2010. július 28., szerda

30. FEJEZET

30. Fejezet



Reggel Kristina az erdőben találkozott Markkal, és beszélgettek. Az elején nem hallottam belőle semmi, de próbáltam jobban koncentrálni, és kivehetővé vált a csevegésük:
- Kristina, figyelj! Nagyon nehéz ezt elmondanom, de...már nem szeretlek! Elhagylak! Másvalaki után dobog a szívem! - Kristina a döbbenettől szóhoz se jutott, majd könnyek szöktek a szemébe.
- Mi? De hát csak tegnap...csak tegnap...jöttünk össze! Ennyi idő alatt...el sem hiszem! Hogy lehettem ilyen hülye! Legalább azt elárulod, hogy kire cserélsz le? - szipogott, miközben mondta.
- Ennyit megérdemelsz! Joanyba szerettem bele féktelenül! Mindig csak rá gondolok, vele álmodok, és...ő az, aki nekem kell! Te csak egy jó kaland voltál! - Kristen ezt már nem bírta tovább hallgatni, könnyek közt elrohant, és...igen, átváltozott! Majd Mark is elvonult az erdőbe, és...nem hiszek a szememnek! Átalakult! Akkor ő nem is Mark volt, hanem...Derek!
Erre hírtelen felkeltem, és felültem az ágyban. Még mindenki aludt. Csak egy álom volt! Nyugtattam magam, de ahogy Kristina ágyához értem, észrevettem, hogy üres! Jaj ne! Gyorsan, meg kell akadályoznom! Majd kipattantam, felkaptam egy kabátot, és rohanni kezdtem az erdő felé. Remélem még nem késő! Gyorsítottam a lépteimen, de mikor odaértem, már senki nem volt ott. Körbenéztem, hátha a közelben vannak, de nem láttam senkit.

Visszamentem a ház elé, mikor Kristina jött velem szembe. Elég idegesnek tűnt.
- Mi történt? - kérdeztem tőle félve, nehogy megbántsam a kíváncsiságommal.
- Miért kérded? Hisz te tehetsz mindenről! Miattad hagyott el! - kiabált zokogás közben.
- De mégis mi történt? Nem értek semmit!
- Mark szakított velem miattad! Már nem szeret! - zokogott. Odasiettem hozzá, és átöleltem, próbáltam megnyugtatni, de nagyon le volt törve. Mondjuk nem csoda!
- Kristina, figyelj rám! Mark nem szerethet engem, mert én már megtaláltam a lelki társam! Matt-ben! - könnyes szemével csodálkozva meredt rám.
- A tegnapi tanárunk?
- Igen, de ezt senkinek sem szabad elárulnod! Én is csak azért mondom, hogy higgy nekem!
- De ezt ő mondta! És attól, hogy neked már van párod, az nem azt jelenti, hogy ő már nem szerethet téged!
- Oké! Szóval az a helyzet, hogy este, álmomban láttalak titeket, ahogy Mark szakít veled, és hogy sírva elrohantál, aztán átváltoztál! De utána ő is elment, és az erdőben átalakult! Derek volt az! Őt még nem ismered, de elég annyi, hogy nem közülünk való! Most már hiszel nekem? Semmit sem tettem, és Mark sem! - hitetlenkedve meredt rám, láttam rajta, hogy nem hiszi el - Hinned kell nekem! - szinte már könyörögtem, de hajthatatlan volt - Jól van, akkor mondom másképp! A tegnapi órán is már beszéltem erről! Megálmodtam azt, ami veled történt! - levette rólam a tekintetét és maga elé nézett, gondolkodott, majd újra rám nézett.
- Sajnálom, nem megy! - és elfutott.
Egyedül maradtam. Most mit tegyek? Gondolkoznom sem volt időm, egy újabb látomás jelent meg:
Mark volt a ház mögött, és Kristina-val beszélt. Kristina szakított Markkal, úgy, ahogy ő szakított vele. De ez nem lehet, mivel Kristina a házban van! Derek! Nem néztem tovább, így is tudom a folytatást! Szaladni kezdtem a helyszín felé, de most is úgy jártam, mint az előbb. Már senkit sem találtam ott, de még láttam Markot átváltozni, és beszaladni a fák közé. Utánarohantam, de gyorsabb volt, nem értem utol. Majd eszembe jutott: én vagyok az ALFA! ÁLLJ! Kiáltottam gondolatban, mire megtorpant és visszafordult. VÁLTOZZ VISSZA! Adtam ki a következő parancsot, amit szintén teljesített. Majd odamentem hozzá, és átkaroltam.
- Mi történt? - kérdeztem kétségbe esetten.
- Kristina szakított velem! - hallottam a hangján, hogy a sírás fojtogatja.
- Nem! Ő nem Kristina volt! Hanem Derek!
- Ki az a Derek? És miért akarta volna, hogy szakítsunk? Ez hülyeség! Meg amúgy is, ő fiú! Hogy lehetett akkor lány? Nem értem!
- Elég annyi, hogy ő nem közénk való, és hidd el, meg tudja csinálni! De többet nem mondhatok! Sajnálom! Meg ez amúgy sem az én feladatom!
- Akkor kié? Elegem van! - majd átváltozott, és elrohant. Most nem próbáltam meg visszatartani. Szüksége van a magányra. De Derek nem hagyott pihenőt! Egy újabb látomásom volt. Most Angela és Paul jelent meg előttem. A sztori ugyan az, mint a többieknél, csak ez egy kicsit bonyolultabb volt, mivel Paul nem szerelmes Angelába! De úgy látom, megtalálta a módját, hogy ez is beváljon! Újból rohanni kezdtem, de megint későn értem oda! Már csak Angela volt ott. Amint meglátott, szikrázott a szeme, és megindult felém.
- Te rohadt ribanc! - ordította felém, és egyre közelebb került hozzám.
- Mit mondott?
- Nem mindegy? Úgyis mindent tönkretettél! - felemelte a kezét, hogy megpofozzon, de még időben leállítottam. ÁLLJ! HAGYD ABBA! Megtorpant, de a szeme most még jobban szikrát hányt!
- Nem csináltam semmit, és az nem Paul volt, akivel beszéltél! Csak egy olyan személy, aki rosszat akar neked! Nem tudom, mit mondott, de hazugság! - nem bírta tovább, átváltozott, és rohanni kezdett. Nem tudtam, merre megy, de nem igazán izgatott. Sokkal fontosabb volt, hogy kiderítsem Derek szándékát. Erősen koncentráltam rá, és érdekes jelenet tárult elém! Nem ment sehová, csak ült egy sziklán, és...gondolkodott! Teljesen elmerült valamiben! A helyét nem tudtam meghatározni, ráadásul egy hang szólalt meg a fejemben. Mennem kell! Kezdődik az óra!

Kiértem a tisztásra, ahol már mindenki ott volt! Külön álltak, két csoportra osztva: fiúk és lányok. De mivel a lányok rosszallóan nézegettek, inkább a fiúkhoz mentem. Mivel Pault még nem látogatta meg, Marknak meg csak nem mondhatta azt, hogy Kristina belém szerelmes, az elég nevetséges is lenne, ezért nekik semmi bajuk nincs velem! Legalábbis remélem. De nem is néztek rám rosszallóan. Úgyhogy inkább őket választottam. Ahogy elhelyezkedtünk, megjött Adam. Furcsán méregetett minket, majd rajtam állt meg a tekintete. Kutatva nézett végig rajtam, ami miatt elkaptam róla a tekintetem és lesütött szemmel álltam előtte. Majd belekezdett:
- Sziasztok, Adam vagyok, az utolsó tanárotok! Ma én fogom nektek megtanítani az átváltozás karban tartását, vagyis az önuralmat! Ez a legfontosabb, amit el kell sajátítanotok minnél hamarabb! De először is, van köztetek olyan, aki már átváltozott? - senki sem válaszolt. Végül ránéztem Adamre, és bólogattam válaszként. Majd fennhangon megszólalt:
- Ki közületek az alfa? - kérdezte, bár tudta a választ. Nem mertem megszólalni, de jelentkeztem.
- Remek! Akkor biztos tudod, hogy neked KELL irányítanod a csapatot! - értettem a célzást. JELENTKEZZETEK! Parancsoltam a többieknek, mire egyesével emelték fel a kezüket.
- Oké! Akkor most mindenki, aki már átváltozott, gondoljon vissza annak okára! - mivel nem történt semmi, Adam megint rám nézett. TEGYÉTEK, AMIT MOND! Amint kiadtam a parancsot, mindenki remegni kezdett a rájuk zúduló gondolatok miatt. - Most pedig gondoljatok valami megnyugtatóra, ami leállíthatja a folyamatot, amitől emberként is elfelejtitek minden gondolataitokat! - mikor feladta a feladatokat, mindenki elmerült az élményekben, és már senki sem remegett, inkább nyugodtan álltak ott, és ellazultak. Úgy látszik, sikerült! Megnyugodtak!
- Szóval így lehet megőrizni a nyugalmadat, mikor valaki felidegesít! De ehhez sok gyakorlásra van még szükségetek! És ezzel vége is az órának! - amint kimondta, mindenki szétoszlott. Én is mentem volna, de Adam utánam szólt:
- Az alfával még beszélni szeretnék! - nem tehettem semmit, utána mentem. Miről akarsz velem beszélni? Már kérdeztem volna, mikor megszólalt:
- Mi volt ez? Mi történt a falkáddal?
- Én... - próbáltam neki elmagyarázni, de közbevágott.
- Az alfának az a feladata, hogy egyben tartsa a falkát, bármilyen nehéz is! De te nem ezt tetted! Hagytad őket széthullani! Pedig megvan benned az akarat, a kitartás, ezért is lettél a vezér! Akkor tedd is a feladatod!
- Én nem akartam alfa lenni! Nem értek hozzá!
- Ez nem akarat kérdése! Ez benned van, ezért lettél az! És nem tehetsz ellene semmit! Viszont ha hagyod elkanászosodni a csapatod, akkor abból semmi jó nem fog kisülni! Ha ugyanis egy csapatnak lesz egy vezetője, tőle fog függni a falka! És a mai órán is tudtál nekik parancsolni, ráadásul elsőnek engedelmeskedtek, ami szintén azt mutatja, hogy erre születtél! A véredben van! Csak használd! - ezzel befejezte, és készült elmenni, mire utána kiabáltam:
- Várj! Szeretnék még mondani valamit! Nagyon fontos! - megfordult, és visszajött.
- Mi az?
- Látomásom volt, ma reggel, ami már be is következett! De nem az a lényeg, hogy mi volt az, hanem hogy kihez fűződik! - tartottam egy kis hatásszünetet, majd folytattam - Derek itt van! - jelentettem ki, mire kővé meredt az arca. - Azért hullott szét a csapatom ma reggel, mert találkozott velük, és hazugságokkal etette őket! Mit akar?
- Nem tudom, de rá kell jönnünk! Csak a te társaiddal beszélt?
- Igen!
- Akkor veletek akar kezdeni valamit! Viszont akkor mihamarabb ki kell képeznünk titeket. Holnap kezdjük! Mivel nincs sok időnk, és nem tudjuk mit tervez, ezért holnap minden tanár részt vesz az órán, és egyszerre megmutatunk meg nektek mindent, amit tudnotok kell. Úgyhogy hamar feküdjetek le, mert holnap hosszú napotok lesz! - azzal elment, én meg visszaindultam a házhoz. Mikor beléptem a szobába, Kristenen kívül mindenki elfordult tőlem. És ami a legszörnyűbb, nem tehettem semmit! Nem hittek nekem! Így hát nem tehettem mást, elmentem zuhanyozni, majd lefeküdni...

Díj

Szeretném megköszönni Esme-nek ezt a Díjat! :) http://www.onelove-esme.blogspot.com/

Szabályok:

  1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és aki elküldte!
  2. A logót ki kell tennem a blogomban!
  3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
  4. Írnom kell magamról 7 dolgot!
  5. Tovább kell adni a díjat másik 7 blogtársamnak!
  6. Be kell linkelnem őket!
  7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

4. Amiket szeretek, csinálok:

  • Szeretek olvasni, és sok kedvenc könyvem is van, köztük az Alkonyat összes része.
  • Imádom az állatokat, van is egy kutyánk(aminek most születtek kölykei :D júl. 23.) és egy macskánk!
  • Írni :D
  • Szeretek röplabdázni, tollasozni és a családommal kirándulni.
  • Szeretek rajzolni, van is egy vázlatfüzetem :P
  • Strandra járni és úszni :)
  • És nem utolsó sorban örömet szerezni az olvasóimnak :D

5. 6. Akiknek továbbadom:

2010. július 23., péntek

29. FEJEZET

29. Fejezet




Másnap Matt-tel volt óránk. Már alig vártam, hogy újra lássam! De mivel nem lenne szabad ismernünk egymást, ezért titokban kell találkoznunk. Üzentem neki Joe-val, és megkértem, hogy hajnalban találkozzunk az erdőben. Remélem eljön! Már itt az idő, ezért készülődni kezdtem! Gyorsan magamra kaptam egy pólót és egy farmert, majd nagyon halkan kirohantam a megbeszélt helyre. Nem láttam senkit, ezért csak vártam. Kb. 10 percig álltam kint, mikor mozgást hallottam a hátam mögül. Amint megfordultam, Matt-be ütköztem, és az ajkaink heves csókban forrtak össze!
- Már annyira hiányoztál! - mondta csók közben, és még hevesebben kezdett el csókolni.
- Te is nekem! - elváltak az ajkaink, így teljesen át tudtam ölelni. Csak álltunk és öleltük egymást! Nagyon jólesett, már régen érintettem meg. Utána sétálunk egy kicsit, és beszélgettünk, többnyire a táborban történtekről.
- És milyen a tábor? - kérdezte kíváncsian.
- Eddig nagyon jó! Bár sok...meglepetés ért! - a hangomon észrevette, hogy valami bánt, ezért rá is kérdezett:
- Mire gondolsz? - próbált óvatosan puhatolózni, de tudtam, hogy nagyon aggódik.
- Semmi különösre!
- De mégis van valami, ami bánt! - finoman puhatolózott tovább - Látom rajtad!
- Hát...mondta Taylor, hogy én vagyok a csapatomban a falkavezér?
- Nem! Tényleg? Gratulálok! - nagyon boldognak tűnt, de én kevésbé voltam az.
- Köszi! - keserűen válaszoltam.
- De úgy látom, nem örülsz neki!
- Hát nem igazán!
- De miért? Hisz ez...csodálatos dolog!
- Igen, tudom, de így mindenki főnökként néz rám, és így már nem ugyanolyan a viszonyom a többiekkel! Én is érzem, hogy bennem van az alfa, és ez mindent megváltoztat!
- De nem muszáj így lennie! Ha megmutatod a többieknek, hogy ugyan az maradtál mint eddig, akkor nem veszik észre majd annyira a benned lévő alfát!
- Gondolod?
- Nem, én tudom! - majd adott egy érzéki csókot, amitől sikerült megnyugodnom, és nem is gondoltam többet erre. Jólesett végre vele lenni!
- És neked milyen a tanárosdi?
- Hát... - majd ingatni kezdte a fejét - jó. Van néhány ifjonc, aki elég nehezen tanul, de amúgy remekül megy! - mindketten elmosolyodtunk a kijelentésen.
- Már alig várom, hogy ma taníthass minket! - nagyon boldog voltam, hogy ő fogja tartani a mai órát.
- Honnan veszed, hogy ma én foglak titeket tanítani? - kérdezte, mire ledöbbenve néztem rá. Gondolkodtam pár percig, majd megszólaltam:
- Megérzés! Miért, nem?
- Akkor nagyon jó a megérzésed, mert igen! Én fogok ma nektek órát tartani! - boldogan mosolygott a gondolatra, amit öröm volt néznem! Mikor ő boldog, akkor én is az vagyok! De ahogy sétáltunk, kezdett világosodni.
- Viszont lassan mennünk kellesz! Feljött a nap!
- Igen! Sajnos el kell válnunk! - szomorúan nézett le rám, majd megcsókolt. Ettől elfelejtettem mindent, és viszonoztam a csókját. Lassú és kellemes volt, romantikus! De el kellett válnunk! Eltávolodtunk egymástól, és elindultunk a saját csapatunkhoz.

Mire visszaértem a házhoz, a többiek már kint vártak az udvaron.
- Jó reggelt! - köszöntöttem őket vidáman. Majd kicsattantam az örömtől!
- Neked is! Hol voltál? - kérdezte szemrehányóan Angela, de nem vettem figyelembe a hangnemét.
- Csak elmentem egy kicsit sétálni! Ettől felfrissültem!
- Ennek örülök! - boldogan jelentette ki Kristen, majd mellém lépett - De ugye azért majd elmondod, hogy mi történt? - fürkészett kíváncsian, de nem feltűnően.
- Persze, majd elmondom! - súgtam vissza neki, majd a többiekhez odaszóltam - Na, akkor indulhatunk?
- Menjünk! - kiáltott Mark, aki Kristina kezét fogva megindult előre, de amint mellém ért, megtorpant. Rám nézett, és választ várva állt mellettem. Én csak biccentettem neki, hogy menjen, mire előrelódulva vezetett bennünket.
Mikor kiértünk a tisztásra, Matt már ott várt minket. Mosolyogva ránéztem, amit viszonzott is egy röpke percre, de amint megálltunk előtte, komolyra váltott.
- Sziasztok, Matt vagyok, és ma én fogok segíteni nektek megtalálni a képességeteket! Lesznek közületek olyanok, akiknek különleges képességük van, és lesznek olyanok is, akik fizikailag különböznek majd társaiktól! Ezeket a képességeket nem könnyű felfedezni, és a legtöbbet csak farkas alakban lehet megtalálni! Ezért ma megpróbálunk mindenkit átváltoztatni! De még mielőtt belekezdenénk, megkérdezném, hogy valaki már észrevett magában valamilyen különös erőt?
- Én igen! - emeltem fel a kezem, mire mindenki rám nézett - Nekem van egy képességem!
- Nagyszerű! És mi lenne az? - tette fel a kérdést, de látszott rajta, hogy nemcsak a tanár kíváncsi ezekre!
- Meglátom a jövőt! - jobban nem tudtam kifejezni, hogy mi lehet a képességem. Abban se vagyok igazán biztos, hogy ez az e egyáltalán. Viszont erre a kifejezésemre még kíváncsibban kezdett kérdezősködni.
- És hogy működik?
- Hát...ha nagyon erősen meg akarok tudni valamit, akkor megjelenik róla válaszként egy kép sor! Mintha egy filmet vetítenének le előttem! Lehet ez a múltban, a jelenben vagy a jövőre is vonatkozhat, mindig látom, mi fog történni.
- Ez érdekes! Folytasd!
- Elején még csak álmomban láttam, mintha álmodnék, de most már ébren is tudom kezelni.
- Esetleg most be is tudnád mutatni?
- Mit szeretne megtudni? - furcsa volt magázni, de mivel ő a tanárom, ezért nem tehettem mást.
- Például...hogyan lettem itt tanár? - amint kimondta, erősen koncentráltam, és megjelent egy kép és egy párbeszéd is.
- Már a falkába tartoztál, mikor Adam először mesélt a táborról. Minnél többet mesélt róla, annál jobban kezdett érdekelni, míg végül meg nem kérdezte, hogy szeretnél-e csatlakozni a tanári karhoz. Akkoriban még csak 3-an voltatok: Adam, Taylor és te. Ezért szükség is volt még egy tanárra, te meg szívesen vállaltad. És így lettél tanár! - mikor befejeztem, Matt tátott szájjal bámult.
- Ez hihetetlen! Pont így történt! Közben figyeltem a gondolataidat, és láttam, amit te! Visszamentél a múltba! Bámulatos! - erre a többiek is felfigyeltek, és őket is érdekelni kezdte ez az óra. Mikor Matt-nek sikerült magához térnie, visszakanyarodott az óra anyagához.
- Jól van, akkor most mindenki idézze fel a legszörnyűbb emlékét, amit valaha is átélt, hátha sikerül átváltoznotok! - erre mindenki elmélyült, és magukban kutattak emlékek után. Eltelt már vagy 5 perc, de semmi sem történt. - Jó, elég! Ez így nem fog menni! Akkor próbáljuk meg másképp. Át fogok változni, így jobban belelátok a gondolataitokba, ami nem lesz egy kellemes érzés, de így talán át tudtok majd változni, ha csak egy óra erejéig is! - majd hírtelen átváltozott. Ezután mindenki erősen remegett, próbáltak valaminek ellenállni, de nem sikerült nekik, így mindenkinek sikeresen ment az átváltozás, kivéve nekem. Majd Matt rám nézett, és érzetem, ahogy turkál az agyamban, de nem történt semmi. A legszörnyűbb emlékeimet kotorta a felszínre, amiket igyekeztem elfelejteni, de így sem történt semmi. Majd hírtelen a felszínre hozta az elrablás emlékét, amikor nem láthattam, és tévhitben éltem! Észrevettem magamon, hogy amint erre gondolok vissza, remegni kezdek, de hírtelen leállt. Pedig nem is nyugtattam magam, semmi megnyugtató dologra nem gondoltam, mégis leállt a remegés. Ez nagyon különös! Matt szemében is láttam az értetlenséget! De amint meghallotta a maga mellett lévő farkasok nyüszítését, elfordult, és rájuk koncentrált. Kissé több ideig tartott, mint ahogy gondoltam, de visszaváltozva úgy láttam, megtalálták a megoldást.
- Oké, akkor ez meg is van. Ahogy láttam, Kristen, neked van valamien képességed, de túlságosan is zártak voltak a gondolataid, ezért nem tudtam kivenni, hogy mi az. Próbálj meg rájönni! Mark, neked különleges képességed nincsen, de remek futó vagy! Ezt használd ki! Angela, te különös bájoddal az ujjad köré tudsz csavarni mindenkit! Kristina, te jó cselező vagy, a gondolataiddal félre tudsz vezetni mindenkit! Ez még hasznos lehet! Paul, - az ő nevét keserűen ejtette ki, szinte gúnyosan - neked jó a szagló érzéked, kifejlettebb, mint másoknak! - a többieknek is elmondta a képességüket, majd felém fordult. - Holnap Adammel lesz órátok, de gondolom ki tudtátok következtetni! Most pedig gondoljatok valami kellemes emlékre, hogy vissza tudjatok változni, utána mehettek! - mindenkinek sikerült visszaváltoznia és elmentek a maguk dolgát végezni, így csak kettesben maradtunk.
- Miért nem mondtad el? - szemrehányóan kérdezte.
- Mert még én sem voltam benne biztos! Csak előbb meg akartam győződni róla!
- Akkor is szólhattál volna!
- De nem volt miről! - ezzel hátat fordítottam neki, és elmentem volna, ha nem kapta volna el a kezem.
- Várj, nem úgy értettem! Csak...aggódom!
- Miért? A képességemtől? Az mi gondot okozhat!
- Többet mint gondolod! - majd elengedte a karom, helyette a derekam köré fonta a karját, és magához húzott. Nagyon erősen szorított, nem tudtam szabadulni, mondjuk nem mintha akartam volna! Az arcunk egyre közelebb került egymáshoz, és már kezdtem elveszíteni a tudatomat, mikor megcsókolt! Gyengéd volt, mégis szenvedélyes! Majd elengedett, és hátrébb lépett:
- Nekem viszont mennem kell! Majd holnap találkozunk!
- Igen, nekem is! Szia! - köszöntem, és elindultam vissza, a tábor felé.

Amint beléptem a szobába, láttam, hogy mindenki az ágyon ül, az egész falka, és engem várnak.
- Mi az? - kérdeztem tanácstalanul.
- Milyen képességed van? - tette fel a kérdést Angela.
- Már elmondtam az órán! Látom a jövőt!
- Akkor minket is láttál? - jött a következő kérdés Kristinatól.
- Nem, csak azt látom, amit akarok, vagy amire nagyon erősen koncentrálok! Ennyi elég lesz? Már amúgy is mindent elmondtam az órán! - majd berohantam a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót. Kihasználva az alkalmat gyorsan lezuhanyoztam, aminek sikerült lenyugtatnia. Majd lépteket hallottam, és ajtó zárást. Csak akkor mentem ki, mikor már mindenki elhagyta a szobát és becsukódott az ajtó. Amint kiléptem a szobába, már sötét volt, így megkerestem az ágyam és lefeküdtem. Este nem beszélgettünk, mindenki halkan feküdt az ágyában, és szinte hallottam, ahogy jár az agyuk...

Díj

Nagyon szépen köszönöm a díjjat Adree-nek!

Feltételek:
- Meg kell köszönömm a díjjat annak, akitől kaptam!
- A logót ki kell tennem a blogomba!
- Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
- Írni kell magamról 7 dolgot!
- Tovább kell adnom 7 embernek!
- Be kell linkelnem őket, és megjegyzést kell hagynom náluk a díjról!

- Mégegyszer nagyon szépen köszönöm Adree-nek! http://mpillango.blogspot.com
- Megvolt! :D
- Szintén! :D
- Az elsőnél már megtettem! :D
- És szeretném továbbadni: - FrufruLilinek: http://frufrulili-glowinglove.blogspot.com
- Shelbi: http://www.vampirokhajnala.blogspot.com
- Yoopi: http://yoopi-twitter.blogspot.com
- Szelena: http://szelena-blog.blogspot.com
- Gianna: http://giannaswan.blogspot.com
- Vicky11: http://beyondtheocean-vicky11.blogspot.com
- Linsther: http://www.ejszakaorei.blogspot.com
- Nemsokára meglesz! :D



2010. július 15., csütörtök

28. FEJEZET

28. Fejezet




Másnap szintén magamtól keltem, és a többiek is. Csak az volt a különbség, hogy most nem tudtuk, kihez kell mennünk! De mint tegnap, ma is az ösztöneinkre hagyatkoztunk! Valami vagy valaki azt súgta a fejemben, hogy ma Taylorral és Daviddel lesz az óránk! Kint megint összegyűltünk, de még nem éreztük úgy, hogy sietnünk kellene valahova! Így hát beszélgetünk egy kicsit:
- Szerintetek ma kivel lesz óránk? - tette fel a kérdést Paul, miközben végig engem fixírozott.
- Hát...nekem van egy olyan érzésem, hogy Taylor és David fog ma nekünk órát tartani.
- Szerintem meg Adammel leszünk! - válaszolt rögtön Mark, majd incselkedve rám nézett - Akarsz fogadni?
- Hát persze! - jelentettem ki, és felé nyújtottam a kezem.
- Oké! És mi legyen a tét? - kihasználva az alkalmat, elmondtam a feltételemet.
- Ha én nyerek, akkor Kristina előtt bevallod, hogy valójában mit érzel iránta, és ha nem az igazat fogod mondani, nyilvánosan leégetlek, mindenki előtt! - keserűen rám mosolygott, mire én egy diadalmas mosollyal viszonoztam. Sokáig habozott a válasszal, de végül belement.
- Oké, de ha én nyerek, akkor elmész Paul-lal egy randira! - majd ravaszan kivillantotta a fogsorát!
- Nekem barátom van! - néztem rá mérgesen, mire egy győztes mosoly jelent meg az arcán. Közben Paul ezt végig hallotta, és reménykedve nézett hol rám, hol meg Mark-ra.
- Mi van, beijedtél? - kérdezte, majd hozzátette - Oké, akkor csak egy találkára kell elmenned! Nem muszáj randinak neveznünk! - ez már jobban hangzott, úgyhogy belementem! De előbb biztosnak kellett lennem, hogy nyerek-e...
- Jól van, benne vagyok! - elmosolyodtam, mikor kezetfogtunk, és csak ekkor jutott eszembe, hogy a többiek itt állnak mellettünk, és mindent hallottak! Ezután elindultunk az erdőben. Út közben hátra maradtam és Kristennel beszélgettem a fogadásról, mikor Kristina jelent meg mellettem.
- Ezt meg hogy képzelted, hogy engem is belerángatsz? - vágta hozzám a kérdését, és látszott rajta, hogy nagyon ideges.
- Nyugi, nem lesz semmi baj! Én fogok nyerni! Remélem! - az utolsó szót halkan próbáltam hozzá tenni, de meghallotta.
- Hogyhogy reméled? - szinte már ordított a dühtől.
- Hát...megérzés! De gondolj bele! Nem lenne jó, ha kiderülne, hogy te is tetszel neki? - erre nem tudott mit mondani, csak szerényen elmosolyodott.
- És mi van ha az ő megérzése jobb, mint a tied? Akkor randizni fogsz Paul-lal, mikor van barátod?
- Nem...nemtudom! Fogalmam sincs, mit fogok akkor tenni! - hírtelen hatalmába kerített a kétségbeesés. Mit fogok csinálni?

Végre megérkeztünk a tisztásra. Amint kiléptünk a fák mögül, Adam állt előttünk. Döbbenten meredtem rá! Ezt nem értem! Hamis volt a látomásom? Hogy lehet ez? Eddig mindig az történt, amit láttam! Vagy lehet, hogy nem is ma lesz velük óránk? Végül is volt már ilyen, hogy pár nap után következett be! De pont most? Ez nem lehet igaz!
Ahogy ezen gondolkodtam, Mark mellém lépdelt, és a fülembe súgta:
- Úgy látszik, én nyertem! - bármennyire is igaza volt, próbáltam megőrizni a nyugalmam.
- Ne legyél benne annyira biztos!
- Fogadd el a tényt, hogy megnyertem a fogadást! - szélesen elmosolyodott, és visszament előre. Amint elérte a helyét, Adam belekezdett a beszédébe:
- Örülök, hogy idetaláltatok! Bíztam benne, hogy nem fogtok eltévedni! És mint látom, nem tévedtem! Amint látjátok, ugyanazon a réten vagytok, mint tegnap! Méghozzá azért, mert ez a ti úgymond ,,termetek". Mindig itt lesznek megtartva az óráitok! - ahogy ezeket mondta, egyre csalódottabb lettem, hogy elvesztettem a fogadást - És ha már az óráról beszélünk, vágjunk is bele! - vége! Elvesztettem a fogadást! Ez nagyon letört! - A tanáraitok pedig ma Taylor és David! Én csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem, nem tévedtetek-e el, mivel tegnap az egyik csoport eltévesztette az irányt! De veletek minden rendben! Úgyhogy most már megyek is! Jó tanulást! - a beszéd végén rám kacsintott, amit viszonoztam egy mosollyal. Majd Markot kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, elöntött a büszkeség! Tátott szájjal bámulta Adamet. Majd egy nagy mosollyal az arcomon mentem oda hozzá, és a fülébe súgtam:
- Úgy látszik, mégis én nyertem! - meg se tudott szólalni. - Akkor mikor szeretnéd bejelenteni? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Remek, este a szobánkban megfelel! A pontosság kedvéért legyen 8-kor! Ja, és csak az igazat! - tettem még hozzá, mire rámnézett, de én már ekkora a helyemen voltam. Krisitna-t is megkerestem a tekintetemmel, aki mosolyogva nézett rám, amit szintén viszonoztam.

Kis idő múlva megjelent előttünk Taylor és David.
- Sziasztok! Ma mi fogunk titeket tanítani! David az erőtök használatát tanítja meg, én pedig a harcolás elsajátítására vezetlek rá titeket. De mivel még nem tudtok átváltozni rendesen, mert nincs hozzá megfelelő élményetek, ezért csak mi fogunk harcolni! De legelőször is választunk egy alfát! - erre mindenkinek kikerekedett a szeme! Egyikünk se számított ilyenre! - Ez a legfontosabb! Az alfa ugyanis nemcsak farkas alakban parancsol, hanem emberként is! Így tudja összetartani a csapatot! Neki kell meghozni a fontos döntéseket, és mindenkinek engedelmeskednie kell neki! Akár akar, akár nem! Ugyanis mikor meghallod az alfa parancsát, nem tudod megtagadni semmilyen módon! De ne is beszéljünk többet, inkább adjuk át a teret a cselekedéseknek! Szóval! Úgy deríthetjük ki, hogy nálatok ki az alfa, hogy mindenki erősen gondoljon valamira a többiekkel kapcsolatban, például, hogy mindenki üljön le a földre, és akinek a gondolatát cselekszi mindenki, kivéve az alfa, az a vezér! Gyertek a rét közepére, hogy legyen elég hely, és mindenki gondoljon valamire! És próbáljon erőteljes hangot megütni magába, hogy jobban hasson a parancs!
Erre mindenki elhallgatott, és elmélyülten álltunk a rét közepén. Én arra gondoltam, hogy a többiek álljanak egy sorfalba, és nézzenek felém! Próbáltam nagyon erősen koncentrálni, még a szeme is be volt csukva, ezért nem láttam semmit. Csak akkor zökkentem ki, mikor Taylor megszólalt:
- Úgy látszik megvan a vezérünk! - mondta mosolyogva, és mellém lépve átkarolta a vállam.
Mikor végignéztem a többieken, láttam, hogy mindenki úgy állt, ahogy gondoltam. Ezen nagyon meglepődtem! Lehetséges ez? Végül is igen! Hiszen a bátyám is falka vezér! Miért ne tudnám örökölni?
Gondolat menetemből David zökkentett ki:
- Gratulálok Joany! Mostantól a többieknek engedelmeskedniük kell neked, és engedelmeskedni is fognak! Ugyanis ezzel a paranccsal tudattad a többiekkel, hogy te vagy a főnök, és megalakítottad a csapatod! Innentől te irányítod őket! Sok sikert hozzá!
- Oh...én...nem is tudom! Biztos, hogy én vagyok? Lányok lehetnek egyáltalán vezetők?
- Persze, hogy lehetnek! Erről nincs szabály! Mindig az a vezér, aki elég céltudatos és tudja irányítani a többieket! Ráadásul neked a véredben van! - vette át a szót Taylor. Erre a többiekre néztem, akik ugyan úgy meg voltak lepődve, mint én. Viszont látszott rajtuk, hogy irigykednek! A fiúk biztos azért, mert egy lány lett az alfa, a lányok meg azért, hogy miért nem ők, ha már úgyis lány a vezér! De ezzel nem tudtam mit kezdeni! Továbbra is csak álltam ott, és néztem a többieket, mikor Taylor megint megszólalt:
- Akkor most bemutatjuk nektek a harcolás művészetét! - az utolsó szónál elmosolyodott. Mindketten átváltoztak, és egymásnak estek. Próbáltam nagyon koncentrálni, de túl gyorsak voltak.

Az órának hamar vége lett, és a szobáinkba mentünk. Csöndesen haladtunk egymás mellett, mikor Mark megszólalt:
- Tényleg érezni, hogy van köztünk egy vezető! Mintha tartoznánk valakihez! Fura egy érzés! - amint elhallgatott, beállt köztünk újra a csend. Még gondolkoztam egy kicsit, mielőtt beszélni kezdtem:
- De attól, hogy...alfa vagyok, még szórakozhatunk ugyanúgy, mint eddig! Csak azt szeretném kérni, hogy a mai nap miatt ne változzon meg semmi! Legyünk ugyanolyan lazák, mint eddig! - mikor befejeztem mindenki rám nézett, és bólogattak.
- Oké, megpróbáljuk! - hangzott a válasz. Bár nem volt olyan meggyőző, mégis oldódott a feszültség. Mire a házhoz értünk, újra együtt nevettünk és szívattuk egymást. Most épp Markon volt a sor a fogadás miatt. Még 8 óra előtt mindenki bevonult a saját szobájába, majd pontban 8-kor megjelentek a többiek is az ajtóban Mark vezetésével.
- Akkor halljuk az a vallomást! - kiáltott fel Kristen. Erre persze Kristina rögtön elpirult, és Markon is megváltozott valami. Nem volt olyan nagyképű, mint amikor bejött, hanem egy kicsit visszahúzódottabb volt.
- Na, mi lesz már? - türelmetlenkedett Sara is.
- Oké, jól van! Kezdem! - a szájába harapott, és utána belevágott - Szóval...Kristina...be kell vallanom, hogy... - itt elgondolkodott egy kicsit, rámnézett és folytatta - nagyon bejössz nekem! Csak ezért is szívatlak állandóan! Így leplezem az érzéseimet! - csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Látszott Markon, hogy őszintén vallotta be, és Kristina is a mennyekben járt örömében. Majd felugrott az ágyról, amin ült, és Mark nyakába ugrott. Erre senki sem számított, főleg Mark nem.
- Nekem is nagyon bejössz! Csak ezért vágtam vissza a beszólásaidra! - mindkettő ragyogott a boldogságtól, és Mark egy köszönömöt formált a szájával. Ezzel mindennel meglennénk, vagyis még nem. Pault és Angelát is össze kéne hozni valahogyan! De hogyan? Mindegy, ez még várhat, most inkább bulizzunk! Majd egy párnát hozzávágtam az ölelkező párhoz, akik nagyon megdöbbentek.
- Párnacsata! - kiáltottam, és felálltam egy óriási párnát tartva. Mikor mindenki kapcsolt, felkaptak egy-egy párnát, és kezdetét vette a párnacsata! Egészen addig harcoltunk, míg mindenki be nem aludt ott ahol volt. Így mégis csak jól ért véget a nap!

2010. július 11., vasárnap

27. FEJEZET

27. Fejezet




Reggel nem keltett senki, csak kipattant a szemem. Valami különös irányított, nem voltam teljesen önmagam! Az ösztöneimre hagyatkoztam! De nem csak én! A barátnőim is maguktól keltek, és a csapatból mindenki. Az udvaron találkoztunk, és együtt mentünk az első színhelyre, egy tisztásra. Joe ekkor már ott várt minket.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntött Joe. - Most hogy itt vagytok, kezdhetjük is a kiképzést!
- Remek! Mivel kezdjük? - vágott közbe Mark.
- Azzal, hogy elhallgatsz, és rámbízod a tanítást! Szóval akkor vágjunk bele! Először is, elmondom, hogy mire kell figyelnetek! A legfontosabb, hogy ne engedjétek magatokat könnyen felhúzni, vagy nagyon elszomorítani. De ha mégis megtörténne, akkor próbáljatok lenyugodni, és soha ne feledjétek: NE VÁLTOZZATOK ÁT EMBEREK ELŐTT! SOHA!!! Ez a legfontosabb szabály, amit mindig be kell tartani! És most jöjjön a lényeg! Bemutatom nektek, hogy hogyan is kell ezt csinálni! Próbáljatok felidegesíteni!
- Oké! Nincs is ettől egyszerűbb! - kiáltott közbe megint Mark.
- Csak ne bízd el magad! - válaszolt egy huncut mosollyal Joe. Ezután mindent megtettünk, hogy felidegesítsük, de sehogy sem sikerült. Egyszerűen nem tudtuk kihozni a sodrából, sem elszomorítani.
- Na jól van! Akkor először magamtól változok át, de utána még nyugodtan próbálkozhattok! - és egy elégedett mosoly terült szét az arcán. Majd átváltozott. Nagyon gyorsan történt az egész, alig tudtam követni! És ahogy végignéztem a többieken, úgy láttam, hogy ők se vannak képben. De nem hagyott nyugodni, hogy nem tudjuk feldühíteni. Vajon mire gondolt, mikor átváltozott? Mi járhatott a fejében? Ahogy ezen töprengtem, egy kép ugrott be...
Joe-t láttam és mellette egy lányt. Kézen fogva sétáltak az erdőben, és beszélgettek. Boldognak tűntek! Amint beljebb értek, egyre sötétebb lett. Már indultak volna visszafelé, mikor egy farkas ugrott ki eléjük. Mindketten nagyon megijedtek, és el is próbáltak menekülni, de a farkas utánuk szaladt, és ráugrott a lányra. Joe megpróbálta leszedni róla, de nem sikerült neki. A farkas rá sem hederített. Húzta, vonta, rángatta a lányt a földön! Erre Joe annyira ideges lett, hogy átváltozott! Ez volt az első változása! Csodálkozott ezen, nem értette, hogy mi történt vele, de nem sokat gondolkodott rajta! Rögtön ráugrott a farkasra! Sikerült is leszednie a lányról és verekedett vele, de akkor már késő volt. A farkast elkergette, de a lány addigra már halott volt. Joe ezt azóta sem tudta feldolgozni, és magát hibáztatta érte! De hogy ezt ne vegye észre senki, állandóan viccelődik! Ezért lett ő a csapat mókamestere!
Vége! Szóval ez történt! Ezt akarja eltitkolni az állandó viccelődésével! De nemhinném, hogy örülne neki, ha ezt mindenki megtudná! De ki kell próbálnom, hogy valóban emiatt változott e át! Vajon hogy hívták a lányt?
Próbáltam nagyon erősen rá koncentrálni, és meg is szólalt egy név a fejemben: Mary!
Kinyitottam a szemem! Észre se vettem, hogy becsukom. Remélem senkinek se tűnt fel! Újra végignéztem a többieken, akik még mindig Joe-t bámulták. Ezek szerint semmit nem vettek észre. De Joe még miért farkas? Nem kellett volna már visszaváltoznia?
- Még miért farkas? - kérdeztem meg halkan a mellettem álló Sarat.
- Mivel most változott át!? - értetlenül nézett rám, biztos bolondnak tart, hogy ilyet kérdezek.
- Ja, oké! - felhúztam a vállam és igyekeztem lazának tűnni. Viszont sose voltam jó az ilyen érzelmek kifejezésében. Nagy dübögésekre kaptam fel a fejem. Joe futott be a fák közé. Biztos most változik vissza. És úgy is lett. Nemsokára emberként lépett ki a fák közül.
- Oké, most megpróbálhattok felidegesíteni! - megint szélesen elmosolyodott, de most volt benne egy kis keserűség is.
A többiek megint próbálgattak, de nem jártak sikerrel. Ekkor úgy döntöttem, megpróbálom:
- Mary! - mondtam elég hangosan a nevet ahhoz, hogy meghallja. Be is jött! Az arca elkomorodott, és remegés futott végig a testén, majd átalakult. A többiek csodálkozva néztek rám, ami nagyon idegesített.
- Hogy csináltad? - kérdezték a többiek.
- Nemtudom, sehogy! Csak elgondolkodtam valamin, és eszembe jutott ez az ismerős név!
- Áh, éééérteem. - Kristen gondolkodva ejtette ki ezt a szót, de amint Joe visszatért, már nem kérdezősködött. Furcsán és idegesen nézett rám, de nem mondott semmit. A többiek sem faggatóztak. Az óra további részében még elmagyarázta, hogy csak akkor fogunk tudni átváltozni, ha már egyszer megtörtént velünk. Ehhez egy nagymértékű ingerlékenységnek vagy lelki fájdalomnak kell bekövetkeznie. Mikor mindezeket elmondta, megkérdezte, hogy megtörtént e már valakivel az átváltozás:
- És átváltozott már valaki közületek? - végignézett mindenkin, és Kristenen állt meg a szeme. Ezt ő is észrevette, de nem mert jelentkezni. Ekkor Joe bíztatóan megszólalt:
- Akinek már egyszer megtörtént, az nyugodtan jelentkezhet! Nem kell félni, ez ugyanis a maga módján egy csodálatos élmény! - ezen Kristen is elgondolkozott, és végül megszólalt.
- Velem már...megtörtént! - szólalt meg végül.
- Remek! Akkor gondolj vissza arra, amikor megtörtént! De előbb gyere ki ide, hogy ne sértsd meg a többieket.
Kristen kilépett Joe mellé, és úgy láttam, erősen koncentrál. Mégsem történt semmi.
- Mire gondolsz? - kérdezte meg tőle Joe, mikor látta, hogy nem történt semmi.
- Arra, mikor átváltoztam, de akkor hírtelen voltam dühös mindenre és mindenkire. De most nem érzem úgy, hogy akkor nagyon ideges lettem volna! Csak úgy megtörtént!
- Értem! Akkor ezzel nem sok mindenre megyünk! Nembaj, talán majd legközelebb. Akkor ezzel végeztünk is! Mára ennyi volt a tanulásból! Öröm volt veletek dolgozni! És most mindenki elmehet a dolgára! - ezzel meg is indultunk, mikor Joe elkapta a kezem.
- Várj csak! Veled még beszélni szeretnék! - az arca elkomorodott, és maga után húzott.
- Igen, erre számítottam!

Csak akkor álltunk meg, mikor már hallótávolságon kívül kerültünk a többiektől.
- Szóval, hogy jöttél rá?
- Mire? - tettettem az ártatlant.
- Tudod, hogy miről beszélek! Honnan tudtad, hogy mitől fogok átváltozni?
- Hát...tulajdonképpen láttam!
- Hogyan?
- Nemtudom! Nagyon erősen koncentráltam, hogy rájöjjek, és akkor megjelent egy kép, mikor te meg egy lány, sétáltatok az erdőben. Boldognak tűntetek, de akkor...szóval...megtörtént...
- Oké, értem, ne folytasd! - ekkor már remegni kezdett. Nagyon megijedtem, és próbáltam valahogy megnyugtatni!
- Ne legyél ideges! Nem a te hibád volt! Nem tehettél semmit!
- De igen, tehettem volna! Nem csináltam semmit hasznavehetőt! Csak rángattam, és próbáltam leszedni róla, de ezzel lehet, hogy csak még jobban felidegesítettem! Miattam halt meg!
- Nem, ez nem a te hibád volt! Ha többmindent tettél volna, akkor meg téged ölt volna meg! Nem tehettél semmit!
- De honnan tudtad meg a nevét?
- Hallottam!
- Értem! De ugye nem mondtad el a többieknek?! Nem szeretném, hogy megtudják!
- Oké! És a többiek tudják?
- Mármint a falka? Nem! Senki nem tudja rajtad kívül! És szeretném, hogy ez így is maradjon!
- Oké! Bennem megbízhatsz! Nem árulom el senkinek!
- Remek! És...köszi!
- Ez csak természetes! Más is ezt tenné a helyemben!
- Lehet! Mindenesetre örülök, hogy te tudtad meg, és nem más! - erre nem tudtam mit mondani, csak bólintottam, és csatlakoztam a többiekhez.

A házban voltak, és már mindannyian lezuhanyoztak. Csak rám vártak.
- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte Angela.
- Csak volt még egy kis dolgom. - mondtam, és elmentem fürödni. Nagyon jólesett a meleg víz egy ilyen nehéz nap után. Sikerült ellazítania! Mikor kimentem, a többiek már aludtak, így én is lefeküdtem, de még sokáig motoszkáltak bennem a mai napon történtek! Hosszasan elfilóztam, hogy hogyan láthattam a képet Joe-ról és a barátnőjéről! Eddig csak álmomban jelentek meg! Miközben ezen töprengtem, elnyomott az álom...

2010. július 3., szombat

26. FEJEZET

26. Fejezet



Másnap korán keltünk, már hajnalban fent voltunk. A fiúk is segítettek benne! Reggel 6-kor berobogtak a szobába, és vizes kézzel ráztak minket, hogy keljünk fel. Ez elég hatásos is volt! Olyan éberek lettünk, hogy kikergettük őket az udvarra és kint ott ütöttük őket, ahol értük. De biztos nem fájt nekik, mert csak röhögtek. Miután jól elintéztük őket, az ebédlőbe mentünk. Mindenki ott gyülekezett, a tábor vezetők kérésére. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy kik ők!

Beérve már mindenki elfoglalta a helyét, csak ránk vártak. Pont volt egy hatos hely, biztos nekünk hagyták meg. Oda le is telepedtünk, és vártuk a beszédet! Nemsokkal ezután be is jött öt férfi, de még nem láttam az arcukat, mivel csak a színpadon volt világítás, de ahogy egyesével felértek, látni lehetett őket. Nagyot döbbentem, mikor megnézhettem mindegyiket! Szinte elállt a lélegzetem! Először Adam arcát vettem ki, majd Matt-et, Taylort, Joet és végül David-et. Nem akartam hinni a szememnek! Szóval akkor így értette Matt, hogy máshogy vesznek részt a táborban. Ránéztem Kristenre, aki ugyanennyire meg volt lepődve! Ezek szerint akkor őt sem avatták be! Mikor mindenki abbahagyta a pusmogást, Adam kezdte a beszédet:
- Üdvözlök mindenkit a táborban! Hallottam a suttogásokat arról, hogy hogyhogy ilyen fiatalok fogják vezetni a tábort? Úgy, hogy ezt a szüleim hozták létre, így nekem kellett átvenni ennek a vezetését. De most nem ez a lényeg! Bizonyára kíváncsiak vagytok, hogy valójában milyen tábor is ez, és hogy miért vagytok itt! Most erre fogtok választ kapni! Azért hoztunk titeket ide, hogy megtanítsunk, kiképezzünk benneteket a farkaslét rejtelmeire! Mivel mindannyian farkasok vagytok! - erre mindenki felfigyelt, és megint sugdolózni kezdtek, de mikor Adam folytatta, mindenki elhallgatott - Gondoljatok bele! Jobb a hallásotok és látásotok mint eddig, könnyebben észre veszitek a veszélyt és néha ösztönösen cselekedtek, ha arra kerül a sor! Ráadásul már mindannyiótok elmúlt 18 éves, igaz? És utána pár nappal, mikor felhúzott valaki vagy valami, egy különös remegés tört rátok, és átalakultatok! Persze nem mindannyiótokkal történt már meg! Vannak, akik még csak most lettek 18 évesek, és nekik még nem volt részük ilyen élményben, de vannak olyanok is, akiknek még nem sikerült az átalakulás! - ekkor rajtam állt meg a szeme, de csak egy másodpercig, utána rögtön folytatta - De mindenki biztos észrevette magán, hogy jobbak az érzékszervei! Szóval ezért vagytok itt, és mi leszünk a tanárotok! Nekünk a feladatunk, hogy megtanítsuk nektek az erőtök kezelését, az átváltozás titkát, bizonyos képességek használatát, de mindenek előtt, az önuralmat! Ez a legfontosabb! Hogy tudjátok kontrolálni magatokat, ha emberek között vagytok, és ne támadjatok annak, aki felbosszantott! Ez a kulcsa mindennek! Ha ez sikerül, akkor a többi is menni fog! És most bemutatnám a tanáraitokat! - azzal mindenki felsorakozott Adam mögött - Matt, ő a képességek használatát fogja nektek megtanítani, Taylor és David az erő és harcolás tanárotok, Joe az átváltozást mutatja meg és én fogom az önuralmat tanítani! A kiképzés már tegnap elkezdődött! Az is a része volt, hogy hogyan hallgattok az ösztöneitekre, ami mindenkinek jól ment! Látom már meg is van néhány csapat! Velünk az órák holnap fognak kezdődni, és addig tart, míg mindenki el nem sajátítja ezeket a trükköket! 4 csapatra lesztek osztva, és egy csapat egy nap csak egy órán vesz részt! A csapatokat ti alakítjátok ki, és holnap mindenkinek egyben kell megjelenni! De jól gondoljátok meg, hogy hogyan választjátok meg a csapattársaitokat, mert ez a későbbiekben még fontos lesz, és ha közülük 2 ember nem jön ki egymással, akkor ott nem lesz meg a csapatmunka, ami nagyon fontos egy falkában! Most menjetek, alakítsatok csapatokat, és úgy gyertek vissza! 10 percet kaptok rá! - azzal lementek a színpadról, és mindenki szétoszlott.
Adam, Matt és a többiek hátramentek a színfalak mögé. Beszélni szerettem volna velük, úgyhogy gyorsan odarohantam hozzájuk, közben odaszóltam a többieknek:
- Mindjárt jövök! - kiáltottam vissza nekik, miközben már feléjük tartottam. Mikor Kristen meglátta, hogy hova megyek, ő is csatlakozott hozzám.
- Én is megyek! Ti addig beszéljétek meg a csapatok összeállását! - szólt nekik utólag, és futott utánam. Mikor végre odaértem, Matt ölébe ugrottam, és megcsókoltam. Szenvedélyes és vad csók volt a miénk, és mikor elváltunk egymástól, levegő után kapkodtam. Egy percig csak néztük egymást, mikor meg tudtam szólalni, de közben a szemem sarkából láttam Kristent és Davidet, akik ugyanígy viselkedtek:
- Miért nem mondtátok el? - fordultam a többiek felé is.
- Mert nem lehetett! A tanárok nem tarthatnak kapcsolatot a diákokkal nyilvánosan!
- Attól még elmondhattátok volna! Na mindegy! Legalább MÁR tudom! - szemrehányóan néztem Adamre.
- Figyelj, nem mondhattuk el, mert ez a szabály, és nekünk be kell tartani! - kicsit ideges volt miatta, ezért nem is kínoztam tovább. Inkább Kristenhez mentem.
- Joany, várj, nem akartalak megbántani, csak...féltelek! - fogta meg a karom, és maga felé fordított. Az arca megbánást tükrözött.
- Féltesz? De mégis mitől? - akadtam ki, és felhúztam a szemöldököm.
- Mindentől! De főleg ettől a farkasos dologtól! És...ne haragudj, hogy hazudtam! - ahogy a ,,farkasos dolgot" mondta, eszembejutott valami.
- Oké, semmi baj! Viszont a beszédedben azt mondtad, hogy a szüleink csinálták ezt a tábort, vagyis akkor ÉN is a vezetője vagyok! - ezen megdöbbent, és rémülten nézett rám. - Nyugi, nem kell felkapni a vizet! Csak azt akarom mondani, hogy akkor nem kéne nekem is ,,tanárnak" lennem?
- Hát, ez nem ilyen egyszerű! Mivel te még tapasztalatlan vagy, ezért részt kell venned a tanulásban, de ha ezzel végeztél, akkor természetesen te is közénk fogsz tartozni! De addig tanulnod kell!
- Oké, csak...mindegy! Csak jó volt elképzelni, hogy tanár vagyok! És nem kell aggódnod miattam! Viszont most már vissza kell mennünk!
- Oké! Akkor szia! - majd megölelt. Utána Még elbúcsúztam Matt-től is, és Kristennel együtt visszamentünk a többiekhez!

Amikor odaértünk, épp nagyon tanácskoztak valamin.
- Sziasztok! Miről folyik a tanácskozás?
- Hát épp a csapatot próbáljuk összerakni, hogy kell e még több tag, vagy elegen vagyunk ennyien!
- Szerintem kéne még pár ember, például olyanok, akiket nem vettek be egy csapatba se.
- Igen, szerintem is kellene egy-két ember! - értett egyet velem Angela és Mark is.
- Oké, akkor a szünet után, mikor megint mindenki egyben lesz, megkérdezzük, hogy ki nem tartozik még sehova! - vetette fel remek ötletét Kristina.
- Igen, ez remek ötlet! - majd Kristen kezet csapott Kristinával. Ezzel berekesztettük a tárgyalást, és visszamentünk a csarnokba. Szép lassan mindenki beszálingózott, és újra kezdetét vette a köszöntő:
- Köszöntök mindenkit újra! Remélem megvannak a csapatok! Ha igen, akkor...
- Mi nem tartozunk sehova! - szóltak közbe hárman. Egy lány és két fiú.
- Ki vállalja őket? - kérdezte Adam, végignézve a társaságon. Senki nem állt fel, csak mi! Mindannyian felálltunk, és Kristen, a szószólónk, felajánlotta, hogy hozzánk jöhetnek.
- Hozzánk csatlakozhatnak! - kiáltott oda Adamnek.
- Remek, akkor hozzájuk fogtok tartozni! - majd mindhárman idejöttek, és bemutatkoztunk egymásnak, majd újra leültünk és vártuk a folytatást!
- Szóval, akkor álljanak egy kupacba a csapatok, hogy meg lehessen különböztetnünk őket! - majd mindenki felállt, és kupacokba rendeződtek.
- Oké, akkor ti lesztek az 1-es, - a mellettünk lévő csapatra mutatott - ti a 2-es, - a mi csapatunk - a 3-as és a 4-es csapat! - az előttünk és a mögöttünk lévő csapatok. Ezzel mindenki be volt osztva. - Holnap reggel az 1-es csapat Taylornál és Davidnél kezdi, a 2-es Joe-nál, a 3-as Matt-nél és a 4-es nálam. Ez minden nap változni fog, míg mindenki részt nem vesz minden tanárnál! Egyenlőre ennyi, a többit majd megtudjátok! Ezzel be is fejeztem, és mindenkinek jó éjszakát kívánok! Azt javaslom, hamar feküdjetek le, mert holnap nehéz napotok lesz!
Azzal mindenki elment a saját házába. Mi még kicsit ottmaradtunk, és ismerkedtünk az új csapattagokkal. Elég kedvesnek tűntek, szerintem semmi gond nem lesz velük! Az egyik fiút Tomnak hívják, neki szőke rövid haja van és gesztenyebarna szeme. A másik fiút Nicknek, a lányt pedig Saranak. Nicknek kicsit hosszabb haja volt mint Tomnak, és zöld szeme. Saranak derékig érő fekete haja van és barna szeme. Mindhárman elég különös személyiségek, de jó fejek! Még sokáig beszélgettünk, mikor visszaindultunk a házakhoz. És kiderült, hogy a szobájuk a fiúk mellett van! Ez remek! Így legalább könnyen el tudjuk érni egymást!
Mikor beértünk a szobánkba, alig vártam, hogy lefekhessek. A zuhanyzás sorrendje ugyan az maradt mint tegnap, de most mindannyian hamar végeztünk. Nagyon kimerültek voltunk, nem is beszélgettünk. Helyette amint bedőltünk az ágyba, rögtön el is aludtunk.

2010. július 2., péntek

25. FEJEZET

25. Fejezet





Hajnali 4-kor keltem, hogy legyen időm még elkészülni. Egy kicsit fáradt voltam a korai keléstől, de a zuhanyzás majd felfrissít. Így hát először gyorsan letussoltam, fogat mostam és felöltöztem. A reggelihez viszont még túl korán van. Szerintem. Ahogy elkészültem mindennel, óvatosan benéztem Kristenhez, aki már szintén készen volt, és az ágyon ülve várta az indulást. De Davidet nem láttam mellette, és igazából még egyiküket sem láttam ma reggel.
- Jó reggelt! - köszöntem neki, és leültem az ágya szélére. - David hol van?
- Jó reggelt! - vidám volt a hangja, nem tűnt fáradtnak. - Nemtudom! Ma még nem láttam!
- Igen, pont ezért kérdeztem! Még én se láttam őket! De mindegy is! Most inkább a táborra és a szórakozásra gondoljunk! Meg hogy mindjárt indulunk!
- Igen, ez fontosabb! - még ültünk és beszélgettünk egymással, és csak akkor vettem észre, hogy hogy elrepült az idő, mikor az órára néztem.
- Jézusom, mindjárt itt a busz! Pakoljunk ki az ajtó elé! Így legalább nem kellesz annyit várni ránk!
- Oké, egyetértek! - gyorsan felpattantam az ágyról, és átfutottam a szobába, majd egy nagy bőrönddel mentem a nappaliba. Kristen már régebben állhatott ott, a tartásából ítélve, és kivittük a cuccokat a lépcsőre. Nem vártunk sokat, a busz már meg is érkezett. Felpakolták a bőröndöket, és felszálltunk. Még kerestük a helyünket, mikor elindult a busz, és mindketten beestünk egy társunk ölébe.
- Ohh, bocsánat, nagyon sajnálom! - sajnálkoztam, miközben felálltam.
- Nincs semmi gond! Előfordul az ilyen! Amúgy én Paul vagyok! - mosolyogva nyújtott kezet.
- Én Joany vagyok, és még egyszer nagyon sajnálom! - majd kezetráztunk.
- Tényleg nincs semmi baj!
- Oké. Akkor megyünk helyet keresni! Szia! - majd tovább mentünk a sorok közt megfelelő hely után kutatva.
- Szia! - kiáltott utánam, egy székkel arrébb.
Csak hátul találtunk kettes helyet, pedig nincsenek is sokan a buszon.

Végre megérkeztünk a táborba. Nagyon hosszú volt az út, de jól szórakoztunk. Útközben még megálltunk párszor felvenni egy-két embert, de így sem lettünk sokkal többen. Ráadásul az sem kerülte el a figyelmemet, hogy az a fiú, akinek az ölébe estem, Paul, folyton hátranézett, és engem bámult. Az elején még észre se vettem, de egy idő után kezdett nagyon idegesíteni. Ezt Kristen is észrevette, és egész úton ezzel cikizett.
Ahogy megérkeztünk és leszálltunk a buszról, rögtön jó, és egyben egy nyomasztó érzés fogott el. Már nagyon vártam ezt a tábort, de nagyon hiányzik Matt. El sem tudtunk búcsúzni! Vajon hova tűnhettek reggel? És ők már itt vannak? Vagy máshogy értette az ideutazást? Nemtudom, de nem is szeretnék erre gondolni, mert már így is nagyon hiányzik. Hogy eltereljem a gondolataimat, a buszsofőrhöz mentem.
- Elnézést, nem tudja, hol vannak a táborvezetők?
- Ők még nem érkeztek meg!
- És mikorra várhatjuk őket?
- Holnapra.
- Akkor hogy vegyük át a szobákat?
- Nem kell külön átvenni. A kulcsok benne vannak az ajtókban. Csak odamentek egyhez, kinyitjátok és bementek.
- Értem. Köszönöm!
- Nincs mit! - majd egy unott fejjel becsukta az ajtót, és elment a busszal. De nem törődtem vele, hanem inkább Kristenhez siettem az újjonnan szerzett információkkal, aki épp hevesen beszélgetett néhány társunkkal.
- Kristen, gyere, el kellene foglalnunk a szobánkat!
- Oké, de először had mutassalak be téged a többieknek! Srácok, ő itt Joany, a legjobb barátnőm!
- Sziasztok!
- Szia! - mindannyian egyszerre köszöntek vissza, majd Kristen bemutatott mindenkit egyesével:
- Joany, ő itt Angela! - egy velem egy magasságú lány nyújtott kezet. Göndör haja sötétbarna volt, és a háta közepéig ért. Az arca bájos volt, de nem az a tipikus jó kislányos. - Mark! - mutatta a következőt. Ő egy fejjel magasabb volt nálam. Neki rövid fekete haja és világító zöld szeme van. Számomra ő sokkal szimpatikusabb, mint Angela. - Kristina, és végül Paul! - mutatta be az utolsó két tagot is. Amint kimondta Paul nevét, rögtön felé kaptam a fejem, és már megint azzal a furcsa nézéssel találtam szembe magam, mint a buszon. Kristina viszont szimpatikus volt, göndör szőke haja hasonlított a Angela-éhoz. Mindegyikkel kezet ráztam, és én is csatlakoztam a beszélgetéshez, mikor szürkülni kezdett az ég. Eső közeledett! Éreztem a levegőben, de úgy láttam, hogy a többiek is megérezték, mert mindenki megindult egy irányba. A faházakat nem láttuk, biztos bent vannak az erdőben. Így hát mind a hatan elindultunk, ösztöneinkre hagyatkozva. Az erdőn keresztül kellett menni, mire ráleltünk a házakra. Ez fura! Senki nem mondta, hogy itt lesznek, mégis megtaláltuk őket! Az eső egyre jobban közeledett, így a végén már futottunk feléjük. Mi, lányok, egy szobába kerültünk, a fiúk pedig a mellettünk lévőt foglalták el. És pont mire beértünk a szobába, akkor kezdett el zuhogni az eső.
- Szerencsére ezt megúsztuk szárazon! - ez a megjegyzés pont ide illet.
- És mekkora mázli, hogy pont egy négy ágyas szobát fogtunk ki! - tűnt fel, mikor beléptünk.
- Ja. Enyém a felső ágy! - Kristen rögtön lestoppolta az egyik felső ágyat, mint egy kisgyerek, és odarohanva rádobta a cuccait.
- Enyém a másik! - ledobva a bőröndömet foglaltam el a másik felső ágyat.
- Ez nem ér! Időnk se volt lestoppolni! - nyavalygott Kristina, aki az alattam lévő ágyat választotta magának.
- Nekem mindegy, úgyse nagyon szeretek fent aludni! - Angela nem bánta, hogy neki is lent kell aludnia.
- Tényleg? Pedig ez a legbulisabb hely! - látszott Kristenen a meglepődés, amiért valaki ilyet mert állítani.
- Lehet, de itt lent legalább el tudunk menekülni, ha valaki megtámad, viszont fent sarokba vagy szorítva! - érvelt vissza Angela. Logikusnak tűnt a felvetése, de ki támadna meg?
- Igen, valóban, de ki támadna meg? - kérdeztem, kíváncsian várva a válaszát.
- Sose lehet tudni! - ebben is igaza lehet. Ezzel lezártuk a témát, és mindenki a pakolással volt elfoglalva. Közben sokat beszélgettünk, és kezdtünk jobban összemelegedni. Majd kb. egy fél óra múlva átjött a két fiú, és ők is beszálltak a eszmecserébe.
- Sziasztok lányok! Ti még nem pakoltatok ki? - hangzott Mark csodálkozó kérdése.
- Hát, tudod nem mindenki olyan gyors, mint ti! - vágott vissza Kristina.
- Vagy csak nem beszélünk annyit, mint ti! - ezzel egy szópárbaj vette kezdetét köztük, amibe szép lassan mindenki részt vett.
Így pakoltuk ki a maradék holmit a fiúk társaságában, közben jól elütve az időt. De persze most sem kerülte el a figyelmemet, hogy Paul mindig engem nézett, ami különös, egyben idegesítő volt. Mintha akarna tőlem valamit! És ez egy kicsit megijesztett, tudván hogy van barátom, akit nagyon szeretek, és kötődök hozzá. De ő ezt még nem tudja. És ezt tudatni kell vele!
- És amúgy fiúk, van barátnőtök? - kérdeztem, ami váratlanul érte őket.
- Most épp nincsen, de jólesik a szabadság! - hangzott Mark válasza, mire Kristina rögtön vissza is vágott.
- Vagy talán azért nincs, mert túl beképzelt vagy, ami feltűnik mindenkinek, ezért maradsz hoppon! - erre Mark is vissza akart szólni valamit, mikor Angela rákérdezett Paulnál.
- És, Paul, neked van barátnőd? - a szeme különösen csillogott, ahogy várta a válaszát.
- Nem, nincsen! - és jelentősen rámnézett, mire megkérdezte.
- És nektek van barátotok? - mindenkihez szólt a kérdés, mégis, mintha csak nekem szánta volna, ezért én is kezdtem a válaszadást:
- Igen, nekem van barátom, akit nagyon szeretek, és most is nagyon hiányzik. De, ha jól tudom, akkor ő is részt fog venni a táborban, csak...máshogy. - a végét halkan mondtam, inkább csak magamnak szántam. Ezzel próbáltam tudatni Paullal, hogy felejtsen el! Bár aranyos fiú, de nem az esetem!
- Nekem is van barátom! - Kristen jött utánam, majd felmászva hozzám, mellém ült, és átkarolt. Így próbált vigasztalni, ami sikerült neki.
- Nekem jelenleg nincsen senkim! - ahogy Angela ezt mondta, közben végig Pault figyelte. Ez elég különös! Úgy néz rá, mintha...Jézusom, csak nem! Tetszik neki Paul! Bár nem ismerem még annyira, de ez elég nyilvánvaló.
- Nekem sincs! - Kristina félve mondta, nem is csoda! Amint ezt Mark is meghallotta, rögtön szekálni kezdte vele, amit Kristina nem hagyott szó nélkül. Így egy újabb viaskodás alakult ki köztük, amit már kezdtem megszokni!

Este mindenki összegyűlt az ebédlőben egy kis ismerkedésre, de a kajáról magunknak kellett gondoskodni! Itt mindenki beszélt mindenkivel, de már kialakultak a különböző kis csoportok. Mi is inkább együtt voltunk, és beszélgettünk.
Az összejövetel végén a táborozók a saját szobájukba mentek, és lefekvéshez készülődtek. Mi is így tettünk. Fürdés előtt egy kis konfliktus alakult ki, hogy ki menjen elsőnek, másodiknak, és így tovább. Végre mikor meg tudtunk egyezni, elindult az első, Kristina. Ő elég sokáig volt bent. Utána Kristen következett. Neki tartott a legtovább. Mikor végre kijött, Angela-n volt a sor. Mindannyiunk közül ő végzett a leghamarabb. Utána én következtem. Szerintem nem voltam bent túl sokáig, de a többiek azt állították, hogy ugyanannyi ideig zuhanyoztam, mint Kristina. Ezt rájuk hagytam, mivel én nem tudtam megállapítani. Mikor befeküdtünk az ágyunkba, egy hosszas csevegés vette kezdetét. Minden szóba jött, természetesen a fő téma is:
- És, Angela, Kristina, nektek ki tetszik? - nagyon kíváncsi voltam a válaszukra, főleg Angela-jéra.
- Nekem senki! - jelentette ki határozottan Kristina, de nem hittem neki.
- Ó, tényleg? Pedig Markkal nagyon összeillenétek! - ezzel telibe találtam. Amint kiejtettem Mark nevét, fülig pirosodott, és zavarba jött.
- Na, nekünk nyugodtan elmondhatod! Nem adjuk tovább senkinek, becsület szavunkra! - hogy erről meggyőzze, Kristen az égbe is emelte a kezét.
- Hát...nem is tudom! Valóban bejönne, csak olyan önfejű! Egy csökönyös szamár! - ezen mindhárman jót nevettünk. Kristina értetlenül nézett ránk, nem értette, min röhögünk.
- Ezért is illetek egymáshoz, mert mindketten ilyenek vagytok!
- Ez nem igaz! - tiltakozott a kijelentésemre.
- Dehogynem! A fürdésnél is addig harcoltál, míg elsőnek nem mehettél! Mi ez, ha nem csökönyösség? - kérdeztem, mire nem tudott mit válaszolni. Aztán áttértünk Angelára.
- És, Angela, neked ki tetszik? - rá voltam a legkíváncsibb.
- Hát... - habozott a válasszal.
- Nyugi, tőlünk nem jut ki! - Kristen megint kezdte az ígérgetést.
- Na jó, de csak akkor mondom el, ha tényleg nem adjátok tovább! - furcsa volt ezt Angela szájából hallani, de mindent megtettem volna, hogy kiderüljön, jól gondoltam-e.
- Ígérjük! - hangzott a becsületes válasz mindannyiunktól.
- Rendben! Szóval nekem...Paul tetszik, de nem úgy látom, hogy viszont érezne. Ő inkább Joanyra hajt! - kijelentése kemény, és rideg volt. Ettől megrémültem, de amint ezt észrevette, sajnálkozó arcot vágott. - Bocsi, nem úgy értettem! Csak...
- Semmi gond! Biztos én is így viselkednék, ha a te helyedben lennék! Amúgy meg én nem akarok semmit Paultól, mivel barátom van! Úgyhogy nyugodtan ráhajthatsz! Sőt még örülnék is neki, mert ez nagyon szar, hogy mindig engem bámul! Úgyhogy, kérlek, csavard el a fejét! - a végén szinte már könyörögtem, de tényleg így éreztem. Ezen mindannyian nevetni kezdtünk, de nekem elég keserűen sikeredett. Angela-n viszont láttam, hogy szívesen megtenné, ha tudná. Csakhogy ő nem is figyel rá! És ez bosszantott a legjobban! Mert akkor leszállna rólam! Még beszélgettük egy ideig, mire mindannyian elaludtunk...