2010. december 18., szombat

42. FEJEZET

42. Fejezet


Kristen szemszöge

- Most mit fogunk csinálni? - Joany idegesen járta körbe a cellát.
- Nem tudom! Ennek nem így kellett volna történnie! - teljesen le voltam döbbenve, nem tudtam magamhoz térni!
- És mégis mit értett azon, hogy mindent tud? Mi az amit nem mondtál el? - már szinte kiabálva beszélt, Joany teljesen ki volt akadva.
Erre semmit sem tudtam mondani, csak álltam a cella előtt és markolásztam a vas rudakat, attól remélve segítséget. Ezt ő is észrevette és magát megnyugtatva kifújt egy nagy levegőt és összefoglalta a tényeket.
- Jól van! Itt vagyunk már ketten ebben a cellában, a kiszabadulás esélye a legkisebb szintre csökkenve, ráadásul nemcsak Angela, de Paul is itt van valahol, félő hogy az ellenség oldalára állva! Mégis mit fogunk csinálni? - tette fel újra a költői kérdést, amire még mindig nem tudtam a választ.
- Nem tudom! - ismételtem csüggedten. - A többieket nem tudod hívni? Gondolattal? Vagy a csapatodat? - kérdeztem reménykedve.
- Nem, már próbáltam! Olyan, mintha ez az erődítmény elzárna minden kapcsolatot a külvilággal! Viszont felfedeztem egy kis patak szerűséget! Abból a sarokból hallani a csobogását! - és a jobb oldali sarokra mutatott. Odamentem, hogy jobban megnézzem és én is hallottam a patak folyását. De mást is észrevettem! Mintha egy halvány gondolat foszlányt kaptam volna el egy társunktól!
- Joany, gyere ide!? Te nem hallasz valamit? - érdeklődve nézett rám és a lyukra, majd leguggolt mellém. Hallgatózni kezdett, de nem láttam az arckifejezésén változást. - Na? - kérdeztem.
- Semmi különöset, csak a víz csobogását.
- Igen, de ha farkasként hallgatod? Nem hallasz gondolat foszlányokat? - még jobban hallgatózni kezdett, és összehúzott szemöldökét most kiengedte!
- Ugye hallod? - kérdeztem boldogan és remélve, hogy arckifejezése ezt jelentette.
- Igen, tényleg hallok valamit! - de mindketten meghallottunk egy másfajta zajt is, léptek zaját. Gyorsan elugrottunk a sarokból és vártuk az idegent. Végül Derek jelent meg az ajtóban.
- Angela azt mondta, hogy ki akartad engedni Joanyt! - kezdte.
- Mit akarsz Angelától? Egy szemét kis dög és te mindent elhiszel neki! - fakadtam ki, mire meglepett arcot vágott. Megdöbbent, nem számított ilyen kitörésre. De gyorsan magához tért.
- Ne sértegesd Angelát és válaszolj a kérdésemre! Ki akartad szöktetni Joanyt?
- Igen, ki akartam szöktetni, mivel a legjobb barátnőm és ő nem tehet semmiről!
- De nagyon is tehet! Te nem tudod, hogy...
- De, már tudom Derek! Joany elmondta, hogy miért hoztad ide! De akkor sem Ő a hibás! - teljesen kész voltam, teljes torkomból ordítottam.
- Ezt ne itt beszéljük meg! - elővette a kulcsot a zsebéből és kinyitotta az ajtót, mire Joany hírtelen nekirohant a rácsoknak és Dereket sikerült hátralöknie az ajtóval. A falhoz zuhant és beverte a fejét amitől elájult. Fájt a szívem, oda akartam menni hozzá, de Joany elkapta a kezem és a kijárat felé rángatott.
- Gyere, tűnjünk el innen! Nemsokára úgyis magához tér, de addig már kint lehetünk! - Joany nem adta fel, kitartóan haladt az ajtó felé. Sikerült is elérnünk és egy perc múlva már a szabadban voltunk!

Teljes erőnkből rohantunk, mikor egy farkas jött nekünk. Vörös szemei voltak, tehát démon lehetett. Különösen engem vett célba vagy csak véletlenül, de engem döntött le a lábamról. Viszont ez nem volt elég neki, elkezdte tépni a kabátomat míg a bőrömhöz nem ért. Akkor elkapta a kezem és húzni kezdett. Sikoltottam a fájdalomtól, nem tudtam mit csinálni, szörnyű érzés volt. Joany ott volt mellettem és szörnyen nézett ki! Remegett, szaporábban vette a lélegzetet, és mikor felsikoltottam, hírtelen...átváltozott! Gyönyörű szép fehér farkas lett belőle, a hátán egy különleges szürke csík ékeskedett, ami még különlegesebbé tette!
Nem várt sokat, ráugrott támadómra és harcolni kezdett vele. De én se unatkoztam! Mivel farkas vagyok, szerencsére hamar begyógyult a sebem, de nem kaptam pihenőt, ugyanis hírtelen egy másik farkas ugrott nekem, szintén démon, de szerencsémre időben változtam át!
Majd én is harcolni kezdtem!

Már majdnem tíz perce küzdöttem támadómmal, mikor a többiek hangját hallottam! Elég halvány gondolatok voltak, nem is mindet értettem, de ki tudtam venni, hogy ők azok! Viszont ők nem ismertek meg engem! Hiszen majdnem olyan színű vagyok, mint a többi démon!
De nemcsak ők készültek támadással! A démonok is felkészültek a védekezés és a támadásra is.
Viszont ami a legfurcsább volt, hogy Joany hangját se hallottam és ő se ismert meg engem, csak onnan tudta, hogy én vagyok, mert látta, mikor átváltoztam. De ami még ettől is érdekesebb, a démonok hangját hallottam és értettem is, sokkal tisztábban, mint a társaimét. Vajon azért, mert megharaptak, vagy amiatt, amit Derek mondott? Nem volt időm eltöprengnem rajta, különben a támadóm megöl, de eszembe jutott valami.
- Hé, te, a saját társadat akarod megölni? - irányítottam küzdő felem felé, mire megtorpant, jobban szemügyre vett, majd ő is megszólalt:
- Ne haragudj, csak...azt hittem, hogy... - nem fejezte be a mondatot, helyette elkondolkozott. - Hogyhogy még nem láttalak? - kérdezte, mire megijedtem, hogy rájön, de ügyesen feltaláltam magam.
- Még új vagyok! Viszont ne fecsegjünk többet, hanem menjünk küzdeni! - és elrohantam előle.
Joanyt kerestem, de ő eltűnt! Lehet, hogy legyőzte az ellenfelét és most a többiekkel van. Így hát elkezdtem futni a hangok irányába, ahonnan a legtöbb vonyítás jött. Itt mindenhol farkasok küzdöttek egymással, szörnyű volt látni! De feltűnt, hogy a távolban két hatalmas, a többiektől nagyobb farkas verekszik. Nem tudtam, kik lehetnek, de erőteljesebben folyt köztük a harc, mint mások közt, ezért rohanni kezdtem feléjük, hogy megakadályozzam a küzdelmet...

Adam szemszöge

Amikor beértünk az erdőbe, egy csapat démonnal találtuk szemben magunkat. Harcra készültek! Többen voltak, mint mi lettünk volna, de még szerencse, hogy mindenkit bevontunk az ütközetbe, különben alul maradtunk volna! Viszont így is csak remélni tudtam, hogy mindenki éppen vagy csak pár karcolással tér majd vissza, ugyanis az újoncok még nem voltak annyira kiképezve!
Futás közben vettük észre őket, ezért nem is álltunk meg, egyenesen nekik rohantunk, de nem váratlanul! Már ők is messziről kiszúrtak bennünket, ezért fél úton csaptunk össze!
Egy perc alatt véres csata keletkezett! Viszont Dereket sehol sem láttam! Ezek szerint résen kell lennem, ha lesből akar lecsapni! Úgy is volt, ahogy sejtettem! Míg épp egy másik farkassal verekedtem, a hátam mögé került, de nem támadt, hanem morgott egyet, mire a másik elengedett és elment. Így szembe kerültem Derekkel!
- Már rég vártam erre a pillanatra! - hallottam a gondolatát. Elég erősen nekem szánta, így nem tudtam nem meghallani.
- Hidd el, hogy én is! - üzentem neki vissza. Közben már köröztünk egymás körül, de egyikünk sem támadt, míg el nem jött a megfelelő pillanat...
De egyszer csak Matt-et hallottam felüvölteni, így oldalra kaptam a tekintetemet egy másodperce, viszont mire már visszafordultam, Derek a nyakamat harapta. Így elkezdődött egy igen állatias küzdelem! Felváltva haraptuk egymást, hol én kaptam el a nyakát, hol ő az enyémet, de egyikünk sem került igazán fölénybe.
Közben sokan próbáltak beleavatkozni hol az én részemről hol az övéről. Mikor az én nyakam volt a soron, Taylor és még sokan mások is a segítségemre siettek, mikor pedig én támadtam rá, akkor tőle jöttek a segédnyújtások. De egyszer sem fogadta el, ahogy én sem! Ez csak ránk tartozik!

Egészen addig, míg egy idegen farkas nem ugrott közénk! Először Derekhez fordult, majd felém morgott, és így állt köztünk, rám morogva. A Derek pillantása meglepetséget sugározott, de én tudtam, hogy csak elterelésnek szánja! Így visszavicsorogtam az idegenre! Nem hátráltam meg, és ő sem adta fel, viszont nem készült támadásra. Helyette inkább háttal ment Derek felé és engem szemmel tartva eltűntek a sűrűben.
Ez érdekes volt! Utánuk akartam futni, de valami visszatartott, mintha vége lett volna a csatának ezzel a pillanattal. Körülnéztem, de a többieken semmi nyoma nem látszott a feladásnak.
Viszont ez csak egy percig tűnt így, ezután minden démon szép lassan elhagyta a csatateret és beszaladtak a sűrűbe. Mi is visszaindultunk a ház felé. Út közben örömmel állapítottam meg, hogy annyian vagyunk mint ahányan eljöttünk. A ház előtt visszaváltoztunk és míg az ifjoncok visszamentek a táborba, addig én bementem a házba várni a többieket.
- Ez nagyon érdekes volt! - lépett be Joe az ajtón és leült mellém a kanapéra. - Nagyban harcolok egy démonnal, mikor egyszer csak meghátrált és elfutott! Ilyen még sosem történt! - a fejét vakargatta gondolkozás közben.
Nemsokára a többiek is megjöttek és ők is ugyanezen a véleményen voltak. Utoljára Joany lépett be Matt oldalán.
- Joany! - néztem rá és odarohantam hozzá. Mikor a többiek is feleszméltek a csodálkozásból és ők is észrevették Joanyt, felálltak és együtt átöleltük őt.
- Már úgy hiányoztál! - mondtam.
- Nekem is ti! Szörnyű volt egyedül, még Kristen meg nem jött! Tényleg, ő hol van? - kérdezte, majd kibontakozott az ölelésünkből és körülnézett. - Pedig ő is ott volt a csatában! Láttam, hogy átváltozik! - rémülten fordult felénk. Nem tudtam, mit mondjak, de nem is kellett semmit, mert David megelőzött.
- Nem értem, miért csinálja ezt! Ma este épphogy visszajött, és alig hogy lefeküdtünk már ki is osont! Tudhatta, hogy őrködni fogunk, mert nem a bejárati ajtón távozott, hanem az ablakon. Viszont azt nem tudhatta, hogy mikor kimászott, akkor még nem aludtam, így felkeltettem a többieket és utána mentünk. Egy szikla csomóig sikerült követnünk, de ott eltűnt. Ebből gondoltuk, hogy valami bejárat szerűség lehet ott, így visszajöttünk és összehívtunk mindenkit a támadásra. A meglepetés erejével szerettünk volna hatni, csakhogy mire visszaértünk már a démonok is támadásra készek voltak! Vajon ő szólt nekik? Lehet, hogy végig nekik dolgozott?
- Nem, az nem lehet! Valószínű, hogy mikor eltűnt a sziklában, értem jött, ugyanis ma este megjelent a cellám előtt és ki akart vinni, de Angela bezárt minket!
- Angela? Őt nem Derek rabolta el?? - jött Taylor felől a kérdés.
- Nem, magától ment oda! És Paul is! Mindketten átálltak az ellenfél oldalára! Ahogy később rájöttem!
- Akkor lehet, hogy valamelyikük védett meg Derektől! - gondolkodtam hangosan, amire a többiek is felfigyeltek. Így muszáj volt folytatnom: - Míg ti a többi démonnal harcoltatok, addig én Derekkel voltam elfoglalva. Sokáig verekedtünk egymással elég keményen, egészen addig, míg egy idegen farkas meg nem jelent köztünk. Én nem ismertem, de Derek arcán meglepetség látszódott. Szemmel láthatóan Dereket védte, viszont nem támadt rám. Együtt is mentek el, ezért lett vége a küzdelemnek. - mindenki figyelmesen hallgatott és csodálkozva néztek rám.
- Vajon ki lehetett az? - Matt kérdése már bennem is megfogalmazódott, de nem tudnám kideríteni.
- Nem lehet tudni! Csak annyiban vagyok biztos, nem teljesen démon!