28. FEJEZET

28. Fejezet

Másnap szintén magamtól keltem, és a többiek is. Csak az volt a különbség, hogy most nem tudtuk, kihez kell mennünk! De mint tegnap, ma is az ösztöneinkre hagyatkoztunk! Valami vagy valaki azt súgta a fejemben, hogy ma Taylorral és Daviddel lesz az óránk! Kint megint összegyűltünk, de még nem éreztük úgy, hogy sietnünk kellene valahova! Így hát beszélgetünk egy kicsit:
- Szerintetek ma kivel lesz óránk? - tette fel a kérdést Paul, miközben végig engem fixírozott.
- Hát...nekem van egy olyan érzésem, hogy Taylor és David fog ma nekünk órát tartani.
- Szerintem meg Adammel leszünk! - válaszolt rögtön Mark, majd incselkedve rám nézett - Akarsz fogadni?
- Hát persze! - jelentettem ki, és felé nyújtottam a kezem.
- Oké! És mi legyen a tét? - kihasználva az alkalmat, elmondtam a feltételemet.
- Ha én nyerek, akkor Kristina előtt bevallod, hogy valójában mit érzel iránta, és ha nem az igazat fogod mondani, nyilvánosan leégetlek, mindenki előtt! - keserűen rám mosolygott, mire én egy diadalmas mosollyal viszonoztam. Sokáig habozott a válasszal, de végül belement.
- Oké, de ha én nyerek, akkor elmész Paul-lal egy randira! - majd ravaszan kivillantotta a fogsorát!
- Nekem barátom van! - néztem rá mérgesen, mire egy győztes mosoly jelent meg az arcán. Közben Paul ezt végig hallotta, és reménykedve nézett hol rám, hol meg Mark-ra.
- Mi van, beijedtél? - kérdezte, majd hozzátette - Oké, akkor csak egy találkára kell elmenned! Nem muszáj randinak neveznünk! - ez már jobban hangzott, úgyhogy belementem! De előbb biztosnak kellett lennem, hogy nyerek-e...
- Jól van, benne vagyok! - elmosolyodtam, mikor kezetfogtunk, és csak ekkor jutott eszembe, hogy a többiek itt állnak mellettünk, és mindent hallottak! Ezután elindultunk az erdőben. Út közben hátra maradtam és Kristennel beszélgettem a fogadásról, mikor Kristina jelent meg mellettem.
- Ezt meg hogy képzelted, hogy engem is belerángatsz? - vágta hozzám a kérdését, és látszott rajta, hogy nagyon ideges.
- Nyugi, nem lesz semmi baj! Én fogok nyerni! Remélem! - az utolsó szót halkan próbáltam hozzá tenni, de meghallotta.
- Hogyhogy reméled? - szinte már ordított a dühtől.
- Hát...megérzés! De gondolj bele! Nem lenne jó, ha kiderülne, hogy te is tetszel neki? - erre nem tudott mit mondani, csak szerényen elmosolyodott.
- És mi van ha az ő megérzése jobb, mint a tied? Akkor randizni fogsz Paul-lal, mikor van barátod?
- Nem...nemtudom! Fogalmam sincs, mit fogok akkor tenni! - hírtelen hatalmába kerített a kétségbeesés. Mit fogok csinálni?

Végre megérkeztünk a tisztásra. Amint kiléptünk a fák mögül, Adam állt előttünk. Döbbenten meredtem rá! Ezt nem értem! Hamis volt a látomásom? Hogy lehet ez? Eddig mindig az történt, amit láttam! Vagy lehet, hogy nem is ma lesz velük óránk? Végül is volt már ilyen, hogy pár nap után következett be! De pont most? Ez nem lehet igaz!
Ahogy ezen gondolkodtam, Mark mellém lépdelt, és a fülembe súgta:
- Úgy látszik, én nyertem! - bármennyire is igaza volt, próbáltam megőrizni a nyugalmam.
- Ne legyél benne annyira biztos!
- Fogadd el a tényt, hogy megnyertem a fogadást! - szélesen elmosolyodott, és visszament előre. Amint elérte a helyét, Adam belekezdett a beszédébe:
- Örülök, hogy idetaláltatok! Bíztam benne, hogy nem fogtok eltévedni! És mint látom, nem tévedtem! Amint látjátok, ugyanazon a réten vagytok, mint tegnap! Méghozzá azért, mert ez a ti úgymond ,,termetek". Mindig itt lesznek megtartva az óráitok! - ahogy ezeket mondta, egyre csalódottabb lettem, hogy elvesztettem a fogadást - És ha már az óráról beszélünk, vágjunk is bele! - vége! Elvesztettem a fogadást! Ez nagyon letört! - A tanáraitok pedig ma Taylor és David! Én csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem, nem tévedtetek-e el, mivel tegnap az egyik csoport eltévesztette az irányt! De veletek minden rendben! Úgyhogy most már megyek is! Jó tanulást! - a beszéd végén rám kacsintott, amit viszonoztam egy mosollyal. Majd Markot kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, elöntött a büszkeség! Tátott szájjal bámulta Adamet. Majd egy nagy mosollyal az arcomon mentem oda hozzá, és a fülébe súgtam:
- Úgy látszik, mégis én nyertem! - meg se tudott szólalni. - Akkor mikor szeretnéd bejelenteni? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Remek, este a szobánkban megfelel! A pontosság kedvéért legyen 8-kor! Ja, és csak az igazat! - tettem még hozzá, mire rámnézett, de én már ekkora a helyemen voltam. Krisitna-t is megkerestem a tekintetemmel, aki mosolyogva nézett rám, amit szintén viszonoztam.

Kis idő múlva megjelent előttünk Taylor és David.
- Sziasztok! Ma mi fogunk titeket tanítani! David az erőtök használatát tanítja meg, én pedig a harcolás elsajátítására vezetlek rá titeket. De mivel még nem tudtok átváltozni rendesen, mert nincs hozzá megfelelő élményetek, ezért csak mi fogunk harcolni! De legelőször is választunk egy alfát! - erre mindenkinek kikerekedett a szeme! Egyikünk se számított ilyenre! - Ez a legfontosabb! Az alfa ugyanis nemcsak farkas alakban parancsol, hanem emberként is! Így tudja összetartani a csapatot! Neki kell meghozni a fontos döntéseket, és mindenkinek engedelmeskednie kell neki! Akár akar, akár nem! Ugyanis mikor meghallod az alfa parancsát, nem tudod megtagadni semmilyen módon! De ne is beszéljünk többet, inkább adjuk át a teret a cselekedéseknek! Szóval! Úgy deríthetjük ki, hogy nálatok ki az alfa, hogy mindenki erősen gondoljon valamira a többiekkel kapcsolatban, például, hogy mindenki üljön le a földre, és akinek a gondolatát cselekszi mindenki, kivéve az alfa, az a vezér! Gyertek a rét közepére, hogy legyen elég hely, és mindenki gondoljon valamire! És próbáljon erőteljes hangot megütni magába, hogy jobban hasson a parancs!
Erre mindenki elhallgatott, és elmélyülten álltunk a rét közepén. Én arra gondoltam, hogy a többiek álljanak egy sorfalba, és nézzenek felém! Próbáltam nagyon erősen koncentrálni, még a szeme is be volt csukva, ezért nem láttam semmit. Csak akkor zökkentem ki, mikor Taylor megszólalt:
- Úgy látszik megvan a vezérünk! - mondta mosolyogva, és mellém lépve átkarolta a vállam.
Mikor végignéztem a többieken, láttam, hogy mindenki úgy állt, ahogy gondoltam. Ezen nagyon meglepődtem! Lehetséges ez? Végül is igen! Hiszen a bátyám is falka vezér! Miért ne tudnám örökölni?
Gondolat menetemből David zökkentett ki:
- Gratulálok Joany! Mostantól a többieknek engedelmeskedniük kell neked, és engedelmeskedni is fognak! Ugyanis ezzel a paranccsal tudattad a többiekkel, hogy te vagy a főnök, és megalakítottad a csapatod! Innentől te irányítod őket! Sok sikert hozzá!
- Oh...én...nem is tudom! Biztos, hogy én vagyok? Lányok lehetnek egyáltalán vezetők?
- Persze, hogy lehetnek! Erről nincs szabály! Mindig az a vezér, aki elég céltudatos és tudja irányítani a többieket! Ráadásul neked a véredben van! - vette át a szót Taylor. Erre a többiekre néztem, akik ugyan úgy meg voltak lepődve, mint én. Viszont látszott rajtuk, hogy irigykednek! A fiúk biztos azért, mert egy lány lett az alfa, a lányok meg azért, hogy miért nem ők, ha már úgyis lány a vezér! De ezzel nem tudtam mit kezdeni! Továbbra is csak álltam ott, és néztem a többieket, mikor Taylor megint megszólalt:
- Akkor most bemutatjuk nektek a harcolás művészetét! - az utolsó szónál elmosolyodott. Mindketten átváltoztak, és egymásnak estek. Próbáltam nagyon koncentrálni, de túl gyorsak voltak.

Az órának hamar vége lett, és a szobáinkba mentünk. Csöndesen haladtunk egymás mellett, mikor Mark megszólalt:
- Tényleg érezni, hogy van köztünk egy vezető! Mintha tartoznánk valakihez! Fura egy érzés! - amint elhallgatott, beállt köztünk újra a csend. Még gondolkoztam egy kicsit, mielőtt beszélni kezdtem:
- De attól, hogy...alfa vagyok, még szórakozhatunk ugyanúgy, mint eddig! Csak azt szeretném kérni, hogy a mai nap miatt ne változzon meg semmi! Legyünk ugyanolyan lazák, mint eddig! - mikor befejeztem mindenki rám nézett, és bólogattak.
- Oké, megpróbáljuk! - hangzott a válasz. Bár nem volt olyan meggyőző, mégis oldódott a feszültség. Mire a házhoz értünk, újra együtt nevettünk és szívattuk egymást. Most épp Markon volt a sor a fogadás miatt. Még 8 óra előtt mindenki bevonult a saját szobájába, majd pontban 8-kor megjelentek a többiek is az ajtóban Mark vezetésével.
- Akkor halljuk az a vallomást! - kiáltott fel Kristen. Erre persze Kristina rögtön elpirult, és Markon is megváltozott valami. Nem volt olyan nagyképű, mint amikor bejött, hanem egy kicsit visszahúzódottabb volt.
- Na, mi lesz már? - türelmetlenkedett Sara is.
- Oké, jól van! Kezdem! - a szájába harapott, és utána belevágott - Szóval...Kristina...be kell vallanom, hogy... - itt elgondolkodott egy kicsit, rámnézett és folytatta - nagyon bejössz nekem! Csak ezért is szívatlak állandóan! Így leplezem az érzéseimet! - csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Látszott Markon, hogy őszintén vallotta be, és Kristina is a mennyekben járt örömében. Majd felugrott az ágyról, amin ült, és Mark nyakába ugrott. Erre senki sem számított, főleg Mark nem.
- Nekem is nagyon bejössz! Csak ezért vágtam vissza a beszólásaidra! - mindkettő ragyogott a boldogságtól, és Mark egy köszönömöt formált a szájával. Ezzel mindennel meglennénk, vagyis még nem. Pault és Angelát is össze kéne hozni valahogyan! De hogyan? Mindegy, ez még várhat, most inkább bulizzunk! Majd egy párnát hozzávágtam az ölelkező párhoz, akik nagyon megdöbbentek.
- Párnacsata! - kiáltottam, és felálltam egy óriási párnát tartva. Mikor mindenki kapcsolt, felkaptak egy-egy párnát, és kezdetét vette a párnacsata! Egészen addig harcoltunk, míg mindenki be nem aludt ott ahol volt. Így mégis csak jól ért véget a nap!