29. FEJEZET

29. Fejezet

Másnap Matt-tel volt óránk. Már alig vártam, hogy újra lássam! De mivel nem lenne szabad ismernünk egymást, ezért titokban kell találkoznunk. Üzentem neki Joe-val, és megkértem, hogy hajnalban találkozzunk az erdőben. Remélem eljön! Már itt az idő, ezért készülődni kezdtem! Gyorsan magamra kaptam egy pólót és egy farmert, majd nagyon halkan kirohantam a megbeszélt helyre. Nem láttam senkit, ezért csak vártam. Kb. 10 percig álltam kint, mikor mozgást hallottam a hátam mögül. Amint megfordultam, Matt-be ütköztem, és az ajkaink heves csókban forrtak össze!
- Már annyira hiányoztál! - mondta csók közben, és még hevesebben kezdett el csókolni.
- Te is nekem! - elváltak az ajkaink, így teljesen át tudtam ölelni. Csak álltunk és öleltük egymást! Nagyon jólesett, már régen érintettem meg. Utána sétálunk egy kicsit, és beszélgettünk, többnyire a táborban történtekről.
- És milyen a tábor? - kérdezte kíváncsian.
- Eddig nagyon jó! Bár sok...meglepetés ért! - a hangomon észrevette, hogy valami bánt, ezért rá is kérdezett:
- Mire gondolsz? - próbált óvatosan puhatolózni, de tudtam, hogy nagyon aggódik.
- Semmi különösre!
- De mégis van valami, ami bánt! - finoman puhatolózott tovább - Látom rajtad!
- Hát...mondta Taylor, hogy én vagyok a csapatomban a falkavezér?
- Nem! Tényleg? Gratulálok! - nagyon boldognak tűnt, de én kevésbé voltam az.
- Köszi! - keserűen válaszoltam.
- De úgy látom, nem örülsz neki!
- Hát nem igazán!
- De miért? Hisz ez...csodálatos dolog!
- Igen, tudom, de így mindenki főnökként néz rám, és így már nem ugyanolyan a viszonyom a többiekkel! Én is érzem, hogy bennem van az alfa, és ez mindent megváltoztat!
- De nem muszáj így lennie! Ha megmutatod a többieknek, hogy ugyan az maradtál mint eddig, akkor nem veszik észre majd annyira a benned lévő alfát!
- Gondolod?
- Nem, én tudom! - majd adott egy érzéki csókot, amitől sikerült megnyugodnom, és nem is gondoltam többet erre. Jólesett végre vele lenni!
- És neked milyen a tanárosdi?
- Hát... - majd ingatni kezdte a fejét - jó. Van néhány ifjonc, aki elég nehezen tanul, de amúgy remekül megy! - mindketten elmosolyodtunk a kijelentésen.
- Már alig várom, hogy ma taníthass minket! - nagyon boldog voltam, hogy ő fogja tartani a mai órát.
- Honnan veszed, hogy ma én foglak titeket tanítani? - kérdezte, mire ledöbbenve néztem rá. Gondolkodtam pár percig, majd megszólaltam:
- Megérzés! Miért, nem?
- Akkor nagyon jó a megérzésed, mert igen! Én fogok ma nektek órát tartani! - boldogan mosolygott a gondolatra, amit öröm volt néznem! Mikor ő boldog, akkor én is az vagyok! De ahogy sétáltunk, kezdett világosodni.
- Viszont lassan mennünk kellesz! Feljött a nap!
- Igen! Sajnos el kell válnunk! - szomorúan nézett le rám, majd megcsókolt. Ettől elfelejtettem mindent, és viszonoztam a csókját. Lassú és kellemes volt, romantikus! De el kellett válnunk! Eltávolodtunk egymástól, és elindultunk a saját csapatunkhoz.

Mire visszaértem a házhoz, a többiek már kint vártak az udvaron.
- Jó reggelt! - köszöntöttem őket vidáman. Majd kicsattantam az örömtől!
- Neked is! Hol voltál? - kérdezte szemrehányóan Angela, de nem vettem figyelembe a hangnemét.
- Csak elmentem egy kicsit sétálni! Ettől felfrissültem!
- Ennek örülök! - boldogan jelentette ki Kristen, majd mellém lépett - De ugye azért majd elmondod, hogy mi történt? - fürkészett kíváncsian, de nem feltűnően.
- Persze, majd elmondom! - súgtam vissza neki, majd a többiekhez odaszóltam - Na, akkor indulhatunk?
- Menjünk! - kiáltott Mark, aki Kristina kezét fogva megindult előre, de amint mellém ért, megtorpant. Rám nézett, és választ várva állt mellettem. Én csak biccentettem neki, hogy menjen, mire előrelódulva vezetett bennünket.
Mikor kiértünk a tisztásra, Matt már ott várt minket. Mosolyogva ránéztem, amit viszonzott is egy röpke percre, de amint megálltunk előtte, komolyra váltott.
- Sziasztok, Matt vagyok, és ma én fogok segíteni nektek megtalálni a képességeteket! Lesznek közületek olyanok, akiknek különleges képességük van, és lesznek olyanok is, akik fizikailag különböznek majd társaiktól! Ezeket a képességeket nem könnyű felfedezni, és a legtöbbet csak farkas alakban lehet megtalálni! Ezért ma megpróbálunk mindenkit átváltoztatni! De még mielőtt belekezdenénk, megkérdezném, hogy valaki már észrevett magában valamilyen különös erőt?
- Én igen! - emeltem fel a kezem, mire mindenki rám nézett - Nekem van egy képességem!
- Nagyszerű! És mi lenne az? - tette fel a kérdést, de látszott rajta, hogy nemcsak a tanár kíváncsi ezekre!
- Meglátom a jövőt! - jobban nem tudtam kifejezni, hogy mi lehet a képességem. Abban se vagyok igazán biztos, hogy ez az e egyáltalán. Viszont erre a kifejezésemre még kíváncsibban kezdett kérdezősködni.
- És hogy működik?
- Hát...ha nagyon erősen meg akarok tudni valamit, akkor megjelenik róla válaszként egy kép sor! Mintha egy filmet vetítenének le előttem! Lehet ez a múltban, a jelenben vagy a jövőre is vonatkozhat, mindig látom, mi fog történni.
- Ez érdekes! Folytasd!
- Elején még csak álmomban láttam, mintha álmodnék, de most már ébren is tudom kezelni.
- Esetleg most be is tudnád mutatni?
- Mit szeretne megtudni? - furcsa volt magázni, de mivel ő a tanárom, ezért nem tehettem mást.
- Például...hogyan lettem itt tanár? - amint kimondta, erősen koncentráltam, és megjelent egy kép és egy párbeszéd is.
- Már a falkába tartoztál, mikor Adam először mesélt a táborról. Minnél többet mesélt róla, annál jobban kezdett érdekelni, míg végül meg nem kérdezte, hogy szeretnél-e csatlakozni a tanári karhoz. Akkoriban még csak 3-an voltatok: Adam, Taylor és te. Ezért szükség is volt még egy tanárra, te meg szívesen vállaltad. És így lettél tanár! - mikor befejeztem, Matt tátott szájjal bámult.
- Ez hihetetlen! Pont így történt! Közben figyeltem a gondolataidat, és láttam, amit te! Visszamentél a múltba! Bámulatos! - erre a többiek is felfigyeltek, és őket is érdekelni kezdte ez az óra. Mikor Matt-nek sikerült magához térnie, visszakanyarodott az óra anyagához.
- Jól van, akkor most mindenki idézze fel a legszörnyűbb emlékét, amit valaha is átélt, hátha sikerül átváltoznotok! - erre mindenki elmélyült, és magukban kutattak emlékek után. Eltelt már vagy 5 perc, de semmi sem történt. - Jó, elég! Ez így nem fog menni! Akkor próbáljuk meg másképp. Át fogok változni, így jobban belelátok a gondolataitokba, ami nem lesz egy kellemes érzés, de így talán át tudtok majd változni, ha csak egy óra erejéig is! - majd hírtelen átváltozott. Ezután mindenki erősen remegett, próbáltak valaminek ellenállni, de nem sikerült nekik, így mindenkinek sikeresen ment az átváltozás, kivéve nekem. Majd Matt rám nézett, és érzetem, ahogy turkál az agyamban, de nem történt semmi. A legszörnyűbb emlékeimet kotorta a felszínre, amiket igyekeztem elfelejteni, de így sem történt semmi. Majd hírtelen a felszínre hozta az elrablás emlékét, amikor nem láthattam, és tévhitben éltem! Észrevettem magamon, hogy amint erre gondolok vissza, remegni kezdek, de hírtelen leállt. Pedig nem is nyugtattam magam, semmi megnyugtató dologra nem gondoltam, mégis leállt a remegés. Ez nagyon különös! Matt szemében is láttam az értetlenséget! De amint meghallotta a maga mellett lévő farkasok nyüszítését, elfordult, és rájuk koncentrált. Kissé több ideig tartott, mint ahogy gondoltam, de visszaváltozva úgy láttam, megtalálták a megoldást.
- Oké, akkor ez meg is van. Ahogy láttam, Kristen, neked van valamien képességed, de túlságosan is zártak voltak a gondolataid, ezért nem tudtam kivenni, hogy mi az. Próbálj meg rájönni! Mark, neked különleges képességed nincsen, de remek futó vagy! Ezt használd ki! Angela, te különös bájoddal az ujjad köré tudsz csavarni mindenkit! Kristina, te jó cselező vagy, a gondolataiddal félre tudsz vezetni mindenkit! Ez még hasznos lehet! Paul, - az ő nevét keserűen ejtette ki, szinte gúnyosan - neked jó a szagló érzéked, kifejlettebb, mint másoknak! - a többieknek is elmondta a képességüket, majd felém fordult. - Holnap Adammel lesz órátok, de gondolom ki tudtátok következtetni! Most pedig gondoljatok valami kellemes emlékre, hogy vissza tudjatok változni, utána mehettek! - mindenkinek sikerült visszaváltoznia és elmentek a maguk dolgát végezni, így csak kettesben maradtunk.
- Miért nem mondtad el? - szemrehányóan kérdezte.
- Mert még én sem voltam benne biztos! Csak előbb meg akartam győződni róla!
- Akkor is szólhattál volna!
- De nem volt miről! - ezzel hátat fordítottam neki, és elmentem volna, ha nem kapta volna el a kezem.
- Várj, nem úgy értettem! Csak...aggódom!
- Miért? A képességemtől? Az mi gondot okozhat!
- Többet mint gondolod! - majd elengedte a karom, helyette a derekam köré fonta a karját, és magához húzott. Nagyon erősen szorított, nem tudtam szabadulni, mondjuk nem mintha akartam volna! Az arcunk egyre közelebb került egymáshoz, és már kezdtem elveszíteni a tudatomat, mikor megcsókolt! Gyengéd volt, mégis szenvedélyes! Majd elengedett, és hátrébb lépett:
- Nekem viszont mennem kell! Majd holnap találkozunk!
- Igen, nekem is! Szia! - köszöntem, és elindultam vissza, a tábor felé.

Amint beléptem a szobába, láttam, hogy mindenki az ágyon ül, az egész falka, és engem várnak.
- Mi az? - kérdeztem tanácstalanul.
- Milyen képességed van? - tette fel a kérdést Angela.
- Már elmondtam az órán! Látom a jövőt!
- Akkor minket is láttál? - jött a következő kérdés Kristinatól.
- Nem, csak azt látom, amit akarok, vagy amire nagyon erősen koncentrálok! Ennyi elég lesz? Már amúgy is mindent elmondtam az órán! - majd berohantam a fürdőbe, és magamra zártam az ajtót. Kihasználva az alkalmat gyorsan lezuhanyoztam, aminek sikerült lenyugtatnia. Majd lépteket hallottam, és ajtó zárást. Csak akkor mentem ki, mikor már mindenki elhagyta a szobát és becsukódott az ajtó. Amint kiléptem a szobába, már sötét volt, így megkerestem az ágyam és lefeküdtem. Este nem beszélgettünk, mindenki halkan feküdt az ágyában, és szinte hallottam, ahogy jár az agyuk...