27. FEJEZET

27. Fejezet

Reggel nem keltett senki, csak kipattant a szemem. Valami különös irányított, nem voltam teljesen önmagam! Az ösztöneimre hagyatkoztam! De nem csak én! A barátnőim is maguktól keltek, és a csapatból mindenki. Az udvaron találkoztunk, és együtt mentünk az első színhelyre, egy tisztásra. Joe ekkor már ott várt minket.
- Jó reggelt mindenkinek! - köszöntött Joe. - Most hogy itt vagytok, kezdhetjük is a kiképzést!
- Remek! Mivel kezdjük? - vágott közbe Mark.
- Azzal, hogy elhallgatsz, és rámbízod a tanítást! Szóval akkor vágjunk bele! Először is, elmondom, hogy mire kell figyelnetek! A legfontosabb, hogy ne engedjétek magatokat könnyen felhúzni, vagy nagyon elszomorítani. De ha mégis megtörténne, akkor próbáljatok lenyugodni, és soha ne feledjétek: NE VÁLTOZZATOK ÁT EMBEREK ELŐTT! SOHA!!! Ez a legfontosabb szabály, amit mindig be kell tartani! És most jöjjön a lényeg! Bemutatom nektek, hogy hogyan is kell ezt csinálni! Próbáljatok felidegesíteni!
- Oké! Nincs is ettől egyszerűbb! - kiáltott közbe megint Mark.
- Csak ne bízd el magad! - válaszolt egy huncut mosollyal Joe. Ezután mindent megtettünk, hogy felidegesítsük, de sehogy sem sikerült. Egyszerűen nem tudtuk kihozni a sodrából, sem elszomorítani.
- Na jól van! Akkor először magamtól változok át, de utána még nyugodtan próbálkozhattok! - és egy elégedett mosoly terült szét az arcán. Majd átváltozott. Nagyon gyorsan történt az egész, alig tudtam követni! És ahogy végignéztem a többieken, úgy láttam, hogy ők se vannak képben. De nem hagyott nyugodni, hogy nem tudjuk feldühíteni. Vajon mire gondolt, mikor átváltozott? Mi járhatott a fejében? Ahogy ezen töprengtem, egy kép ugrott be...
Joe-t láttam és mellette egy lányt. Kézen fogva sétáltak az erdőben, és beszélgettek. Boldognak tűntek! Amint beljebb értek, egyre sötétebb lett. Már indultak volna visszafelé, mikor egy farkas ugrott ki eléjük. Mindketten nagyon megijedtek, és el is próbáltak menekülni, de a farkas utánuk szaladt, és ráugrott a lányra. Joe megpróbálta leszedni róla, de nem sikerült neki. A farkas rá sem hederített. Húzta, vonta, rángatta a lányt a földön! Erre Joe annyira ideges lett, hogy átváltozott! Ez volt az első változása! Csodálkozott ezen, nem értette, hogy mi történt vele, de nem sokat gondolkodott rajta! Rögtön ráugrott a farkasra! Sikerült is leszednie a lányról és verekedett vele, de akkor már késő volt. A farkast elkergette, de a lány addigra már halott volt. Joe ezt azóta sem tudta feldolgozni, és magát hibáztatta érte! De hogy ezt ne vegye észre senki, állandóan viccelődik! Ezért lett ő a csapat mókamestere!
Vége! Szóval ez történt! Ezt akarja eltitkolni az állandó viccelődésével! De nemhinném, hogy örülne neki, ha ezt mindenki megtudná! De ki kell próbálnom, hogy valóban emiatt változott e át! Vajon hogy hívták a lányt? Próbáltam nagyon erősen rá koncentrálni, és meg is szólalt egy név a fejemben: Mary!
Kinyitottam a szemem! Észre se vettem, hogy becsukom. Remélem senkinek se tűnt fel! Újra végignéztem a többieken, akik még mindig Joe-t bámulták. Ezek szerint semmit nem vettek észre. De Joe még miért farkas? Nem kellett volna már visszaváltoznia?
- Még miért farkas? - kérdeztem meg halkan a mellettem álló Sarat.
- Mivel most változott át!? - értetlenül nézett rám, biztos bolondnak tart, hogy ilyet kérdezek.
- Ja, oké! - felhúztam a vállam és igyekeztem lazának tűnni. Viszont sose voltam jó az ilyen érzelmek kifejezésében. Nagy dübögésekre kaptam fel a fejem. Joe futott be a fák közé. Biztos most változik vissza. És úgy is lett. Nemsokára emberként lépett ki a fák közül.
- Oké, most megpróbálhattok felidegesíteni! - megint szélesen elmosolyodott, de most volt benne egy kis keserűség is.
A többiek megint próbálgattak, de nem jártak sikerrel. Ekkor úgy döntöttem, megpróbálom:
- Mary! - mondtam elég hangosan a nevet ahhoz, hogy meghallja. Be is jött! Az arca elkomorodott, és remegés futott végig a testén, majd átalakult. A többiek csodálkozva néztek rám, ami nagyon idegesített.
- Hogy csináltad? - kérdezték a többiek.
- Nemtudom, sehogy! Csak elgondolkodtam valamin, és eszembe jutott ez az ismerős név!
- Áh, éééérteem. - Kristen gondolkodva ejtette ki ezt a szót, de amint Joe visszatért, már nem kérdezősködött. Furcsán és idegesen nézett rám, de nem mondott semmit. A többiek sem faggatóztak. Az óra további részében még elmagyarázta, hogy csak akkor fogunk tudni átváltozni, ha már egyszer megtörtént velünk. Ehhez egy nagymértékű ingerlékenységnek vagy lelki fájdalomnak kell bekövetkeznie. Mikor mindezeket elmondta, megkérdezte, hogy megtörtént e már valakivel az átváltozás:
- És átváltozott már valaki közületek? - végignézett mindenkin, és Kristenen állt meg a szeme. Ezt ő is észrevette, de nem mert jelentkezni. Ekkor Joe bíztatóan megszólalt:
- Akinek már egyszer megtörtént, az nyugodtan jelentkezhet! Nem kell félni, ez ugyanis a maga módján egy csodálatos élmény! - ezen Kristen is elgondolkozott, és végül megszólalt.
- Velem már...megtörtént! - szólalt meg végül.
- Remek! Akkor gondolj vissza arra, amikor megtörtént! De előbb gyere ki ide, hogy ne sértsd meg a többieket.
Kristen kilépett Joe mellé, és úgy láttam, erősen koncentrál. Mégsem történt semmi.
- Mire gondolsz? - kérdezte meg tőle Joe, mikor látta, hogy nem történt semmi.
- Arra, mikor átváltoztam, de akkor hírtelen voltam dühös mindenre és mindenkire. De most nem érzem úgy, hogy akkor nagyon ideges lettem volna! Csak úgy megtörtént!
- Értem! Akkor ezzel nem sok mindenre megyünk! Nembaj, talán majd legközelebb. Akkor ezzel végeztünk is! Mára ennyi volt a tanulásból! Öröm volt veletek dolgozni! És most mindenki elmehet a dolgára! - ezzel meg is indultunk, mikor Joe elkapta a kezem.
- Várj csak! Veled még beszélni szeretnék! - az arca elkomorodott, és maga után húzott.
- Igen, erre számítottam!

Csak akkor álltunk meg, mikor már hallótávolságon kívül kerültünk a többiektől.
- Szóval, hogy jöttél rá?
- Mire? - tettettem az ártatlant.
- Tudod, hogy miről beszélek! Honnan tudtad, hogy mitől fogok átváltozni?
- Hát...tulajdonképpen láttam!
- Hogyan?
- Nemtudom! Nagyon erősen koncentráltam, hogy rájöjjek, és akkor megjelent egy kép, mikor te meg egy lány, sétáltatok az erdőben. Boldognak tűntetek, de akkor...szóval...megtörtént...
- Oké, értem, ne folytasd! - ekkor már remegni kezdett. Nagyon megijedtem, és próbáltam valahogy megnyugtatni!
- Ne legyél ideges! Nem a te hibád volt! Nem tehettél semmit!
- De igen, tehettem volna! Nem csináltam semmit hasznavehetőt! Csak rángattam, és próbáltam leszedni róla, de ezzel lehet, hogy csak még jobban felidegesítettem! Miattam halt meg!
- Nem, ez nem a te hibád volt! Ha többmindent tettél volna, akkor meg téged ölt volna meg! Nem tehettél semmit!
- De honnan tudtad meg a nevét?
- Hallottam!
- Értem! De ugye nem mondtad el a többieknek?! Nem szeretném, hogy megtudják!
- Oké! És a többiek tudják?
- Mármint a falka? Nem! Senki nem tudja rajtad kívül! És szeretném, hogy ez így is maradjon!
- Oké! Bennem megbízhatsz! Nem árulom el senkinek!
- Remek! És...köszi!
- Ez csak természetes! Más is ezt tenné a helyemben!
- Lehet! Mindenesetre örülök, hogy te tudtad meg, és nem más! - erre nem tudtam mit mondani, csak bólintottam, és csatlakoztam a többiekhez.

A házban voltak, és már mindannyian lezuhanyoztak. Csak rám vártak.
- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte Angela.
- Csak volt még egy kis dolgom. - mondtam, és elmentem fürödni. Nagyon jólesett a meleg víz egy ilyen nehéz nap után. Sikerült ellazítania! Mikor kimentem, a többiek már aludtak, így én is lefeküdtem, de még sokáig motoszkáltak bennem a mai napon történtek! Hosszasan elfilóztam, hogy hogyan láthattam a képet Joe-ról és a barátnőjéről! Eddig csak álmomban jelentek meg! Miközben ezen töprengtem, elnyomott az álom...