14. FEJEZET

14. Fejezet

Másnap reggel elég fáradt voltam, de nem bántam, mivel este remekül sikerült a buli! Viszont ma kellesz elpakolni a maradványokat. 9 óra, a többiek már biztos fent vannak! Így hát kimentem a nappaliba, és valóban, már elkezdték a pakolást!
- Jó reggelt! - mondtam nekik, mire mindenki felkapta a fejét.
- Jó reggelt! - köszöntek kórusban.
- Hogy aludtál? - jött oda hozzám Matt és egy puszit nyomot a homlokomra.
- Elég jól, köszönöm kérdésed. És ti?
- Mi is! - hangzott a válasz megint kórusban.
- Ennek örülök! - mondtam, és megindultam feléjük, hogy segítsek a takarításban.
- Nem, nem, te csak maradj itt, és ne csinálj semmit! - vonszolt Kristen a kanapéra, és lenyomott. - Te vagy az ünnepelt. Majd mi megoldjuk!
- De szeretnék én is segíteni! Attól, hogy szülinapom van, még nem kell úgy bánnotok velem, mint egy királlyal! - mondtam és megpróbáltam felállni, de Kristen rögtön visszalökött.
- Nem, kérlek, ne rontsd el! - mondta nagyon komolyan.
- De mit ne rontsak el? - kérdeztem értetlenül.
- Semmit, csak...maradj itt, kérlek! - szinte már könyörgött. Nem volt szívem megbántani, ezért azt tettem, amit mondott.
- Jólvan, oké, te nyertél! Maradok! - mondtam megadva magam.
- Köszönöm! - mire megölelt, majd felállt és elment ő is takarítani.
- És akkor most mit csináljak? - kérdeztem, mire megfordult és azt mondta:
- Amit akarsz, csak maradj ülve! - tette hozzá.
Elég unalmas volt csak így ülni, ezért hátrafordultam, és néztem a többieket, akik szemétszedés közben szívatták egymást és hülyültek.
- Aha, szóval azért akartátok, hogy itt maradjak, hogy csak ti tudjatok szórakozni és engem ki akartok hagyni belőle!? - mondtam játszva a sértődöttet, mire iderohantak, a fiúk felkaptak a kanapéról, és a hátukon kezdtek cipelni. - Ááááá, segítség, elrabolt egy sereg vadállat! - kiabáltam és röhögtem egyszerre. Majd hírtelen ledobtak a kanapéra, és elkezdtek csikizni! Én csak röhögtem, és megpróbáltam szabadulni, de nagyon erős markok fogtak vissza. - Na...elég már! Nem...kéne...takarítanotok? - alig tudtam kinyögni a röhögéstől. Erre elengedtek, és visszatértek eredeti feladatukhoz. Én meg felálltam, és a hűtő felé vettem az irányt. Kinyitottam, és üresen tátongott rám.
- Tegnap minden kaját felfaltunk? - kérdeztem, mire lelkes bólogatás volt a válasz. - Akkor el kell mennünk vásárolni! - mondtam és megindultam Kristen felé, majd magam után húztam.

Elértünk a boltba.
- Most nem feltűnően gyorsan vásároljunk be, és tűnjünk el innen! - adtam ki a parancsot. Elindultunk a sorok között, és bepakoltunk mindent a kosárba, amire szükségünk volt. Egy óriási kosarat toltunk a pénztárhoz, mikor megláttam az egyik tanárt.
- Kristen, bukj le! - kaptam el a kezét, és a kosár takarásába rántottam.
- Miért? - kérdezte, és ki akart kukucskálni, de megakadályoztam.
- Ne, ne nézz ki! Itt vannak a tanáraink! Keresnek minket!
- A francba! Most mit csináljunk? - kérdezte aggódva.
- Nemtudom. De a bujkálás elég feltűnő, és ha most még nem vettek észre, lehet, hogy így fognak! Úgyhogy álljunk vissza a kosár mögé, mintha mi sem történt volna, csak ne nézzünk feléjük!
- Oké, igazad van! - és felálltunk. Szerencsére mi jöttünk a sorban, úgyhogy hamar végezhetünk, de pechünk volt. Az egyik tanár észrevett!
- Kristen, megláttak! - mondtam neki aggódva. - Most mihez kezdjünk? Az előttünk lévő nő még nem pakolt el, és amúgy is a kosár előttünk áll! Nem tudunk kijutni! - kezdtem nagyon pánikba esni. Odanéztem, hogy mit csinálnak, és az egyik megindult felénk. Huh, szerencsére csak egyedül van! - de amint ezt kigondoltam, rögtön megjelent mögötte még két másik tanár is.
Most mit csináljunk?
-Kristen, menjünk! - elkaptam a kezét, és húztam magam után. A kosarat kilöktem a sorból és rohantam, mire az egyik tanár idekiált:
- Kérem, állítsa meg őket! - szólt a pénztárosnak, mire ő kinyitotta az ajtaját és elénk állt. Jaj ne, már késő! Próbáltunk kibúvót keresni a nő oldalánál, de nem találtunk! Végleg elkaptak! Mivel a nő megállított minket, nem kellett sok idő, hogy a tanárok ideérjenek és megfogjanak. Persze próbáltunk kiszabadulni a markukból, rúgtunk, vágtunk, de nem ért semmit.

Visszaérve az intézetbe, bezártak minket a szobánkba. Sehova nem mehettünk, még WC-re is csak kísérettel. Pocsék volt újra itt lenni. Pár perc múlva értünk jöttek, és vittek az igazgatóhoz.
- Szóval, miért is szöktetek meg? - kérdezte, mikor leültünk a fotelekbe.
- Mert utálunk itt lenni! - mondtam kettőnk nevében is.
- És erre az a legjobb módszer, hogy megszöktök?
- Miért, elengedett volna, ha bejövünk és azt mondjuk, hogy mi most elmegyünk? - kérdeztem és még idegesebb lettem. Elég kioktatóan beszéltem az igazgatóval, de nem érdekelt.
- Természetesen nem, de megpróbáltunk volna tenni valamit annak érdekében, hogy jobban érezzétek itt magatokat.
- Csakhogy akármit tehetnek, semmivel sem lesz jobb itt lenni! Ja, ráadásul nekem ma van 18. szülinapom, ezért szabadon elmehetek! És Kristent meg gyámbaveszem, úgyhogy ő is velemjöhet! - jutott eszembe, és egy elégedett vigyor ült ki az arcomra.
- Igen, valóban így lehetett volna, ha nem szöksz meg. De így minimum 2 hónapig még itt kell maradnod, mivel engedély nélkül hamarabb távoztál a megszabott határidőnél! Ráadásul az örök befogadást csak 20 év felettiek tehetik meg, akiknek van megfelelő anyagi hátterük! - mire ezt közölte velem, hihetetlen nagy szomorúság tört rám. Ez nem lehet igaz! Még két hónapot töltsek itt, mert megszöktem? Ráadásul Kristent sem hozhattam volna magammal! Ez nem igazság! Pedig most szabad lehetnék hivatalosan is! Nagyon rossz érzés volt ezzel szembesülni. Úgy éreztem, az egész világ ellenem fogott össze. Ezzel véget is ért a beszélgetés. Bejöttek értünk a kísérőink, és visszavittek a szobába. Amint beléptem, levetettem magam az ágyra és zokogni kezdtem. Már régóta fojtogatta a torkomat, és most kitört belőlem. Kristen erre rögtön mellettem termett, és belőle is kifakadt a sírás. De ami a legjobban nyomasztott, hogy nem láthatom Matt-et. Mi lesz velem nélküle? Biztos Kristen is ugyan ezt érezheti David miatt.

Egész este csak sírtunk, nem tudtuk abbahagyni. És amint tudatosult bennem, hogy kitudja meddig nem láthatom Matt-et, egy óriási erősségű remegés tört rám. Ez kb. 23 óra körül lehetett. Egyszerűen nem tudtam lenyugodni! Ez Kristennek is feltűnt, és iderohant hozzám. Elkezdett nyugtatgatni, ami valamennyire hatott is. Próbálta elterelni a gondolatomat, ami félig-meddig sikerült is neki. Majd álomba zuhantam.

Reggel kisírt szemekkel, kómásan keltem. Úgy járkáltam a szobában, mint egy zombi. Kristen is hasonló passzban volt. Lementünk az udvarra, hogy kitisztuljon a fejünk, de csak leültünk egy sarokba, és bámultunk magunk elé. Mindenki minket nézett, ami rettentően idegesített. Nem vagyunk bazári majmok! Ezen fennakadva kiabálni kezdtem:
- Mivan, mit bámultok? Nem láttatok még embert rossz passzban? - kérdeztem kiabálva. Ez megtette a hatását, és ezután senki sem nézett ránk. Egészen addig ültünk ott, míg nem csengettek az ebédhez. Aztán felálltunk és megindultunk az étkező felé. Leültünk az asztalhoz, de csak turkáltunk az ételben. Majd felmentünk a szobába és az ágyon megint sírásban törtünk ki, viszont most nem tudtunk megnyudogni és a remegés is egyre erősebb lett. Valami nagyon különös játszódott le bennem, amiről nem tudtam, hogy mi, és amit nem is tudtam irányítani. Csak annyit éreztem, hogy ahogy erősödik bennem a félelem, hogy nem láthatom Matt-et, úgy erősödik a remegés is. Összegömbölyödtem az ágyon, és vártam, hogy mi fog történni, mikor hallottam valamit...

13. FEJEZET

13. Fejezet

Este végig ezen kattogott az agyam, és alig tudtam aludni, de próbálkoztam vele, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre reggel, mikor felébredtem, még mindig éreztem az este felkeltett dühöt. Valahogy nem tudtam miatta nyugodni. Vajon milyen titok lehet, amit ennyire féltenek, ráadásul úgy, hogy én is benne vagyok? Ezen gondolkodva a mellettem lévő üres részre esett a pillantásom. Matt nincs itt. Jobb is így! Most egy kis időre van szükségem! Kimentem a nappaliba. Ez fura, senki nincs itt! Hol lehetnek? Vagy inkább az lenne a jó kérdés, hogy hány óra van? Bementem a konyhába és ránéztem a faliórára. 8:30-at mutatott. Akkor marad a másik kérdés. Merre lehetnek ilyen korán? Benéztem minden szobába, hátha még alszanak, de nem úgy ismerem őket. Jól sejtettem! A szobákban senki sem volt! De akkor hol lehetnek? Tettem fel magamban megint ezt a költői kérdést, miközben tudtam, hogy úgysem fogom tudni rá a választ. Kimentem az udvarra is, mert nincs ilyen, hogy mindenki egyszerre tűnik el! De hiába. Kint se találtam senkit. Visszamentem a házba, és lezsibbadva ültem le a kanapéra. Még egy ideig csak néztem magam elé, mikor megindultam a konyha felé valami élelem után kutatva. Csináltam magamnak egy szendvicset, amit nyugodtan, bár egyedül fogyasztottam el. Utána felöltöztem, és már kezdtem ideges lenni, hogy hol vannak ilyen sokáig. De semmit sem tudtam tenni. Ezért inkább bementem a szobába, és jó alaposan körülnéztem, amit eddig még nem tettem meg. Ahogy az első nap is már feltűnt, van itt egy csomó farkasokról szóló könyv. Lekaptam egyet, és belelapoztam. Elég érdekesnek tűnt, ezért elkezdtem olvasni. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy csak akkor vettem észre, hogy már megjöttek a többiek, mikor Matt nyitott be a szobába. Felkaptam a fejem, de amint megláttam, rögtön visszaszegeztem a tekintetemet a könyvre.
- Ne csináld már ezt! Nézd, nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el, de értsd meg, hogy nem lehet! - erre nem válaszoltam. Még mindig nagyon rosszul esik, hogy nem bízik meg bennem annyira, hogy elmondja a titkát. Mikor észrevette, hogy nem áll szándékomban beszélni vele, odajött, és halkabban mondta:
- Pedig igazán megérthetnéd! Mert ha jól tudom, veled is előfordult már egy hasonló helyzet. Mikor elkészítetted a tervet a szökéshez, nem mondtad el senkinek, még Kristennek se. Pedig szeretted volna, mégsem árultad el neki, hogy mire készülsz, mert tudtad, hogy le akarna beszélni, vagy pedig veled tartani, ami mindkettőtöknek veszélyes lehetett volna! - ez nagyon szemét húzás volt tőle! Tudja, hogy nem volt más lehetőségem. De várjunk csak! Honnan is tudja?
- Ezt meg honnan tudod? erről nem is beszéltem neked! - kíváncsian néztem rá, mire egy kicsit elgondolkodott és az felelte:
- Dehogyisnem! Az első nap mondtad, mikor az erdőben sétáltunk együtt. Nem emlékszel?
- De, csakhogy nem erről beszéltünk! Én ezt egy szóval sem említettem! De akkor meg honnan tudsz róla? - egyre jobban érdekelt, hogy honnan tud olyanokat, amiket nem is mondtam neki.
- Biztos akkor mondtad, amikor megmentettünk a medvétől. Beverted a fejed, és össze-vissza motyogtál magadban, mikor hoztalak a ház felé. - nagyon komolyan mondta, de bizonytalanul. Láttam, nem biztos benne, hogy így történt. Viszont ez elfogadható válasz volt, és még csak nem is emlékezhetek rá, mivel elájultam. Viszont akkor miket mondhattam még?
- És mondtam még mást is? - láthatta rajtam a félelmet, mert elmosolyodott.
- Nem, csak erről beszéltél. - erre megnyugodtam. - Viszont szeretnék beszélni veled az estéről! Elmehetnénk sétálni?
- Nem! Nem tartasz elég megbízhatónak! Nincs miről beszélnünk! - és kereszbefontam a karomat, ezzel jelezve, hogy nem megyek vele sehova.
- Márpedig ezt megbeszéljük! - és felkapott a vállára és kivitt az erdőbe. Akárhogy vertem a hátát és kiabáltam, hogy tegyen le, semmi sem használt.
- Tegyél már le végre! - mondtam mikor már megálltunk.
- Csak akkor, ha nem szöksz el.
- Oké, nem megyek el, csak tegyél le! - kezdtem ideges lenni, mint már elég sokszor mostanában. Végre letett, de erősen fogta a karomat.
- Auauau! Ennyire erősen azért nem kellene! Ez fáj!
- Bocsi. - és lazított a fogásán, de nem engedett el. - Szóval, nem akartalak este megbántani, de értsd, meg ezt tényleg nem mondhatom el!
- Oké, megértettem már tegnap este is! Nem bízol bennem! Csak ezek után ne számíts rá, hogy én is elmondok majd mindent! - és menni akartam, de visszatartott a fogása. - Mehetünk?
- Nem! Még nem fejeztem be! Csak azt szeretném hozzátenni, hogy szeretlek, és biztos vagyok benne, hogy meg fogod érteni, miért nem mondhattam el! És én tényleg nagyon sajnálom! - majd szorosan magához ölelt. Ez nagyon meghatott, és elszállt minden mérgem.
- Nem, én sajnálom, hogy ilyen voltam, csak nagyon rosszul esett, hogy nem bízol meg bennem, és ezért egy kicsit túlreagáltam a dolgokat, de biztos vagyok benne, hogy majd el fogod mondani, ha itt lesz az ideje! - és én is átöleltem. Még mindig rettentő erősen szorított, de ez most jólesett. Éreztem ebből az öleléséből, hogy szeret, és nem akart megbántani! De ezt a titkot még nem tudhatom!

Visszamentünk a házhoz. Be akartam menni, de Matt megállított és berohant előttem, majd rám zárta az ajtót.
- Ez nagyon kedves és lovagias volt! De tényleg Matt! Köszi! - és utánamentem. Kinyitottam az ajtót. Bent teljesen sötét volt, ezért fekapcsoltam a villanyt, mikor mindenki előugrott valahonnan és egyszerre kiabálták:
- BOLDOG SZÜLINAPOT! - ez teljesen meghatott.
- Na, hogy tetszik? - jöttek oda hozzám mindannyian.
- Óóó...ez...nagyon tetszik! De csak holnap lesz a szülinapom!
- Előrehozott buli! - mondták a fiúk.
- Akkor ezért voltak azok a nagy sugdolózások és eltűnések, igaz? - kérdeztem mindannyiuktól, mire csak bólogattak.
- És ez még nem minden! - mondta Kristen, és maga után húzott a nappaliba. Leültetett a kanapéra, és egy ajándékkal tért vissza. - És most jön az ajándék osztás! - jelentette ki. - Én kezdem! - majd a kezembenyomott egy kis dobozt.
- Mi van benne? - kérdeztem és megráztam a fülemnél.
- Nyisd ki és meglátod! - izgatottan várta, hogy mit fogok szólni hozzá. Levettem a tetejét és belenéztem.
- Ó, Kristen, nagyon köszönöm! - felálltam és a nyakába ugrottam. Az a dísz farkas volt, amit kinéztem az ajándékboltba. - De mikor vetted meg?
- Hát emlékszel, mikor a tavaszi ünnepségen még a buli után elmentem egy másik buliba? - kérdezte.
- Valami rémlik. De én nem mentem veled, mert nagyon fáradt voltam, igaz?
- Pontosan! Na, akkor néztem be az üzletbe. Pont zártak, úgyhogy gyorsan berohantam és megvettem! - erre egy óriási mosoly húzódott végig a száján. Büszke volt magára! Viszont utána már nem tudott mást mondani, mert jöttek a többiek!
- Na, most én jövök! - termett előttem Joe, félretolva Kristent. - Tessék, ez a tied! - nyújtotta át az ajándékát! Kinyitottam, és egy süteményes könyv volt benne. - Hogy finom sütiket tudjál nekünk csinálni! - tette hozzá, amire mindenki röhögni kezdett.
- Köszönöm! - és adtam neki két puszit. És így jöttek sorba a többiek is. Taylortól kaptam egy új festék készletet, Davidtól egy felsőt, amit persze Kristen választott ki, Adamtől egy fényképet, amin idegen emberek voltak. Persze meg is kérdeztem tőle, hogy ezek kik.
- Őket majd megismered! - mondta és utána jött Matt.
- Csukd be a szemed! - mondta.
- Miért?
- Csak csukd be! - engedelmeskedtem neki. Hírtelen éreztem, hogy valamit a nyakamba tesz.
- Kinyithatod! - és egy tükörrel állt előttem. Egy farkasos nyaklánc volt, de nem az, ami a boltban volt, hanem egy sokkal szebb!
- Matt, ez gyönyörű! És mennyibe kerülhetett? - jutott eszembe. - Mert ugye ez nem az, amit a boltban kinéztem!?
- Nem valóban nem! Ez fehérarany nyaklánc és a kő, ami a medálban van, az igazi gyémánt! Én csináltattam! - na erre elállt a lélegzetem. - Örülök, hogy tetszik! - mondta.
- Viszont ideje elkezdeni a bulizást! - jelentette ki Kristen és elkapta a kezem. Kivonszolt a táncparkettre, és bekapcsolta a zenét. Erre rögtön mindenki felpattant és körénk gyűltek. Az egész ház remegett a zenétől és a táncoktól! A hangulat is remek volt, főleg miután David és Joe - a parkett ördögei - elkezdtek brékelni és még hasonlóan veszélyes mutatványokat csinálni. A diszkó végén, mikor már mindenki elfáradt, karaokezni kezdtünk. Lehetett duettbe és szólóban is énekelni. Persze mi Kristennel rögtön duettben nyomtuk legelsőként, hogy meghozzuk mindenki bátorságát hozzá. És sikerült is! A fiúk, Matt, David, Joe, Taylor és Adam mindannyian egyszerre kezdtek bele a következő számba. Rettenetes hangzavar alakult ki, de senkit sem érdekelt! Egy csomót röhögtünk, táncoltunk és hülyéskedtünk. Karaoke után leültünk egy nyugisabb játékra. Pókereztünk! Persze a fiúk rögtön hencegni kezdtek, hogy ők mennyire tudnak ilyet játszani, és hogy profik, de a meccs során nem ez derült ki. Kristen és én sorba vertük le őket! Minden meccset vagy én, vagy Kristen nyert meg! Erre persze teljesen lefagytak, és próbáltak megvesztegetni minket sikertelenül! Itt is remekül éreztük magunkat! Viszont Póker közben megéheztünk, és elővették a tortát! Taylor készítette, és nagyon finom volt! Trüffel torta volt! Mindenkinek ízlett, és el is pusztítottuk mindet! Utána, hogy lemozogjuk ezt a sok kalóriát, megint egy kis diszkó következett! És az egész este ilyen remekül telt el!

12. FEJEZET

12. Fejezet

Hamar elrepültek a napok, és egyre csak közeledett a szülinapom időpontja. Most május 5-e van, péntek. Szombaton lesz a bulim! Mivel úgy tervezem, hogy fogok tartani egy kis partit, de még nem kezdtem el a készülődést, mivel nem engedik, hogy boltba menjek! Ráadásul mindenki nagyon fura, és állandóan titkolóznak. Vajon mire készülnek? Ki kéne deríteni! - merengtem magamban. Most kezdem! Odamentem Kristenhez, aki épp egy tanácskozás kellős közepén tartott a többiekkel, de persze mikor észrevették, hogy feléjük tartok, rögtön abbahagyták és úgy tettek, mintha csak beszélgetnének.

- Na jó, elég! Kivele, miben sántikáltok? - kérdeztem mindannyiuktól, de ők teljesen hülyének néztek.
- Semmiben, csak beszélgetünk! - mondta Joe, erre mindenki hevesen bólogatott. Mintha sok bólogató kutya közt lennék. Nagyon mulatságos látványt nyújtottak! Mégsem volt kedvem nevetni.
- Ne nézzetek már hülyének! Tudom, hogy sántikáltok valamiben! Látom! Egész héten sugdolóztok, titkolóztok és nem engeditek, hogy elmenjek a boltba bevásárolni a bulimra!
- Na jó, igazad van! - mondta Joe megadva magát. - Elmondunk mindent! - erre a többieknek leesett az álluk, és letámadták.
- Mi? Te meghibbantál? - kérdezték mindnyájan. - Nem mondhatod el! - jelentették ki.
- Dehogynem! Joga van tudni! - erre nem mondtak semmit, csak hallgattak. - Szóval, azért sugdolózunk, mert ajándékot szeretnénk venni neked, de nem tudunk, hogyha a városban vagy és bevásárolsz! Hisz bármikor megláthatnál minket! Nemigaz? - kérdezte. Ebben igazat kell neki adnom.
- De, igazad van! És sajnálom, de ez már idegesített. Viszont az ajándékvásárlást nem egyedül szokták intézni? - kérdeztem vissza és nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült megfognom őket. Egy percig gondolkodtak, majd Taylor szólalt meg:
- Csak azért csapatban csináljuk, nehogy véletlenül két ugyanolyan ajándékot kapjál! - erre mosolyra húzódott a szája. Tudta, hogy erre nem mondhatok semmit. Így hát csak hallgattam, de még mindig volt olyan érzésem, hogy ez nem minden! De inkább hagytam az egészet, és elmentem rajzolgatni. Most nem mentem ki az udvarra, hanem a szobámban maradtam. Hallottam, ahogy járkálnak, motoszkálnak és beszélgetnek. De azt nem tudtam kivenni, hogy miről. Már 3 rajzzal is készletem és nagyon elfáradtam. Ledőltem az ágyra és észre se vettem, mikor elaludtam. Nagyon érdekes dolgot álmodtam:
A bulim utáni napon elmentem Kristennel vásárolni egy kis kaját, mivel mindent megettünk. Épp a pénztárhoz tartottunk, mikor egy tanár jött velünk szemben, és utána még vagy 3-an. Rögtön felismertek minket, és mivel mi sorban álltunk, nem tudtunk elmenekülni. Odakiáltottak a pénztárosnak, hogy ne engedjen ki minket és elkaptak! Visszavittek az intézetbe, és ránk zárták az ajtót! Nem mehettünk sehova, még WC-re is csak kísérettel, nehogy megszökjünk! Egyszerűen szörnyű volt! Hogy mennyi ideje lehettünk bezárva, azt nem tudom, de hírtelen remegni kezdtem, és felsikítottam... - kipattant a szemem, és hallottam a saját hangomat! Sikítottam! Körülnéztem! A szobában voltam. Erre megnyugodtam és észrevettem, hogy ruhában vagyok keresztbe feküdve az ágyon. Az is feltűnt, hogy már besötétedett és Matt sem volt mellettem, de meghallhatta a sikolyomat, mert gyorsan berohant a szobába és átölelt. Az arca félelmet és nyugtalanságot tükrözött.
- Cssssss, nincs semmi baj, csak rosszat álmodtál! - nyugtatott. Én nem mondtam semmit, csak ültem mellette, és a mellkasára hajtottam a fejem. Ettől megnyugodtam!
- Köszönöm! - mondtam neki. Ezután felálltam, és elmentem lezuhanyozni, mert teljesen leizzadtam. Jólesett a zuhany, teljesen ellazultam tőle. Mikor végeztem, kimentem felvenni a pizsamámat, és az órára néztem. Éjfélt mutatott. Jól elaludtam! Nem éreztem magam fáradtnak, ezért kimentem a nappaliba és leültem Matt mellé. Ráfeküdtem a mellkasára és néztem én is, amit ő, de nem tudott lekötni. Inkább elmerengtem az álmomon, a szülinapomról és sorba mindenen, míg el nem aludtam.

Mikor másnap felébredtem, a szemem rögtön az órán állt meg. Délután kettő! Úr isten! Már ennyi az idő? - gyorsan felöltöztem és kimentem a nappaliba. Mindenki az asztalnál ült és ebédelni készültek. Odamentem és leültem a helyemre.
- Jó reggelt álomszuszék! - köszöntött David.
- Jó sokáig aludtál? - kapcsolódott be Joe is.
- Mi már az ebédre készülődünk! - mondta Taylor a hátam mögül. Megfordultam, és láttam, hogy főz! Ezen elcsodálkoztam. Tud főzni? Nem is gondoltam volna. Észrevette, hogy elképedve figyelem és megkérdezte:
- Nem gondoltad volna mi?
- Hát megmondom őszintén, nem!
- Mit gondolsz, ki tartott el minket, míg te nem jöttél? - kérdezte Adam a helyére ülve. Erre nem is gondoltam.
- Hát...ezen még nem gondolkodtam. - vallottam be. Nagyon jó illatok terjengtek a levegőben, és Taylor az asztalra helyezte az ebédet. Elég csábítóan nézett ki, alig vártam, hogy megkóstoljam.
- Hmmm, ez nagyon finom! Mi a neve?
- Ezt én neveztem el Taylorsénnek! - mondta büszkén. - Tulajdonképpen ez egy tésztás csoda.
- És miből készült? - kérdeztem és egyre kíváncsibbá tett.
- Sajnálom, de ezt nem árulhatom el. Családi titkos recept! - mondta és láttam rajta, hogy nagyon komolyan gondolja. Ezzel hagytam is az egészet.
Ebéd után a többiek megint sürögtek, forogtak én meg unatkoztam. Ezért szóltam Matt-nek, hogy kimegyek sétálni, ha kellenék. Bár tudtam, hogy nem lesz rám szükség. Nagyon szép idő volt, épp egy sétára való! Meg már untam a házban lenni. Mindent végigcsináltam, amit csak lehetett. TV-ztem, rajzoltam, még sütöttem is! Úgyhogy most itt az ideje egy kis mozgásnak. Bár Matt nem akart elengedni, mégis sikerült meggyőznöm:
- Matt, elmegyek egy kicsit sétálni! - kiabáltam oda neki.
- Hova? - kérdezett vissza.
- Az erdőbe.
- Azt már nem! Bármi történhet veled ott! - tiltakozott hevesen, de lenyugtattam.
- De a házban már halálra unom magam! - nyafogtam - És szükségem van a friss levegőre!
- Akkor nyisd ki az ablakot! - mondta nagyon komolyan.
- Ne legyél már ilyen! Nem lesz semmi bajom! - és el is indultam az ajtó felé, de még előtte nyomtam egy puszit az arcára. - Vagy majd legfeljebb sikítok! - ezt viccnek szántam, de ő nem találta poénosnak. Ezért gyorsan kimentem az ajtón és bezártam magam mögött. Végre egy kis levegő! Ez nagyon jólesik! - és beljebmentem az erdőbe. A nap sugarai átsütöttek a fák között. Finom szellő fújta az arcomat. Hát igen, lassan itt a nyár! A kedvenc évszakom! Imádom a strandidőt! - beljebb érve sokkal sötétebb volt, mint a szélén. Valami elsuhant előttem. De most többen voltak! Vajon mi lehetett ez? Az a farkas, akit egyik "reggel" a ház előtt láttam? Végülis lehetséges! Viszont ez egy egész falka! Szerencsére nem vettek észre, csak elsuhantak előttem. Nem voltak nagyon sokan, de elegen egy falkához. Csak néztem őket, bár nem tudtam kivenni a formájukat. Egyszercsak eltűntek előlem, majd a hátam mögött kezdtek el morogni. Megfordultam, és az egész falka rámnézett. Úgy látszik mégis csak észrevettek. Közeledtek felém, mikor egy másik csapat farkas termett előttem. Ezek meg honnan jöttek? Védelmezően álltak elém, és ők is morogtak. Hátul egy sárgásbarna farkas állt, akit már láttam. Legelöl meg a fekete farkas, vele is már találkoztam. Biztos ő a falkavezér. A másik falkából is előlépett egy vörösesfekete farkas, ott meg őt gondolom vezérnek. Még mindig vicsorogtak egymásra, és nem mozdultak. Majd a gonosz falka hátrálni kezdett. Akik előttem voltak, ők is visszavettek a vicsorgásból. Az ellenséges csapat hírtelen megfordult és elrohant. Erre az "én" falkám megfordult és mindegyik kedvesen rámnézett, majd elfutottak. Volt valami ismerős mindegyik tekintetében. De nemsokat foglalkoztam most ezzel, mert kezdett egyre sötétebb lenni, és visszaindultam a házhoz. Már így is alig láttam a lábam elé, és néhányszor meg is botlottam. Végre visszaértem, és alig vártam, hogy beálljak a zuhany alá. De amint beléptem, mindenki nekemtámadt:
- Hol voltál ilyen sokáig? Már nagyon aggódtunk! - kezdte Kristen.
- Már azt hittük, hogy eltévedtél! Ráadásul be is sötétedett közben! Ilyenkor több vadállat jön elő, mint nappal! - folytatta Joe. És a többiek is hozzá akartak fűzni még valamit, de leállítottam őket.
- Nagyon jólesik, hogy ennyire aggódtatok értem, de látjátok, nincs semmi bajom! - mutattam végig magamon. - Viszont, most ha megbocsátotok, akkor elmennék lefürödni! - és utat törtem magamnak. Végre elértem a zuhanykabint, és beálltam. Mint "reggel," most is jólesett a víz. Tovább időztem el alatta, és teljesen ellazultam. Az ágyba úgy zuhantam be utána, mint valami rongybaba. Bebújtam a takaró alá, és nem kellett sokat várnom, Matt már meg is jött. Bebújt mellém, és átölelt. Éreztem szorításában a megkönnyebbülést és a szeretetét is. Megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia! - köszöntem neki, bár nem tudom, hogy minek. Csak úgy éreztem, hogy kellett.
- Szia! Jót sétáltál az erdőben? - kérdezte. A hangjában bujkált valami, ami arra utal, hogy tudja: nem csak séta történt!
- Igen! Nagyon izgalmas volt! - húztam egy kicsit az agyát.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte, de nem olyan rémülten, mint amikor teljesen váratlanul éri valami.
- Hát, csak úgy, hogy séta közben láttam egy csapat farkast elrohanni előttem. És mikor eltűntek, mögülem hallottam a morgásukat. A félelem kezdte átjárni a testemet, mikor egy másik csapat farkas előttem termett a semmiből, és megvédtek. Majd a gonoszak elfutottak, és a jók egy kedves tekintet után távoztak! - mondtam kicsit túlpörögve.
- Hogy mi történt? - tette fel a költői kérdést.
- Hogy séta közben...
- Oké, tudom, csak nem akarom elhinni, hogy ez történt veled! Mondtam, hogy ne menj az erdőbe!
- De látod, hogy semmi bajom! És amúgyis, megvédtek! Egyáltalán nem éreztem magam veszélyben!
- De...
- Nem, elég! Matt, tudom, hogy tudtad, hogy mi történt velem! Hallottam a hangodon, mikor kérdezted a sétát, hogy tudsz valamit! És csak azért kérdeztél rá, hogy megtudd, hazudnék-e neked! Mostmár látod, hogy nem akarlak becsapni! És soha nem is foglak, ezért én is azt kérem tőled, hogy legyél velem őszinte! Kérlek! - kérleltem, mert tudtam, hogy titkol előlem valamit!
- Nem tehetem! Sajnálom! De már hamarosan megtudod! Viszont még nem mondhatom el! Sajnálom!
- Tudtam! Miért titkolózol előttem? Én őszintén elmondtam neked mindent, pedig tudtam, hogy ki fogsz borulni tőle! Mégis elmondtam! Akkor te miért nem vagy rá képes?
- Mert ez nem csak rám hatna, hanem rád is! És...nemengedik!
- Ki nem engedi? Ki tiltja meg, hogy elmond azt, aminek én is a részese vagyok? - ezen nagyon felhúztam magam, és éreztem a bennem szétáradó dühöt!
- Az most mindegy!
- Nem egyáltalán nem mindegy! - szinte már kiabáltam az idegtől, de próbáltam türtőztetni magam, arra gondolva, hogy a többiek már alszanak.
- De az, és erről nincs mit többet mondanom!
- Jól van, ha ezt akarod, akkor titkolózz csak! - mondtam és kimászva az öleléséből elfordultam tőle. Még láttam szomorú és gyötrelmes arcát, de nem tudtam megenyhülni tőle. Bár ez legbelül nagyon fáj, hogy miattam ilyen, de egyben túl mérges voltam rá ahhoz, hogy csak úgy elfelejtsem! Többet nem is beszéltünk egymással!

11. FEJEZET

11. Fejezet

-Kristen! Kristen! - kiabáltam kétségbeesetten, a sírás már a torkomat fojtogatta, de semmi. Berohantam a házba, és Mattbe ütköztem, aki szerencsésen elkapott.
- Mi a baj? - kérdezte, látva rajtam a rémületet.
- Kristen eltűnt! - mondtam és már nem tudtam tovább visszafolytani a sírást. Zokni kezdtem, mire Matt szorosan átölelt és megpróbált megnyugtatni.
- Nincs semmi baj, biztos csak kiment sétálni az erdőbe. - mondta, de nem lettem nyugodtabb.
- Akkor miért nem válaszolt, mikor kiabáltam?
- Biztos nem hallotta! Nyugi, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! - de nem tudtam lenyugodni.
- És mivan, ha megtalálták, és visszavitték az árvaházba? És bezárták egy cellába, hogy ne tudjon megszökni? - kezdtem rémüldözni. Matt zavarosan nézett rám, láttam rajta, nem érti, hogy mit mondok, de nem kérdezett rá. Elvezetett a kanapéhoz, és leültünk. Nagyon féltem, hogy valami baj történt vele. Összegömbölyödtem Matt ölében, és az egész testem remegett, de ez már nem az a kis félelem kiváltotta remegés volt, hanem valami sokkal több! Erre még jobban magához húzott, és most már idegesen mondta:
- Joany, meg kell nyugodnod! Biztos vagyok benne, hogy nem esett semmi baja! - és a szemembe nézett. Ettől kissé lehiggadtam, de még mindig éreztem a remegést. Majd hangokat hallottam az udvarról. Eltűnt minden félelmem, remegés, és rohantam ki. Nem tudtam, hogy ki lehet az, csak remélni mertem, hogy Kristen. Kinyitottam az ajtót, és Kristen állt előttem Daviddel együtt. Erre odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam.
- Ó, hála az Istennek, nem történt semmi bajod! - mondtam és erősen szorítottam magamhoz.
- Igen, de mindjárt fog, ha megfulladok! - mondta és levegő után kapkodott.
- Óh, bocsi. De hol voltál? - szegeztem neki a kérdést, miután hagytam levegőhöz jutni. - Halálra aggódtam magam!
- Csak az erdőben sétálgattunk Davidal. - mondta és egy hatalmas mosoly húzódott a szájára. - Nem gondoltam, hogy ennyire fogsz aggódni!
- Jó, semmi baj, csak legközelebb írj egy üzenetet, hogy elmentél! - mondtam utasítóan.
- Oké, megegyeztünk! - és kinyújtotta a kezét én meg megráztam. Majd Davidra néztem, aki áhítattal figyelte Kristent. Csak most vettem észre, hogy egymás kezét fogják.
- Gyere csak, Kristen, beszélnünk kéne! - majd sokatmondón az összekulcsolt kezükre néztem. Persze rögtön tudta, hogy miről szeretnék vele beszélni, és ketten bementünk a házba.

Leültünk az ágyra, és belekezdett a mesélésbe:
- Na, szóval, reggel bejött David a szobánkba, és ő költött fel, hogy menjek el vele egy kicsit sétálni az erdőbe. Én belementem. Nagyon romantikus volt az egész! Először csak sétáltunk egymás mellett szótlanul, majd ő kezdte a beszélgetést. Mindenről beszélgettünk, amit csak el tudsz képzelni! A családról, barátokról, az intézetről, a hobbikról és még egyéb másról is. Így sétálgatva egy gyönyörűszép tisztásra értünk. Ott megálltunk, és gyönyörködtem a látványban, de közben nagyon hideg lett és fázni kezdtem. Ezt észrevette, és rögtön ideadta a pulcsiját, majd megfogta a kezem és magához húzott, és megkérdezte, hogy mit érzek iránta. Erre persze hebegtem-habogtam, és teljesen elpirultam, de elmondtam neki, amit kért, és ő is bevallotta, hogy szerelmes belém. És hogy ez nemcsak afféle románc, hanem olyan, mintha megtalálta volna a lelki társát. Ó, Joany, el sem tudod képzelni, hogy milyen boldog voltam ekkor! Vagyis eltudod, de akkor is! Repestem az örömtől! És ezzel még nincs vége! Mikor ezt elmondta, közelebb jött és megcsókolt! Úgy éreztem magam, mintha a mennyországban lennék! Még sosem történt velem ilyen csodálatos dolog! - itt abbahagyta, és láttam raja: a fellegekben jár! Öröm volt így látni őt! Még tényleg sose láttam ennél boldogabbnak!
- Hát ez fantasztikus! Szívből örülök, hogy megtaláltad a "lelki társad"! És irigykedem is egy kicsit! - erre meglepetten rámnézett.
- Dehát miért? Neked is megvan a tökéletes pasid és vele lehetsz!
- Igen, és ettől nincs is jobb!
- Akkor meg mi a baj? - kérdezte még mindig csodálkozva.
- Hát...csak annyi, hogy akárhányszor meg akart csókolni, mindig közbejött valami vagy valaki. És ettől teljesen kivagyok! De ugyanakkor nem akarom elsietni sem.
- Hát, lehet, hogy mégsem ezek a pillanatok voltak a legmegfelelőbbek! - mondta nagyon komolyan, és igaza lehet. - Biztos lesz egy sokkal romantikusabb alkalom, mikor ez megtörténik, és akkor majd arra gondolsz, hogy ,,tényleg ez volt a megfelelő pillanat, és örülsz, hogy így történt."
- Igen, igazad lehet. - mondtam.
- Méghogy lehet? Biztos, hogy igazam van! - mondta, tettetve a sértődöttet. Ezen jót röhögtünk, mikor eszébejutott még valami:
- Ja, és az erdőben David felajánlotta, hogy aludjak nála, és így te is Matt-tel tölthetnéd az éjszakákat.
- Nekem jó, de akkor hol fog aludni a szobatársa? - kérdeztem.
- Azt mondta, hogy ezt majd ő elintézi. Szóval, mit szólsz? - kérdezte. Nagyon örültem volna, ha még legalább egy éjszakát végigdumálhattunk volna, de láttam a szemében, hogy nagyon örül ennek az ajánlatnak és nem akartam elrontani a jókedvét, ezért belementem.
- Oké, nekem akkor jó, ha neked is! Hisz te vagy a legjobb barátnőm! Szóval megengedem! - erre nevetnünk kellett. Ezt megbeszélve kimentünk a szobából, és nekiláttunk a reggelihez. Leültünk elfogyasztani, és úgy mint első nap, Kristen mellett David ült, csak most már Kristen hozzá mert szólni, és nem volt olyan szégyenlős, mint akkor. Reggeli után mindenki szétszéledt, és én úgy döntöttem, hogy elmegyek a városba nézelődni és vásárolgatni. Felkaptam a táskámat, betettem egy kis pénzt, felvettem a kabátom és elindultam volna, mikor Matt jelent meg mellettem.
- Hova mész? - kérdezte.
- Csak a városba nézelődni, vásárolgatni, meg ilyesmi.
- Veled tartok! Úgyis néznem kell valamit szülinapodra! - jelentette ki, és eszembejuttatta a szülinapomat. 18 éves leszek, és hivatalosan is elhagyhatom az árvaházat, és nem kellesz többet bujkálnom, csak addig bírjam ki! Egész pontosan szombatig! Addig már alig van...4 nap! Az meg hamar eltelik, csak addig ne történjen semmi.
- Oké, gyere! Legalább nem fogok unatkozni egyedül! - megvártam míg elkészül, és elindultunk.

Első megállónk egy kis ajándékbolt volt. Ehhez Matt ragaszkodott. Bementünk és körülnéztem. Egyenlőre nem láttam semmit, ami tetszene. Majd továbbmentem, és észrevettem egy nyakláncot, aminek a végén egy farkasmedál volt. Megragadta a tekintetemet, és odamentem, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Matt is észrevette, hogy nagyon nézegetek valamit, és idejött.
- Ez egyszerűen gyönyörű! - mondtam teljesen elkábulva tőle.
- Látom, hogy nagyon tetszik. - nem is mondott többet, csak kivette a kezemből, és a nyakamra tette. - És nagyon jól is áll. - jegyezte meg.
- Köszi. - mondtam és visszatettem a helyére. Nem úgy gondoltam erre az ékszerre, hogy majd szülinapomra megkapom, csak mint egy gyönyörű darabra, - amire sokáig kéne gyűjtenem a pénzemet, főleg most, hogy le vagyok égve - hogy meg tudjam venni. Igazából bele se gondoltam, hogy ajándékba is megkaphatnám. Mikor megláttam, semmire sem gondoltam, csak arra, hogy milyen gyönyörű. Kimentünk a boltból, és megindultunk a következő felé.
- És gondoltál valamilyen szülinapi ajándékra? - kérdezte, bár tudtam, hogy már eldöntötte, hogy mit fog venni. Hallottam a hangjából.
- Nekem az is elég, hogy vagy nekem. Csak azt ígérd meg, hogy sose fogsz elhagyni!
- Ezt nem kell ígérnem! Ha el kellene hagynom bármi miatt is, abba belehalnék! - majd megölelt, és nyomott egy puszit az arcomra.
- Ezzel én is így vagyok! - mondtam és megpusziltam az arcát.
Elértünk a második megállónkhoz, ami egy ruhabolt volt.
- Na ide most bemegyünk! - mondtam határozottan, mire láttam az arcán a keserűséget. Nem nagyon akaródzott neki bejönni, de megadta magát. Megálltam egy kupac ruha előtt, és válogattam. Találtam is egy pár jó cuccot, és elmentem felpróbálni. Matt-et beállítottam az ajtó elé, hogy majd bírálja. Voltak darabok, amik nagyon tetszettek neki és nekem is, de voltak olyanok is, amiken együtt röhögtünk. Már a harmadik kupaccal végeztem és vittem vissza a helyükre, mikor megláttam az egyik tanáromat. Nagyon megijedtem. Próbáltam valahova elbújni, de nem nagyon sikerült. A ruhákat gyorsan visszadobáltam a helyükre, és odasúgtam Matt-nek:
- Gyorsan, tűnjünk el innen! - megfogtam a karját, és húzni kezdtem.
- De miért? Mi a baj? - meglepetten kérdezte, és megállt.
- Itt az egyik tanárom! Ha észrevesz, akkor visszavisz az intézetbe! - mondtam teljesen megrémülve.
- Oké, menjünk! - nem kellett sokat magyarázkodnom, rögtön jött velem, de már késő volt. Észrevett! A boltból sikerült kiérnünk, de a kirakatból láttam a tekintetét, és megindult felénk.
- Siessünk! Jön utánunk! - és szinte rohantunk.
- Joany?! Rögtön állj meg! - kiabálta.

Kifulladva érkeztünk a buszmegállóhoz. Felszálltunk az első buszra, ami jött, és csak indulás után tudtam megnyugodni és kifújni magam. Hazaértünk, és első dolgom volt Kristent értesíteni az eseményekről. Ahogy én is, ő is nagyon megijedt. Mindent elmondtam részletesen, és még hozzátettem:
- Csak annyit kell tennünk, hogy nem mutatkozunk nyilvános helyen, csak ha muszáj, oké?
- Oké! - mondta rémülten. - De ugye nem látta, hogy merre mentetek?
- Nemhiszem. A buszról nem láttam, addig biztos nem követett. Csak legfeljebb jobban fognak figyelni, esetleg mindig küldenek valakit, aki keres minket, vagy ilyesmi! De amíg itt vagyunk, addig nem találhatnak meg! És amúgy is, mindjárt betöltjük a 18-at, és akkor már nem vihetnek vissza!
- Igen, de nekem még hátrébb van, mint neked.
- De nem sokkal. Csak egy hét van köztünk! Azt meg csak kibírjuk valahogy!

Díj

1. Tedd ki a blogodra!
2. Írd ki a nevét, akitől kaptad!
3. Írd ki azt a 6-7 embert, akinek küldöd!
4. Válaszolj a kérdésekre!

Nagyon szépen köszönöm a díjat Nikinek!

Kedvenc: -piám: 100%-os almalé
-kajám: sok van :D
-állatom: kutya
-édességem: csoki, chips, fagyi
-zenei stílusom: mindegyik
- énekesem: kedvenc nincs
-énekesnőm: szintén
-színészem: akit/akiket az előbb írtam
-színésznőm: szintén
-eggyüttesem: nincs
-blogom: akiét olvasom :D

Küldeném: akiknek az előbb+ Ivcsinek és Csillának: http://igaz-szerelem.blogspot.com

Díj

1. Tedd a logót a blogodba!
2. Nevezd meg, akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdésekre!
4. Nevezz meg 6 bloggert,(belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!

Nagyon szépen köszönöm a díjat Nikinek, Ivcsinek és Csillának!

Kedvenc íróm: Stephenie Meyer

Kedvenc könyvem: Twilight, New Moon, Eclipse, Shiver, Pokoli báléjszakák, stb.

Kedvenc ételem: sok van:D

Kedvenc italom: 100%-os almalé

Kedvenc színem: kék

Kedvenc énekesem: nincs kedvenc

Kedvenc énekesnőm: nincs kedvenc

Kedvenc eggyüttesem: nincs kedvenc

Kedvenc DJ: nincs

Kedvenc színészem: Taylor Lautner

Kedvenc mozifilmem: Másnaposok, New Moon

Kedvenc sorozatom: Azok a 70-es évek show

Kedvenc dalom: sok van :D

Kedvenc hangszerem: zongora

Kedvenc hónapom: Július

Kedvenc napom: szombat

Kedvenc évszakom: nyár

Kedvenc napszakom: délután

Kedvenc sportom: röplabda

Kedvenc bloggerem: akiket olvasok :D

Kedvenc kommentelőm: akik írnak komit :D

Akiknek adom:

Niki: http://baratsagbolszerelem.blogspot.com/

Lulu:http://lulufanfic.blogol.hu/

Tűzvirág:http://tuzvirag.blogspot.com/

Szoffy:http://lonelyfriendship.blogspot.com/

Szatti: http://holdtolhajnalig.blogspot.com/

Csabi:http://sunrisenapkelte.blogspot.com/

10. FEJEZET

10. FEJEZET

Már hétfő van. Alig van 1 hét a 18. szülinapomig. Már nagyon várom! Viszont most boltba kell mennem. Elhívtam Matt-et is, hogy kísérjen el. Már el is indultunk, de nagyon vigyáztunk, hogy senki se ismerjen fel. A boltba sikeresen eljutottunk, de ott már nem volt olyan egyszerű bevásárolni! Már majdnem minden bekerült a kosárba, de még mindig hiányzott az élesztő. Gyorsan elmentünk érte. Épp a pénztárhoz igyekeztünk, mikor az egyik sorban megláttam Kristent!
- Úristen, Matt, itt van! - fogtam meg a kezét és nagyon izgatott lettem. Persze ő nem tudta, hogy kiről beszélek.
- Ki, ki van itt? - kérdezte zavarodott tekintettel.
- Kristen! Nézd, ott áll! - és felé mutattam. Most már ő is látta.
- Igen, látom! És most mit akarsz csinálni? - kérdezte és kíváncsian rám nézett.
- Hát...aszthiszem szólok neki, és magunkalvisszük a házba! - jelentettem ki a most létrejövő ötletemet és közben egy nagy mosoly ült ki az arcomra. Már indultam is, mikor Matt visszahúzott.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Igen, biztos. Nem hagyhatom, hogy egyedül legyen! Ő a legjobb barátnőm! És ha baja esik, amikor én segíthettem volna, azt sose fogom megbocsátani magamnak!
- Oké, de veled megyek! - jelentette ki.
Nagyon izgultam, hogy mit fog hozzá szólni, hogy itt lát! Odaértünk! Háttal állt nekünk. Nem tudtam, hogy kezdjem, így csak megérintettem. Nagyon megijedhetett, mert hírtelen megfordult és leütött a kezében lévő szatyorral. Én elterültem a hideg földön, és másra nem is emlékszem.

A házban keltem. Kristen mellettem ült, és aggódó volt az arca. Rögtön eszembe jutott, mit akartam.
- Kristen! - mondtam és a nyakábaugrottam örömömben. Olyan boldog voltam, hogy nem esett semmi baja! - Miért szöktél el? - kicsit komorabb lett az arcom.
- Mert mikor felkeltem, te nem voltál sehol és te vagy a legjobb barátnőm! El sem tudnám képzelni azt a helyet nélküled! Te tetted az egészet jóvá és ezért nem is volt olyan, mintha árva lennék, mert te mindig ott voltál velem! Mintha a tesóm lennél! - mondta és ő is átölelt. Nagyon megható volt, amiket mondott. El is sírtam magam. - Mi a baj? - kérdezte, és szomorú lett az arca.
- Semmi, csak nagyon megható volt amit mondtál! Nekem is olyan, mintha a tesóm lennél! - és megöleltük egymást! Most, hogy mindent tisztáztunk, már sokkal jobban éreztem magam.
- Ja és bocsi, hogy leütöttelek a táskámmal, csak nagyon megijedtem, hogy megtaláltak, és vissza akarnak vinni.
- Semmi gond! Az a lényeg, hogy jól vagy! Ja és mikor szöktél meg?
- Most szombaton. Láttam a tervet, amit a szökésről készítettél és gondoltam, ha neked sikerült, akkor nekem is menni fog!
- És miért szöktél el egyáltalán?
- Hogy megkeresselek! Egyszerűen nem bírtam nélküled! Minden olyan uncsi volt!
- Ó, ez nagyon jólesik, de akkor sem lett volna szabad! Bármi bajod eshetett volna!
- De nem esett. És most már nemis fog!
- Ez igaz! És a térkép? Ugye nem hagytad ott? - erre feszült lettem. Mi van ha ott hagyta, és megtalálják, és ha visszavisznek egy cellába zárnak, hogy ne tudjunk megszökni?
- Nem, magammal hoztam. - és előhúzta a táskájából, hogy megmutassa és én is lenyugodjak.
- Oké, most már nyugodt vagyok. - mondtam, és vártam, hogy mondjon valamit. Erre nem kellett sokat várni, rögtön letámadott a kérdéseivel.
- Most viszont te mesélj! Ki az a fiú, aki a boltban veled volt? - kérdezte és nagyon várta a válaszomat.
- Ó, Matt, ő hol van? - eszembejutott, hogy ő is ott volt velünk, de most nincs itt.
- Úgy gondolta, hogy kettesben hagy minket beszélgetni. Szóval? Ki ez a Matt? - most már egyre kíváncsibb volt.
- Hát...nem is tudom, hogy mondjam. Olyan, mintha a barátom lenne, csak attól sokkal több! Mintha megtaláltam volna egy elveszett felemet! Szavakkal nem is lehet elmondani, amit érzek iránta!
- Ó, ez nagyon romantikus! Bár én is megtalálnám az ,,elveszett részem"! - közben elmosolyodott, de tudtam, hogy komolyan beszél! Mindig is arra vágyott, hogy rátaláljon az igaz szerelemre! - És megmondom őszintén, David elég helyes srác! - most az a huncut vigyor tűnt fel az arcán, ami csak akkor jön elő, ha egy helyes fiút szeretne megszerezni.
- Hát, akkor hajts rá! - jelentettem ki, erre elpirult. Sose gondoltam volna, hogy egy fiú miatt is képes lesz elpirulni! Ő nem az a fajta! Viszont akkor ez azt jelenti, hogy jobban tetszik neki, mint azt gondoltam volna!
- Nem, ő nem olyan mint a többiek! Meg amúgy is, mivan ha nem tetszem neki?
- Olyan nincs! Szép lány vagy, és biztos, hogy tetszel neki. - mondtam, mire rámnézett elkerekedett szemekkel.
- Honnan tudod? Mondta neked? - kérdezte meglepetten és izgatottan, azt remélve, hogy igen lesz a válaszom.
- Nem, nem mondta, de megkérdezhetem tőle!
- Nem azt nem szeretném! - megijedt a kijelentésemre.
- És ha csak tapogatóznék nála? Vagy nem is tőle kérdezném meg, hanem Matt-től? Ő biztos tudja! - jutott az eszembe.
- Nem, ezt egyedül akarom elintézni.Meg inkább azt szeretném, hogy ha én tetszenék meg neki és ő kezdeményezne. Valahogy úgy érzem, hogy ő teljesen más, mint a többi srác. Érted!? De azért köszi a segítséget.
- Oké, értem. De ha mégis szeretnél valami konkrétabbat megtudni, akkor nyugodtan szólj.
- Oké, így lesz! - erre röhögni kezdtünk. Még egy csomó mindenről dumáltunk, és nagyon jólesett vele beszélgetni. Mikor elszöktem, azt hittem, hogy sose fogom újra látni. És tessék, most meg itt van! - És hol fogok aludni? - vetődött fel a következő megoldandó kérdés.
- Majd alszol velem! - nagyon boldog lettem erre az ötletre.
- De te nem Matt-el alszol?
- De, de pár éjszakára tud nélkülözni. Vagy aludhatnál David-dal!
- Bolond! - és oldalbabökött. Ezen is nagyokat kacarásztunk! De most komolyan! Nem kell miattam kizavarnod a saját szobájából! - szintén nevettünk egy jót. - Majd alszom a kanapén. - és megveregette a kanapét.
- Szó sincs róla! Erről nem nyitok vitát! Addig, amíg nem találunk neked saját szobát, velem leszel! - és hogy nyomatékosítsam, rácsaptam a combomra. - És most mennyünk ebédet csinálni! - egyszerre pattantunk fel a kanapéról és elindultunk a konyhába. Ketten nekiálltunk főzőcskézni, aminek kajacsata lett a vége. Óriásikat kacagtunk! Rég nevettem ennyit, mint most. A belevalók felét szétdobáltuk, de ez egyikünket sem zavarta.
Végre készlett, és megtálaltunk. A fiúk is megjöttek. Mindenki leült a megszokott helyére. Én Matt mellett és Adammal szemben, csak most a másik oldalamra Kristen ült. És egy fordulat történt! Kristen amint leült a helyére, David rögtön mellé pattant. Az arcán széles vigyor ült. Úgy látszik, tetszik neki, aminek nagyon örültem. Éreztem Kristen zavarát, és megfogtam a kezét, ahogy nekem Matt, még az elején. Na, itt lesz valami! - gondoltam. Elkezdtek beszélgetni!
- Látod ezt? - súgtam Matt fülébe, és feléjük mutattam.
- Úgy látszik megkedvelték egymást. - és sokat sejtetően rám nézett. Tudtam, hogy az első találkozásunkra gondol.
- Ez több, mint puszta szimpátia! Nézd csak, hogy csillog a szemük! - öröm volt így látni őket. Vajon mi is így nézünk egymásra? - és Matt-re néztem. Ő is őket nézte, majd a szemünk összetalálkozott. A fejemet nem túl feltűnően ráhajtottam a vállára. Kristen egyre jobban érezte magát David társaságában! Nagyon boldog lettem, hogy talán ő is megtalálja Davidben a hiányzó részét!
Kaja után elmosogattunk, és nekiláttunk eltakarítani a kajacsata nyomát, mikor megjelent David Kristen mellett.
- Akkor én most megyek. Csak beszélgessetek! - és otthagytam őket. Bementem a szobába, ahol Matt már várt. Az ágyon feküdt. Én is befeküdtem mellé és a mellkasára tettem a fejem. Ő átkarolt, és erősen magához húzott. Jól éreztem magam a karjai közt, és felidéztem az eddig együtt töltött napokat. Ezek az emlékek csodálatosak számomra.
- Mire gondolsz? - kérdezte.
- Azokra a napokra, amiket együtt töltöttünk. - ránéztem, és csak mosolygott. Tudtam, benne is felidéződtek ezek a napok. És ezek közt eszembejutott az a nap is, mikor le akartam rajzolni, de félbe kellett hagynom a farkasok miatt. Hírtelen felpattantam az ágyról, és azt mondtam:
- És eszembejutott egy befejezettlen rajz is, úgyhogy tessék felkelni, hogy be tudjam fejezni! - és már szedtem is elő a cuccokat és a rajzot is. Megindultam a nappaliba, de mielőtt kiléptem volna a szabadba, még ránéztem az újdonsült ,,párra". Még mindig beszélgettek egymással, de már sokkal felszabadultabban, mint az elején. Öröm volt így látni őket. Majd kiléptem az ajtón, és vártam Matt-et.Végre megjött, és próbáltam beállítani abba a pozícióba, ahogy elkezdtem megörökíteni, de közben kicsit kérdezősködtem Davidről és Kristenről. Nagyon érdekelt, hogy mi van köztük.
- És nem tudod, hogy David mit érez Kristen iránt? - kérdeztem meg miközben próbáltam a megfelelő helyzetbe rendezni.
- De, mondta!
- És? Ne kelljen már mindent kihúzni belőled! - majd játékosan olalbaböktem.
- Egy szóval mondom: Szerelmes. - ennek rettentően örültem.
- Köszönöm, csak ennyit szerettem volna tudni. És most maradj így! - parancsoltam rá, majd felállítottam az állványt, és belefogtam.

Vacsora után Kristennel bevonultunk a szobába, és miután elvégeztük az összes teendőnket, elkezdtünk beszélgetni.
- Biztos, hogy Matt-et nem zavarja, hogy itt alszom? - kérdezte aggódva.
- Biztos! De most mesélj! Mi történt közted és David között? - nagyon kíváncsi voltam, és alig vártam hogy elkezdje.
- Ó, David remek fiú! Nagyon megkedveltem! Vagyis többet érzek iránta mint kedvelés, de nem tudom, hogy ő hogy érez irántam.
- Hát nem nyilvánvaló? - kérdeztem meglepetten, hogy ezt mondja. - Egész nap körülötted volt, egy percre sem hagyott egyedül, és a szeme csak úgy csillogott, mikor rádnézett! Mi kell még?
- Tényleg így látod? - láttam rajta, hogy nem akarja elhinni, amit mondok.
- Igen, erre meg is esküszöm. - és esküre emeltem a kezem.
- És ezt meg honnan tudod?
- Hát...kicsit kifaggattam Matt-et, míg lerajzoltam. Remélem nem baj!
- Nem, de mit mondott? - ragyogó szemekkel nézett rám és várta a válaszomat.
- Azt hittem, hogy ezt egyedül kell elintézned! - mondtam huncutan mosolyogva.
- Elintéznem egyedül is kell, de néhány információt attól még szívesen meghallgatok! - fülig ért a szája, és most már egyre jobban várja a válaszomat. Megkegyelmeztem neki:
- Na jó! Azt mondta, hogy idézem ,,szerelmes". - erre felvisított, és a nyakamba ugrott örömében. - Nem...kapok...levegőt! - mondtam, mert olyan erősen szorított.
- Ó, annyira boldog vagyok! Tényleg ezt mondta?
- Igen, és elhiszem, hogy majd kiugrassz a bőrödből. De mára ennyi elég. Aludjunk.
- Nemhiszem, hogy most fogok tudni aludni! Olyan boldog vagyok!
- Azért próbáld meg. Jóéjt! - és leoltottam a lámpát.
- Jóéjt! - és mindketten álomba merültünk.

Reggel nem találtam magam mellett Kristent, és pánikba estem. Kirohantam a nappaliba, de ott sem volt, és a konyhában sem láttam. Majd kimentem az udvarra, de sehol sem volt! Hol lehet...?

9. FEJEZET

9. FEJEZET

...de nem láttam ott senkit. Az erdő felé néztem és egy árnyat vettem észre elsuhanni a fák között. Nem láttam, hogy mi az, de nagyon kíváncsi lettem. Utána akartam menni, de nagyon fáradt voltam, és féltem, hogy elaludnák az erdőben. Ígyhát inkább visszabújtam Matt mellé. Szerencsére nem költöttem fel. Úgy döntöttem, hogy ezt inkább nem mondom el neki. Ezen elmélkedve visszaaludtam... . Másnap reggel Matt nem volt mellettem. Nagyon megijedtem! Kirohantam a nappaliba. Zaklatott voltam, nem gondoltam végig a lehetőségeket. Matt a konyhában állt, és reggelit csinált. Aztán hírtelen egy erdőben lettem. Kerestem valamit, de nem tudom, hogy mit. Csak járkáltam az erdőben, kutatva valami után. És feltűnt előttem egy farkas. A szeme vörös volt, és rámvicsorgott. Hátráltam pár lépést. Ezzel ő is közelebb lépett felém. Úgy éreztem, nem fog bántani, mégis megijedtem. Ő csak nézett rám kíváncsi, de nem kedves szemekkel, majd eltűnt. A hátam mögött zörgést hallottam, és... - felébredtem. Úgy látszik csak álom volt. Szerencsére! Körbenéztem a szobában. Matt nem feküdt mellettem. Kipattantam az ágyból, és kimentem a konyhába. Matt áll a tűzhely mögött. Reggelit csinál! De édes!
- Jó reggelt! - mondta, mikor meglátott. - Épp reggelit csinálok...
- Igen látom!
- ...neked! - fülig ért a szája, és várta a reakciómat.
- Ó, ez nagyon kedves tőled! És ágyba kapom?
- Ha visszafekszel, akkor igen. - majd visszafordult az elkészülendő reggelihez.
- Akkor már megyek is. - és visszarohantam a szobába. Visszafeküdtem, és úgy tettem, mintha aludnék. Pár perc múlva már jött is Matt egy tálca finomsággal.
- Jó reggelt álomszuszék! - erre mindketten nevettünk és letette a lábamra a tálcát.
- Jó reggelt! Köszönöm szépen ezt a csodás reggelit! - és adtam egy puszit az arcára. - És ezt miért kapom?
- Mert csodálatos volt veled tegnap este! És ezzel szeretném megköszönni, hogy vagy nekem! - és közeledett felém, hogy megcsókoljon, de ekkor valaki kopogtatott.
- Elegem van! Miért nem hagynak végre magunkra egy kicsit? - törtem ki magamból. Már elegem van belőle, hogy mindig, mikor meg akar Matt csókolni, valaki megzavar!
- Bocsi, csak én vagyok! - nyitott be Taylor. - Matt, Adam beszélni szeretne veled.
- Oké, megyek! - és már ment is ki az ajtón. Én meg egyedül maradtam. Gyorsan felöltöztem, és kihasználtam az alkalmat, hogy Matt nincs itt és kimentem az erdőbe. Matt biztos nem engedett volna ki egyedül. Én meg meg akartam keresni azt a lényt, aki este az ajtón kaparászott. Bár nem tudom, hogy hogy fogom megtalálni, mikor nem láttam, hogy mi volt az, csak az árnyékát. De azért nekivágtam. Viszont előtte még beugrok a boltba egy újságot venni. Kíváncsi vagyok az új hírekre. És ez ürügyre is jó, ha valamelyikük meglátna.

Eddig minden simán ment. Minden nehézség nélkül eljutottam a boltba. Megvettem az újságot, és rögtön kiszúrtam az első cikket, amihez egy kép is járult. Kisiettem a boltból, és megálltam elolvasni a cikket. Rólam írnak, hogy eltűntem és aki megtalál, az vigyen vissza az árvaházba! Jaj ne! Ha megtalálnak, visszavisznek az intézetbe! És láttam még valamit! Kristen képe is fel volt tüntetve! Ő is megszökött? Úgy látom, hogy igen!

FONTOS KÖZLEMÉNY!

Két 17 éves lány szökött meg a Hullócsillag

Árvaházból! Kérem, aki megtalálja őket,

hozza vissza, mert nagyon aggódunk értük!

Két képet is szolgáltatunk róluk! Kérem, minnél hamarabb szóljanak, ha megtalálták őket! Számítunk mindenki segítségére! Előre is köszönöm! A megtalálónak persze pénzjutalom jár!

Erre persze gondolhattam volna! Hogy majd úgyis keresni fognak! Mégsem számítottam rá. És hogy Kristen is megszökött?! Na ez tényleg fura! Ezt olvasgatva visszaértem az erdőbe. Eltettem az újságot, és nekivágtam! Kerestem valamit, amiről nem tudtam, hogy hogy néz ki. Ezért a puszta érzékeimre hagyatkozva elindultam. Egyre beljebb kerültem, de még nem láttam semmit. Nemtudom meddig kell mennem, míg rátalálok. Csak mentem, mentem, míg egy tisztásra nem értem. Már jártam itt! A medve is itt támadt meg. És megláttam az árnynak hitt farkast! Szemei vörösen izzottak! A tekintetében kíváncsiságot fedeztem fel. De nem volt túl bíztató. Így hát inkább távolról figyeltem. Nemigazán mertem közelebb menni hozzá. Hírtelen megváltozott valami a szemében és közelebb lépett. Kicsit megijedtem és hátráltam egy lépést. Erre már nem jött közelebb. Nem láttam semmi jót a szemében. Inkább gonoszságot. Nem tudom, mi történhetett, de hírtelen eltűnt. Most valahogy nem vágytam rá, hogy kövessem. Inkább visszafordultam, és hazaindultam. Azt reméltem, ha látom, hogy mi volt hajnalban a ház előtt, majd megnyugszom, de csak még idegesebb lettem. Próbáltam nem rá gondolni, ezért újra elővettem az újságot. Vajon hol lehet most Kristen? Remélem nem esett semmi baja. Jó lenne megtalálni! Kiléptem a fák közül és megláttam a házat. Hogy kerültem ide ilyen gyorsan? Vagy a rét lenne ilyen közel a házhoz? Na mindegy. Nem törődtem vele olyan sokat, hanem inkább bementem a házba. Megkerestem Matt-et, hogy elmondjam neki Kristent. De nem találtam sehol. Még egyszer körbementem a házon, de nem volt sehol. Kimentem az udvarra, és nevét kiabáltam. Erre megjelent egy barnás farkas. Ismerősen nézett, a szemében láttam a csillogást, ahogy rámnéz. Nagyon aranyos volt, nem olyan, mint a vörös szemű.
- Szia! - köszöntem neki és elkezdtem közeledni felé. Kicsit féltem, hogy elszalad, de meg se moccant. Kinyújtottam a kezem és sikerült megérintenem! A bundája selymes volt, és hosszú. Furcsa érzés ébredt fel bennem, ahogy őt néztem. Olyan ismerős! De nem őt láttam a múltkor. Az egy másik farkas volt. Őt közelebb éreztem magamhoz. Nagyra nőtt bennem a vágy, hogy megöleljem. De félek, hogy el fog menni. Mégis meg szeretném próbálni! Óvatosan még közelebb mentem hozzá és sikerült megölelnem. Melegség áradt belőle, mindkét értelemben. Így álltunk elég sokáig, és eszembejutott, hogy Matt-el szerettem volna beszélni.
- Igazán örülök, hogy megismertelek! - majd még egyszer megsimogattam és bementem. Matt még mindig nem került elő. Hogy elfoglaljam magam elkezdtem kaját csinálni. Ezzel eltelt az idő, és eközben megjött Matt is. Mikor bejött, rögtön hozzám lépett és átölelt.
- Majd szeretnék beszélni veled! - tértem rögtön a lényegre.
- Oké. És miről? - kérdezte mosolyogva.
- Majd megtudod kaja után. Ja jut eszembe, szólnál a többieknek?
- Persze! - és kirohant, majd 1 perc múlva már vissza is jött. - Megvolt! - jelentette ki.
- Ilyen gyorsan? De hát nem is hallottam a hangodat! Tényleg, amúgy hova is mentek? - kérdeztem, mert ez már kezdett egyre furcsább lenni.
- Ööö...vadászni mentek. És azért nem hallottad a hangom, mert bementem az erdőbe és ott kiáltottam el magam.
- Aha. Szóval egy perc alatt sikerült kifutnod az erdőbe, kiáltani nekik és visszajönni? Na ettől azért jobbat találj ki! - mondtam, és vártam a magyarázatát.
- Na jó, szóval...nem vadászni voltak, hanem...kint...barkácsoltak!
- Én voltam kint, de nem láttam senkit.
- Igen, mert az erdőben van egy kis ház, és ott voltak. Nagyon közel van, ezért csak egy kicsit kellett bemennem és kiáltani egyet.
- Hm...na jó, maradjunk ennyiben. De nem győztél meg! Csak az a szerencséd, hogy nem vagyok egy faggatózó típus. De cserébe tálalj ki!
- Oké, és köszönöm! - erre nem válaszoltam, csak nyomtam egy mosolyt. A többiek már meg is jöttek, és leültünk enni. Kaja után bementem a szobába és Matt-et is húztam magam után.
- Szóval, vettem ma egy újságot, itt van! - előhúztam, és odaadtam neki. Átfutotta a szemével, és láttam rajta a félelmet. - Ugye látod, hogy keresnek? És a barátnőm is megszökött! Mondjuk én inkább érte aggódom! Mi lehet vele? Miért szökött el egyáltalán?
- Lehet, hogy utánad jött. - ezen elgondolkodtam.
- Nem kereshetnénk meg?
- Nemhinném, hogy sokra mennénk vele. Azt sem tudjuk, hogy hol kezdjük!
- De akkor mi lesz vele? Hova fog menni?
- Biztos ő is feltalálja magát, mint te. Ne aggódj érte ennyire!
- Ő a barátnőm! Még szép, hogy aggódom!
- De semmit sem tudunk tenni vele kapcsolatban!
- Tudom! - ez a gondolat rettentően zavart, de tudtam, hogy igaza van...

8. FEJEZET

8. FEJEZET

...előugrott egy mókus! Mikor megláttam, nagyon megkönnyebbültem. Majd egy újabb zörgést hallottam és egy nagy szürke farkas ugrott elő! Na ekkor már úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. A farkas észre se vette, hogy ott vagyok, hanem csak a mókust figyelte, és nagyon úgy tűnt, hogy játszik vele. Ez tetszett! Bár elég furcsának tartottam. És eszembejutott Matt! Megfordultam, de ő már mellettem volt. Az arca különböző érzelmekkel volt tele. Láttam rajta félelmet, meglepődést és dühöt is. Gyorsan megpusziltam, és ekkor rámnézett. Az arca most csak félelmet tükrözött.
- Gyorsan, menj be a házba! - az egész teste remegett, mégis ellenmondást nem tűrő hangon mondta.
- Miért? Látod, hogy észre sem vett! - mondtam megijedve a látványtól, de meggyőzően.
- Azért, mert veszélyes lehet! - és betolt a házba. Ő is bejött, megfogta a kezem és azt mondta. - Ez nagyon fontos! Kérlek, maradj a itt! Mindjárt visszajövök! Szeretlek! - majd kiment. Még utána akartam kiabálni valamit, de ekkor már a házon kívül volt. Nem mentem ki, mert megkért rá, de az ablakon kinéztem. A szürke farkas még mindig ott volt, de melléjött egy barnás színű is. Matt-et sehol sem láttam. Ez nagyon megrémített, de nem mentem ki, mert megígértem. Nem bírom!!! Hol lehet? Ki kell mennem! De megígértem! - civakodtam magamban, és végül a rossz énem kerekedett felül. Kinyitottam az ajtót és kiléptem. A farkasok megálltak, és a barna farkas belenézett a szemembe. Nagyon ismerős volt a tekintete és maga a farkas is. De nem tudtam, hogy honnan. Talán az álmomban láttam! - jutott eszembe, és beugrott! Tényleg az álmomban láttam már őt! Mielőtt jobban megfigyelhettem volna, elfutottak az erdőbe. Még egy kicsit ott álltam, és vártam, hogy hátha visszajönnek, de nem történt semmi. Matt hírtelen mögöttem termett, és megölelt. Így álltunk 5 percig, majd megkérdezte:
- Nincs kedved eljönni velem ma este moziba? - kérdezte.
- Ó, egy igazi randira hívsz? - lepődtem meg, de jólesett a meghívás.
- Igen. Szóval, elmegyünk?
- Igen, persze! És mit nézünk meg?
- Még nemtudom. Majd ott eldöntjük. Úgy jó lenne?
- Nekem megfelel! - örömömben a nyakába ugrottam. Innentől kezdve már alig vártam az estét. (Most nem akartam zaklatni ezzel, de majd a moziban megkérdem tőle, hogy hova tűnt, mikor a farkasok a kertben voltak és hogy egyáltalán mi volt ez.) Kipakoltam az egész szekrényt, de nem találtam semmilyen megfelelő ruhát. El kéne menni vásárolni! Ó, régen mindig Kristennel mentem el ilyeneket intézni. Ő mindig segített kiválasztani a megfelelő ruhát. Rá mindig számíthattam. Annyira hiányzik! Visszaemlékeztem a régi szép időkre, és észre sem vettem, hogy Matt bejött a szobámba és leült mellém.
- Szia min gondolkoztál annyira? - kérdezte, miközben nagyon izgatott volt.
- Csak eszembejutott, mikor Kristennel elmentünk ruhátnézni egy-egy különleges alkalomra. - mondtam teljesen őszintén. - Miért?
- Mert szeretnék adni neked valamit. - és egy dobozt nyomott a kezembe - Arra gondoltam, hogy jöhetnél ebbe ma este! - a szeme csillogott, mikor ezt mondta, és kíváncsian fürkészte az arcomat. Kinyitottam a csomagot, és egy gyönyörű szép ruha volt benne! Tengerkék színe elvarázsolt! Selymes volt, és kb a térdemig érhetett. Egyszerűen gyönyörű!
- Ó, Matt, ez csodálatos! - mondtam és a nyakába ugrottam. - Viszont akkor nem is moziba megyünk? - tettem fel a kérdést.
- Hát, legyen elég annyi, hogy előtte még beugrunk valahova! - mondta, és látszott rajta, hogy nagyon büszke arra, hogy így meg tudott lepni és hogy sikerült eltalálnia az ízlésemet ruhák terén.
- És nem akarod elmondani, hogy hova? - faggatóztam tovább.
- Nem, ez meglepetés! De most próbáld fel a ruhádat - kérte. De ezt meg én nem akartam, hogy lássa, hagy legyen neki is valami meglepi.
- Oké, felpróbálom, de ez meg neked lesz meglepi! - mondtam és már toltam is ki az ajtón. Végre sikerült kituszkolni és felpróbálhattam a ruhát. Egyszerűen csodálatos! Ahogy rámsimul...nagyon tetszik. Egy óráig nézegettem magam a tükörben, mielőtt levettem. Még sokat kell várnom estig, és addig is van mit csinálnom. Először összeszedtem a rajz cuccaimat, majd elkészítettem az ebédet. Összeraktam a házat, lemostam az ablakokat, betettem egy adag ruhát a mosógépbe és felmostam. Ezzel szerencsére gyorsan eltelt a nap, és már mentem is zuhanyozni. Jólesett a meleg víz egy ilyen mozgalmas nap után. Megmostam a hajamat is, hogy szép és illatos legyen. A törülközővel felcsavartam és egy köntösben kimentem a szobába. A ruhámat kiterítettem az ágyra és visszamentem a fürdőbe lerendezni a hajam. Úgy döntöttem, hogy hullámos lesz. Mikor végeztem, felkaptam a ruhát és egy kis sminket is feltettem, de nem túl sokat. Mikor kiléptem az ajtón, láttam, hogy Matt már a nappaliban vár. Amint megjelentem előtte, leesett az álla.
- Gyönyörű vagy! - mondta még mindig bennem gyönyörködve.
- Köszi. - lehajtottam a fejem. Éreztem, hogy elpirulok. - Te is nagyon elegáns vagy. - néztem végig rajta. - Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy hova akarsz vinni!
- Majd meglátod! - huncutan elmosolyodott. Ezt nagyon imádtam!

Végre megérkeztünk! Ő kinyitotta az ajtót, és egy bálterem előtt álltam.
- Na, hogy tetszik? - kérdezte izgatottan.
- Nagyon szép helyre hoztál, csak egy baj van! Én nem tudok táncolni! - mondtam és egy kicsit féltem ettől.
- Nembaj, majd én vezetlek. - és bátorításképp megfogta a kezemet. Ettől úgy éreztem, hogy amíg ő velem van, addig nem eshet semmi bajom. Bevezetett a tánc parkettre. Épp egy lassú szám ment, mire ő a derekamra tette a kezét, és közelebb húzott magához, és felvettük a tánc ritmusát. Teljesen ráhagyatkoztam. Nagyon nyugtató volt így vele táncolni. A fejemet a vállára hajtottam. Egyszerűen tökéletes volt. Bár örökké tartana ez a pillanat! A számnak vége lett, és pörgősebbre váltott a ritmus.
- Ideje lenne most már moziba menni! - és már húzott is ki a teremből. Beültünk a kocsiba. Nagyon jó kedvem volt, és ezt csak fokozta, hogy Matt-el lehetek teljesen egyedül.
- Na milyen volt?
- Remek! Igazán élveztem! Nagyon ügyesen táncolsz!
- Köszönöm a bókot és örülök hogy tetszett. - odahajolt az ülésen keresztül hozzám és szorosan magához húzott. Majd elindultunk a mozi felé.
Egy romantikus filmet választottunk ki, a legfelső sorba. Vettünk előtte még popcorn-t és cola-t is és bementünk a terembe. Megkezdődött az előadás, de nem tudtam rá koncentrálni. Mindig csak Matt-et figyeltem. Még így a sötétben, csak egy kicsi megvilágításnál is gyönyörű volt az arca. Észrevette és megfogta a kezemet. Visszafordultam a filmhez és észrevettem, hogy egyre jobban tetszik. A végén kimentünk a teremből és beültünk egy pizzériába. Már nagyon éhesek voltunk, nemcsoda, hiszen ebéd óta semmit sem ettünk. Beszélgettünk a filmről is, és még sok mindenről. Most láttam elérkezettnek az alkalmat, hogy megkérdezzem a délelőtt történtekről.
- Szeretnék kérdezni valami fontosat. - mondtam határozottan. Ő nem válaszolt, csak figyelt. - Mi történt délelőtt az udvaron? - kezdtem bele - Hova tűntél? - nagyon kíváncsi voltam a válaszára.
- Csak elmentem segítséget kérni. - mondta nem túl meggyőzően.
- És akkor hol volt az erősítés? Mert mikor visszatértél, egyedül voltál! - éreztem, hogy valamit nem mond el nekem és ez nagyon idegesített.
- Nem beszélhetnénk meg ezt később? - kérdezte, de úgy éreztem, hogy csak kibúvót keres.
- Nem! Most szeretnék választ kapni! - a hangom nagyon határozott volt, nem engedtem, hogy kibúvót keressen.
- Jól van! Mikor elmentem, akkor a fegyverekért mentem, amit a medvénél is használtunk. De mire visszaértem, a farkasok már sehol sem voltak. Ezért gyorsan eldugtam a fegyvereket, nehogy észre vedd őket és megijedj. - mondta. Elég meggyőző volt, mégsem tudtam hinni neki. Itt valami más áll a háttérben. És ki fogom deríteni, hogy mi az! De nem akartam elrontani ezt a csodálatos pillanatot, ezért ráhagytam.
- Oké. - mondtam. Eközben megjött a pizza. Rögtön nekiálltunk, és hamar el is tüntettük! Közben rengeteget beszélgettünk és nevetgéltünk! Nagyon jól éreztem magam, mígnem egy csapat fiatal jött el mellettünk. Köztük volt egy fiú, aki engem nézett. Olyan volt a tekintete, mintha ismerne, de még nem is láttam! Mintha akarna tőlem valamit, ami nekem nemhiszem, hogy jó lenne. Mindenesettre Matt-et nagyon megrázta a jelenléte, és ezt ő is észrevette. A tekintetéből csak úgy tükrözött a gonoszság, és Matt-en megint végigfutott a remegés. Vajon mi keltheti ki ezt belőle? Nem hiszem, hogy csak a fiú jelenléte!
- Matt jól vagy? - kérdeztem, mire rámnézett, és megszűnt a remegése.
- Igen, persze, csak egy kicsit elgondolkodtam!
- És min gondolkodtál? - egyre kíváncsibb lettem, mi volt az a gondolat, amitől remegni kezdett.
- Ezen-azon! Semmi különös! - és intézett felém egy mosolyt, hogy megnyugtasson.
- Akkor miért kezdtél el remegni? - erre felkapta a fejét, és erősen a szemembe nézett. Ettől megrémültem és inkább hagytam a témát. - Na jó akkor van még valami programod, vagy mehetünk? - kérdeztem, és rámosolyogtam.
- Inkább menjünk haza! - mondta nagyon komolyan és már indultunk is.
Hazaérve lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat és lefeküdtem. Matt bebújt mellém, és a karjaiban aludtam el. Hajnalban kaparászásra ébredtem. Matt mellettem aludt békésen, nem akartam felkelteni. Ezért nagyon óvatosan kimásztam az ágyból, és kimentem a folyosóra. Senkit sem láttam, de újra hallottam a kaparást. A bejárati ajtóhoz mentem, kinyitottam...