7. FEJEZET

7. Fejezet

Amikor felébredtem, ő mellettem aludt. Nagyon édes volt. Nem akartam felkölteni, ezért mellette maradtam. Csak néztem, ahogy alszik és meghallottam a gyomrunk korgását. Biztos ő is éhes volt, ahogy én is, ezért óvatosan kimásztam az ágyból és elmentem reggelit csinálni. Francia pirítósra gondoltam. Elővettem a hozzávalókat és elkezdtem vajazni a kenyeret. Úgy gondoltam, hogy mindenkinek 3-at csinálok és magamnak csak 1-et. Már a 2. kupaccal kész voltam, mikor megéreztem Matt kezeit a derekamon.
- Jó reggelt! - suttogta a fülembe.
- Jó reggelt álomszuszék! - válaszoltam neki tele jókedvvel.
- Mit csinálsz?
- Reggelit nektek. Fejenként 3-3 db elég lesz? - kérdeztem, huncutt kis kacajjal a végén. Ő belement a játékba és azt mondta.
- Hmmm... nem is tudom, talán elég lesz a fél fogamra! - mondta, mire megfordultam és belebokszoltam egyet a hasába. Ez neki meg sem kottyant, amin meglepődtem.
- Nem is fájt? - kérdeztem csodálkozva. Erre ő megint játékosan válaszolt.
- Ó, de nagyon! Gyorsan, kórházba kell vinni! - mondta, mikor már mindketten dőltünk a nevetéstől. Még mindig a karjában tartott és nem eresztett el. Hírtelen megindult velem a kanapé felé és elborultunk rajta. Ott feküdtünk ketten, még mindig röhögve, és néztük egymást. A szája egyre közelebb került az enyémhez és éreztem, hogy meg fog csókolni. A szívem egyre gyorsabban kezdett verni, azt hittem kiugrik a helyéről. A leheletét a számon éreztem, mikor betoppantak a többiek. Gyorsan lepattant rólam és én is felültem.
- Sziasztok! - remegett a hangom, mikor megszólaltam. - Remélem éhesek vagytok, mert mindjárt kész a reggeli. - mondtam, majd felálltam a kanapéról és megindultam a pult felé. Folytattam a szendvicsek gyártását. Mivel a pult a nappali felé néz, ezért láttam, hogy mit csinálnak, amíg én ezekkel bajlódom. Persze az én lovagom beállt mellém segíteni, így gyorsan végeztünk. Láttam milyen felszabadult mindenki, hogy milyen boldogok. Főleg David. Őt teljesen félreismertem. Mindig csak röhög, viccelődik mindenkivel és be nem áll a szája. Készen lettek a francia pirítósok és asztalhoz ültünk. Amióta itt vagyok, csak most néztem meg őket jobban. Olyanok, mintha egy család lennének. Öröm volt így nézni őket. És persze az sem kerülte el a figyelmemet, hogy rólam és Matt-ről is sugdolóztak.Eléggé feszült lettem erre, de mivel mellettem ült, ezt észrevette és megszorította a kezemet és adott egy puszit. Adam előttünk ül, és boldogságot véltem felfedezni az arcán, mikor Matt megpuszilt. Ennek nagyon örültem. Most jutott eszembe, hogy Adam-mel beszélni akartam. Reggeli után sietősen elmosogattam, és megkerestem, hogy elmondjam neki, amire rájöttem.
- Szia beszélnem kell veled! Menjünk a szobámba! - rohantam oda hozzá.
- Oké menjünk.
- Szóval, rájöttem, hogy honnan ismerlek! - erre felcsillant a szeme, és érdeklődést láttam benne. - Az álmaimban láttalak! Mindig hívtál magatokhoz, hogy én közétek tartozom! - hogy hitelesebb legyen, elővettem a rajzomat, ami őt ábrázolta és odaadtam neki. Elkezdte tanulmányozni, majd visszaadta. - Ezt az álmom után rajzoltam le. Több ilyen képem is van, többnyire farkasokról. Szerinted ez mit jelent?
- Nem tudom, de ez tényleg elég furcsa. Csak ennyit akartál mondani? - kérdezte nyugodt hangon.
- Ez téged nem is zavar? - nagyon mérges lettem.
- De, persze, de én sem tudom, hogy ez mit jelent.
- Jó oké, bocs, csak annyira izgatott lettem!
- Nincs semmi gond. Akkor én megyek. - mondta, majd elment.

Egyedül ültem az ágyon, és elmerengtem a gondolataimban. Majd bejött Matt és átölelt. Ez megnyugtatott. Biztonságban éreztem magam a karjai közt és tudtam, hogy nem eshet bántódásom. Eközben megfogalmazódott bennem egy érdekes kérdés. Vajon kinek a szobájában vagyunk? Még sosem gondoltam erre, de most egyre kíváncsibb lettem.
- Matt, kérdezhetek valamit?
- Bármit!
- Kinek a szobájában vagyunk most? - kérdeztem és nagyon kíváncsi lettem a válaszra.
- Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, mond el a véleményed róla, hogy majd be tudjalak köpni a tulajdonosának. - közben vigyorgott, de érdekelte a válaszom.
- Nagyon tetszik ez a szoba, modern a bútorzata és minden megvan benne, ami kell. De a legjobban az ágy tetszik, itt az ablak alatt. Nagyon romantikus, mikor a hold rásüt az ágyon fekvő személyekre - és sokatmondóan ránéztem. - Szóval, kié a szoba? - most már nagyon kíváncsi lettem.
- Az enyém! - mondta, és láttam rajta: örül, hogy ilyen véleménnyel vagyok a szobájáról. - Tényleg az ágyam tetszik a legjobban? - kérdezte, de valami hátsó szándékot fedeztem fel a hanghordozásában.
- Igen... - amint kimondtam, felkapott és finoman letett az ágy közepére és fölémhajolt. A karjával tartotta magát, és a szívem megint hevesen kezdett verni, ahogy közeledett a szája az enyémhez. Már majdnem megcsókolt, mikor kinyílt az ajtó és Adam lépett be rajta. Erre Matt annyira megijedt, hogy gyorsan legördült mellém, de a túl nagy lendülete miatt az ágy mellett kötött ki.
- Úristen! Matt, jól vagy? - kérdeztem, miközben már kúsztam is arra az oldalra, ahol leesett. Már majdnem ott voltam, mikor megpillantottam Matt fejét.
- Persze, nincs semmi baj!
- Bocsánat, hogy csak így betörtem, de beszélnem kell veled! - Mattre nézett és láttam, ebből semmi jó nem fog kisűlni. A szeme égett a dühtől. Végre sikerült felállnia és kimentek. Nem hallottam semmit, viszont nagyon kíváncsi természetű vagyok, ezért odamentem az ajtóhoz. Kicsit kihajtottam, hogy lássam és halljam is őket.
- ...azt mondtam, hogy vigyázz rá! Mégegyszer meg ne tudjam, hogy ilyen történt! Nem tudhatják meg! Főleg Ő! - nem tudtam, hogy miről beszélnek, de amit az elején hallottam, az nagyon rosszul esett! Észrevettek! Elkaptam a fejem, és visszamentem az ágyra. A sírás fojtogatott! Nem tudom, hogy mikor jött be Matt, de már mellettem is termett. Erősen átölelt. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedte.
- Mennyit hallottál? - kérdezte.
- Pont annyit, amiből le tudom szűrni, hogy miért vagy ilyen velem! - mondtam kiabálva a dühtől és a sírástól, de ő nem engedett el.
- Miért, mit hallottál, ami ennyire elszomorított? - kérdezte aggódva és rémülten egyszerre.
- Te csak azért vagy velem, mert vigyáznod kell rám? És mi az, amit semmiképp sem tudhatok meg? - kérdeztem ordítva a dühtől, és minnél hamarabb meg akartam szabadulni az öleléséből, de ő csak erősebben tartott.
- Félreérted! Nem arra mondta...
- Akkor mire? - kiabáltam rá.
- ... azt nem mondhatom meg. Sajnálom! - a hangja nagyon szomorú volt és szerettem volna elhinni neki, amit mondott, de ez a dolog annyira megbántott, hogy nem tudtam rajta túltenni magam.
- De azt mondta...
- Joany, nem emlékszel rá, hogy mit mondtam neked tegnap este?
- De, de akkor miért...
- Psssszt! Ne hallgass! Tudod, hogy imádlak, és ezt ezerszer is elmondom, ha kell! - ezt olyan őszintén mondta, hogy hittem neki, és tegnap valóban csodás dolgokat mondott nekem. Szorosan átöleltem.
- Bocsáss meg! Csak annyira felzaklatott, amit hallottam! Szeretlek!
- Én is nagyon szeretlek! - majd még szorosabban ölelt, ami miatt már nem kaptam levegőt.
- Megfulladok! - mondtam és rögtön lazított a szorításán. Így ültünk sokáig, mikor eszembejutott valami.
- Lerajzolhatnálak? - kérdeztem feldobottan. Szerettem volna megörökíteni az arcát.
- Persze de ez hogy jutott az eszedbe? - kérdezte meglepetten.
- Csak szeretném megörökíteni az arcodat - mondtam.
- Nem kell megörökítened, hiszen mindig itt leszek veled!
- Azt ajánlom is - ezen nevettünk egy jót - de akkor is szeretnélek lerajzolni. - mondtam, mire megadta magát. Elővettem a cuccaimat és kimentem az udvarra. Matt-et leültettem a lépcsőre, és belekezdtem. Már majdnem kész volt, mikor a bokrok mögül mozgást hallottam, és...