13. FEJEZET

13. Fejezet

Este végig ezen kattogott az agyam, és alig tudtam aludni, de próbálkoztam vele, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre reggel, mikor felébredtem, még mindig éreztem az este felkeltett dühöt. Valahogy nem tudtam miatta nyugodni. Vajon milyen titok lehet, amit ennyire féltenek, ráadásul úgy, hogy én is benne vagyok? Ezen gondolkodva a mellettem lévő üres részre esett a pillantásom. Matt nincs itt. Jobb is így! Most egy kis időre van szükségem! Kimentem a nappaliba. Ez fura, senki nincs itt! Hol lehetnek? Vagy inkább az lenne a jó kérdés, hogy hány óra van? Bementem a konyhába és ránéztem a faliórára. 8:30-at mutatott. Akkor marad a másik kérdés. Merre lehetnek ilyen korán? Benéztem minden szobába, hátha még alszanak, de nem úgy ismerem őket. Jól sejtettem! A szobákban senki sem volt! De akkor hol lehetnek? Tettem fel magamban megint ezt a költői kérdést, miközben tudtam, hogy úgysem fogom tudni rá a választ. Kimentem az udvarra is, mert nincs ilyen, hogy mindenki egyszerre tűnik el! De hiába. Kint se találtam senkit. Visszamentem a házba, és lezsibbadva ültem le a kanapéra. Még egy ideig csak néztem magam elé, mikor megindultam a konyha felé valami élelem után kutatva. Csináltam magamnak egy szendvicset, amit nyugodtan, bár egyedül fogyasztottam el. Utána felöltöztem, és már kezdtem ideges lenni, hogy hol vannak ilyen sokáig. De semmit sem tudtam tenni. Ezért inkább bementem a szobába, és jó alaposan körülnéztem, amit eddig még nem tettem meg. Ahogy az első nap is már feltűnt, van itt egy csomó farkasokról szóló könyv. Lekaptam egyet, és belelapoztam. Elég érdekesnek tűnt, ezért elkezdtem olvasni. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy csak akkor vettem észre, hogy már megjöttek a többiek, mikor Matt nyitott be a szobába. Felkaptam a fejem, de amint megláttam, rögtön visszaszegeztem a tekintetemet a könyvre.
- Ne csináld már ezt! Nézd, nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el, de értsd meg, hogy nem lehet! - erre nem válaszoltam. Még mindig nagyon rosszul esik, hogy nem bízik meg bennem annyira, hogy elmondja a titkát. Mikor észrevette, hogy nem áll szándékomban beszélni vele, odajött, és halkabban mondta:
- Pedig igazán megérthetnéd! Mert ha jól tudom, veled is előfordult már egy hasonló helyzet. Mikor elkészítetted a tervet a szökéshez, nem mondtad el senkinek, még Kristennek se. Pedig szeretted volna, mégsem árultad el neki, hogy mire készülsz, mert tudtad, hogy le akarna beszélni, vagy pedig veled tartani, ami mindkettőtöknek veszélyes lehetett volna! - ez nagyon szemét húzás volt tőle! Tudja, hogy nem volt más lehetőségem. De várjunk csak! Honnan is tudja?
- Ezt meg honnan tudod? erről nem is beszéltem neked! - kíváncsian néztem rá, mire egy kicsit elgondolkodott és az felelte:
- Dehogyisnem! Az első nap mondtad, mikor az erdőben sétáltunk együtt. Nem emlékszel?
- De, csakhogy nem erről beszéltünk! Én ezt egy szóval sem említettem! De akkor meg honnan tudsz róla? - egyre jobban érdekelt, hogy honnan tud olyanokat, amiket nem is mondtam neki.
- Biztos akkor mondtad, amikor megmentettünk a medvétől. Beverted a fejed, és össze-vissza motyogtál magadban, mikor hoztalak a ház felé. - nagyon komolyan mondta, de bizonytalanul. Láttam, nem biztos benne, hogy így történt. Viszont ez elfogadható válasz volt, és még csak nem is emlékezhetek rá, mivel elájultam. Viszont akkor miket mondhattam még?
- És mondtam még mást is? - láthatta rajtam a félelmet, mert elmosolyodott.
- Nem, csak erről beszéltél. - erre megnyugodtam. - Viszont szeretnék beszélni veled az estéről! Elmehetnénk sétálni?
- Nem! Nem tartasz elég megbízhatónak! Nincs miről beszélnünk! - és kereszbefontam a karomat, ezzel jelezve, hogy nem megyek vele sehova.
- Márpedig ezt megbeszéljük! - és felkapott a vállára és kivitt az erdőbe. Akárhogy vertem a hátát és kiabáltam, hogy tegyen le, semmi sem használt.
- Tegyél már le végre! - mondtam mikor már megálltunk.
- Csak akkor, ha nem szöksz el.
- Oké, nem megyek el, csak tegyél le! - kezdtem ideges lenni, mint már elég sokszor mostanában. Végre letett, de erősen fogta a karomat.
- Auauau! Ennyire erősen azért nem kellene! Ez fáj!
- Bocsi. - és lazított a fogásán, de nem engedett el. - Szóval, nem akartalak este megbántani, de értsd, meg ezt tényleg nem mondhatom el!
- Oké, megértettem már tegnap este is! Nem bízol bennem! Csak ezek után ne számíts rá, hogy én is elmondok majd mindent! - és menni akartam, de visszatartott a fogása. - Mehetünk?
- Nem! Még nem fejeztem be! Csak azt szeretném hozzátenni, hogy szeretlek, és biztos vagyok benne, hogy meg fogod érteni, miért nem mondhattam el! És én tényleg nagyon sajnálom! - majd szorosan magához ölelt. Ez nagyon meghatott, és elszállt minden mérgem.
- Nem, én sajnálom, hogy ilyen voltam, csak nagyon rosszul esett, hogy nem bízol meg bennem, és ezért egy kicsit túlreagáltam a dolgokat, de biztos vagyok benne, hogy majd el fogod mondani, ha itt lesz az ideje! - és én is átöleltem. Még mindig rettentő erősen szorított, de ez most jólesett. Éreztem ebből az öleléséből, hogy szeret, és nem akart megbántani! De ezt a titkot még nem tudhatom!

Visszamentünk a házhoz. Be akartam menni, de Matt megállított és berohant előttem, majd rám zárta az ajtót.
- Ez nagyon kedves és lovagias volt! De tényleg Matt! Köszi! - és utánamentem. Kinyitottam az ajtót. Bent teljesen sötét volt, ezért fekapcsoltam a villanyt, mikor mindenki előugrott valahonnan és egyszerre kiabálták:
- BOLDOG SZÜLINAPOT! - ez teljesen meghatott.
- Na, hogy tetszik? - jöttek oda hozzám mindannyian.
- Óóó...ez...nagyon tetszik! De csak holnap lesz a szülinapom!
- Előrehozott buli! - mondták a fiúk.
- Akkor ezért voltak azok a nagy sugdolózások és eltűnések, igaz? - kérdeztem mindannyiuktól, mire csak bólogattak.
- És ez még nem minden! - mondta Kristen, és maga után húzott a nappaliba. Leültetett a kanapéra, és egy ajándékkal tért vissza. - És most jön az ajándék osztás! - jelentette ki. - Én kezdem! - majd a kezembenyomott egy kis dobozt.
- Mi van benne? - kérdeztem és megráztam a fülemnél.
- Nyisd ki és meglátod! - izgatottan várta, hogy mit fogok szólni hozzá. Levettem a tetejét és belenéztem.
- Ó, Kristen, nagyon köszönöm! - felálltam és a nyakába ugrottam. Az a dísz farkas volt, amit kinéztem az ajándékboltba. - De mikor vetted meg?
- Hát emlékszel, mikor a tavaszi ünnepségen még a buli után elmentem egy másik buliba? - kérdezte.
- Valami rémlik. De én nem mentem veled, mert nagyon fáradt voltam, igaz?
- Pontosan! Na, akkor néztem be az üzletbe. Pont zártak, úgyhogy gyorsan berohantam és megvettem! - erre egy óriási mosoly húzódott végig a száján. Büszke volt magára! Viszont utána már nem tudott mást mondani, mert jöttek a többiek!
- Na, most én jövök! - termett előttem Joe, félretolva Kristent. - Tessék, ez a tied! - nyújtotta át az ajándékát! Kinyitottam, és egy süteményes könyv volt benne. - Hogy finom sütiket tudjál nekünk csinálni! - tette hozzá, amire mindenki röhögni kezdett.
- Köszönöm! - és adtam neki két puszit. És így jöttek sorba a többiek is. Taylortól kaptam egy új festék készletet, Davidtól egy felsőt, amit persze Kristen választott ki, Adamtől egy fényképet, amin idegen emberek voltak. Persze meg is kérdeztem tőle, hogy ezek kik.
- Őket majd megismered! - mondta és utána jött Matt.
- Csukd be a szemed! - mondta.
- Miért?
- Csak csukd be! - engedelmeskedtem neki. Hírtelen éreztem, hogy valamit a nyakamba tesz.
- Kinyithatod! - és egy tükörrel állt előttem. Egy farkasos nyaklánc volt, de nem az, ami a boltban volt, hanem egy sokkal szebb!
- Matt, ez gyönyörű! És mennyibe kerülhetett? - jutott eszembe. - Mert ugye ez nem az, amit a boltban kinéztem!?
- Nem valóban nem! Ez fehérarany nyaklánc és a kő, ami a medálban van, az igazi gyémánt! Én csináltattam! - na erre elállt a lélegzetem. - Örülök, hogy tetszik! - mondta.
- Viszont ideje elkezdeni a bulizást! - jelentette ki Kristen és elkapta a kezem. Kivonszolt a táncparkettre, és bekapcsolta a zenét. Erre rögtön mindenki felpattant és körénk gyűltek. Az egész ház remegett a zenétől és a táncoktól! A hangulat is remek volt, főleg miután David és Joe - a parkett ördögei - elkezdtek brékelni és még hasonlóan veszélyes mutatványokat csinálni. A diszkó végén, mikor már mindenki elfáradt, karaokezni kezdtünk. Lehetett duettbe és szólóban is énekelni. Persze mi Kristennel rögtön duettben nyomtuk legelsőként, hogy meghozzuk mindenki bátorságát hozzá. És sikerült is! A fiúk, Matt, David, Joe, Taylor és Adam mindannyian egyszerre kezdtek bele a következő számba. Rettenetes hangzavar alakult ki, de senkit sem érdekelt! Egy csomót röhögtünk, táncoltunk és hülyéskedtünk. Karaoke után leültünk egy nyugisabb játékra. Pókereztünk! Persze a fiúk rögtön hencegni kezdtek, hogy ők mennyire tudnak ilyet játszani, és hogy profik, de a meccs során nem ez derült ki. Kristen és én sorba vertük le őket! Minden meccset vagy én, vagy Kristen nyert meg! Erre persze teljesen lefagytak, és próbáltak megvesztegetni minket sikertelenül! Itt is remekül éreztük magunkat! Viszont Póker közben megéheztünk, és elővették a tortát! Taylor készítette, és nagyon finom volt! Trüffel torta volt! Mindenkinek ízlett, és el is pusztítottuk mindet! Utána, hogy lemozogjuk ezt a sok kalóriát, megint egy kis diszkó következett! És az egész este ilyen remekül telt el!