6. FEJEZET

6. Fejezet

Aznap éjjel Matt-el álmodtam: - az erdőben sétálunk kézenfogva. Mindenféléről beszélgetünk és nagyon jól érzem vele magam. Egyszercsak megáll, felémfordul és mélyen a szemembe néz. Tudtam, hogy készül valamire, hogy meg akar csókolni, de mégsem tette meg. Erre szomorú lettem, hogy esetleg nem is szeret, vagy csak mint egy barátot. Ezt ő is észrevette és azt mondta: - Csak nem akarok semmit sem elsietni. Erre megkönnyebbültem. Tovább sétáltunk az erdőben és hírtelen egy vörös szemű farkas jelent meg előttünk. Nagyon megijedtem, de nem a farkastól, hanem Matt reakciójától. Az arca eltorzul és végigfutott a testén a hideg. Minden porcikája remegett, és... - már megint felkeltem, pont mint a medvés előtt. Most viszont nem gondolkodtam el az álmomon, hanem kipattantam az ágyból, és megindultam a konyha felé. Nem láttam senkit a házban, gondoltam valami fontos dolguk akadt és arra is gondoltam, hogy meglepem őket egy kis reggelivel, pontosabban: palacsintával. Rögtön neki is láttam. Tegnap észrevettem, hogy nagyon sokat bírnak enni, ezért most dupla adagot készítettem. Teljesen kimerültem mire készenlettek, de megérte. Ugyanis mikor megjöttek, láttam rajtuk, hogy farkas éhesek. Kitettem mindenkinek egy jó nagy adagot és rögtön neki is láttak. Fél perc alatt eltüntették az egészet majd mindenki szétszéledt. Eszembe jutott, hogy milyen régen rajzoltam. Besiettem a szobámba a felszerelésemért. Amint köztük kutattam, megláttam egy rajzot, ami Adam-et ábrázolta. És beugrott! Az álmaimban láttam őt mindig! Ő hívott maguk közé! Amint ez megfogalmazódott bennem, rögtön rohantam, hogy ezt elmeséljem neki is, de futás közben Matt-be ütköztem.
- Szia! - mondta.
- Szia, bocsi, de most sietek! Esetleg nem láttad Adam-et? - kérdeztem az izgalomtól.
- Nem, ma még nem láttam. Viszont lenne kedved velem sétálni egyet? - kérdezte, reménykedve nézve rám.
- Ööö...igen...persze! - amikor ezt kimondtam, rögtön felcsillant egy mosoly az arcán.
- Oké, remek! Akkor mikor induljunk? - nagyon lelkes lett és láttam rajta, alig várja hogy elinduljunk.
- Egy fél óra múlva jó lenne neked?
- Igen az remek lenne! Akkor fél óra múlva a ház előtt! - azzal elment.

Már én is nagyon várni kezdtem a sétát, és elmentem készülődni. Többet nem is gondoltam a rajzra és Adam-re, csak Matt-re.

Hamar eltelt ez a fél óra, épphogy el tudtam készülni. Amint kiléptem az ajtón, láttam, hogy Matt már a ház előtt vár engem. Nagyon boldog lettem, hogy ennyire várta már ezt a sétát. Így hát elindultunk. Először csendben mentünk egymás mellett, majd én törtem meg a csendet.
- Tegnap miért kerültél engem? - fakadt ki belőlem, mert ezt egyszerűen nem értettem. Tegnap egész nap került, most meg elhív sétálni?!
- Hát ez bonyolult! - kezdett bele - Igazából nem is lehet róla beszélnem, sajnálom! Majd ha eljön az ideje! - mondta nagyon titokzatosan.
- Oké akkor nem is faggatlak tovább. - mondtam, teljesen megértve őt.
- Most én kérdek valamit! Hogy hogy árvaházban nevelkedtél? Hol vannak a szüleid?
- Nem tudom! Nagyon kicsi voltam, amikor elvesztettem őket. Alig emlékszem rájuk! De szeretnék megtudni róluk minnél többet! - elég határozott volt a kijelentésem, pedig csak most gondoltam erre először.
- Velem is hasonló a helyzet. - mondta letörten. - Én sem ismertem a szüleimet. Engem Adam nevelt már nagyon kicsi korom óta. Ő olyan nekem, mintha az apám lenne. Vagy legalábbis a bátyám, aki vigyáz rám. - ezen elmosolyogta magát és nekem is nevetnem kellett. Ez feloldotta a hangulatot.
- És azt nem tudod, hogy mi történt velük?
- Azt hiszem, megölte őket egy farkas. - erre elöntött a méreg. - De ezt nem igazán értem, mert az erdőben is egy farkas mentett meg! És nehogy azt mond nekem, hogy ti lőttétek le őket! - mondtam, és hogy még hitelesebb legyen, meglóbáltam előtte a mutatóujjamat. - És a te szüleiddel mi történt?
- Az én szüleimet is egy farkas ölte meg. - mintha a szemében a bosszú szikráját láttam volna megcsillanni. - De most hanyagoljuk ezt a témát. Inkább mesélj valamit az árvaházról. Milyen volt ott?

Erre elkezdtem mesélni neki a szép és nevetséges emlékekről, a rosszabb napokról és a Kristen-nel együtt töltött időkről is. Ő csak türelmesen hallgatott, egyszer sem szólt közbe. Már mindent elmeséltem neki, mikor hírtelen megállt, és felém fordult. Ugyan olyan volt, mint az álmomban. Mélyen belenézett a szemembe, és nem eresztette el a pillantásomat. A térdeim remegni kezdtek, és ő közelebb hajolt. Éreztem, hogy meg akar csókolni, de ekkor odahajolt a fülemhez és belesuttogott:
- Nem akarok semmit sem elsietni. - mondta, és lehelete csiklandozta a fülemet.
De ekkor szorosabban magához húzott, és nem eresztett el. De másképp ölelt, mintha védene valamitől. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de csak megfordulni sikerült. Viszont ez is elég volt, hogy lássam, mitől akar megvédeni. Egy vörösszemű farkas állt előttünk. Ekkor Matt- nek hírtelen eltorzult az arca, és a hideg rázta. Nem értem mi történik, de Matt nagyon rosszul néz ki.
- Beviszlek a kórházba! - mondta rémülten.
- Nem, nem szükséges. Mindjárt jobban leszek. - mondta, de nem győzött meg. Nagyon felizgatta amit mondtam, ezért próbáltam megnyugtatni.
- Jó, oké, nem viszlek be a kórházba! - mondtam, de még mindig nem voltam teljesen nyugodt. - De akkor mit csináljak? - kérdeztem kétségbe esve. Láttam, kezd megnyugodni. A farkasra néztem, de ő már nem volt ott. Hírtelen Matt felállt és mellettem termett.
- Akkor most szerintem mennyünk vissza a házba. Kezd besötétedni! - jelentette ki komolyan, de éreztem a hangjában a félelmet.
- Igen, ideje lenne menni! - megnyugodtam, hogy nincs semmi baja. Meg akartam tőle kérdezni, hogy mi volt ez, de inkább nem feszegettem a témát.

Mikor hazaértünk, éreztem magamon a fáradtságot, de éhes is voltam. Így hát gyorsan összedobtam egy szendvicset és utána elmentem zuhanyozni. Nagyon jólesett állni a meleg víz alatt. Ellazultam tőle és meg is nyugtatott. Itt végig tudtam gondolni a mai napot, miközben teljesen nyugodt maradtam. Még sokáig álltam alatta, mikor rávettem magam, hogy kimásszak alóla. Felvettem a pizsimet, és megláttam a rajzot, ami az ágyamon hevert. Ekkor elhatároztam, hogy holnap az lesz az első dolgom, hogy beszélek Adam-mal. Utána bebújtam az ágyba. De nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Hírtelen valaki lenyomta a kilincset! Nagyon megijedtem, nem tudtam, hogy mit csináljak! Az ajtó nyikorgott, én meg félelmemben bebújtam a takaró alá, mint kiskoromban. Ekkor teljesen kinyílt, de nem tudtam kivenni, hogy ki áll az ajtóban. Majd beljebb jött és a takaró alul kukucskálva megpillantottam Matt-et. Gyorsan ledobtam a fejemről a takarót, és felültem.
- Szia! Tudod hogy megijesztettél? Azt hittem szívinfarktust kapok!
- Bocsi, csak azthittem, hogy alszol és nem akartalak felkelteni.
- Akkor miért jöttél ide, ha nem akartál velem beszélni?
- Hát...csak be akartalak takargatni és gondoltam adok egy esti puszit. - elnevette magát.
- Bolond! - ezen viszont nekem is nevetnem kellett.
- Igazából reménykedtem, hogy még nem alszol, bár nemhiszem, hogy ez megakadályozott volna!
- Miben nem akadályozott volna meg?
- Abban, hogy bebújjak melléd! De így nem tehetem! - majd sajnálkozva nézett rám.
- Hát akkor csinálj úgy, mintha aludnék. - mondtam, remélve, hogy megteszi.
- Oké! - és rögtön be is surrant mellém. Csak most vettem észre, hogy nincs rajta felső, csak egy pizsama nadrág. Ettől zavarba lettem. Ezt ő is megérezte rajtam.
- Mi az? Miért húzódtál el? - nagyon szomorú lett ettől.

- Rajtad nincs felső? - böktem ki.

- Ja, ez zavar? - majd huncutan elmosolyogta magát és szorosan átölelt. Ez nagyon jólesett. Meleg mellkasára tettem a fejem, ami kellemes érzés volt és nyugtató.
- Ez nagyon jó érzés! - mondtam és kihallottam a saját hangomból a boldogságot. Gondolom ezt ő is észrevette.

- Egyetértek! - mondta mosolyogva.
Most, hogy itt feküdtem a mellkasán, úgy éreztem, hogy el kell mondanom neki az álmaimat, amik beteljesültek.
- Matt, szeretnék mondani valamit, de kérlek ne nevess ki! Az...ami az erdőben történt - amint ezt kimondtam, szomorúan lehajtotta a fejét és úgy hallgatott tovább - szóval...én ezt már megállmondtam! - erre hírtelen felkapta a fejét és felvilágosodva nézett rám, de még mindig nem szólt közbe. -És ami a medvével történt...azt is megálmodtam! Igazából már egy ideje farkasokkal álmodok és már azt is tudom, hogy Adam-et honnan ismerem! Az álmaimban szólt hozzám! És ezek megijesztenek! - mikor befejeztem, vártam, hogy mondjon valamit, de ő csak feküdt szótlanul mellettem. Nem mondott semmit, csak még erősebben magához húzott, és tudtam, hogy megért engem és meg akar védeni.
- Most én szeretnék mondani neked valamit! - még mindig erősen magánál tartott és én csak feszülten figyeltem. - Még sose éreztem ilyet senki iránt! Olyan, mintha megtaláltam volna egy elveszett részemet, és most vagyok teljes! Mintha eddig, csak úgy lettem volna, nem volt semmi értelme az életemnek, mikor jöttél Te! Amint megláttalak, tudtam, hogy nélküled nem érek semmit és hogy sohasem szeretnélek elveszíteni. Nekem TE vagy a mindenem! - ez annyira meghatott, hogy éreztem a könnyeimet legördülni az arcomon. Megérezte a könnycseppemet és aggódva kérdezte:
- Mi a baj? Valami rosszat mondtam? - nagyon aggódó volt a hangja ezért igyekeztem megnyugtatni.
- Nem, nincs semmi! Ezek öröm könnyek. Ilyen szépeket még senki sem mondott nekem!
- Óh, azt hittem, hogy valami rosszat mondtam. De megnyugodtam. Viszont most már tessék aludni! - Nem kellett kétszer mondani, rögtön elnyomott az álom. Selymes hangja simogatta a fülemet és ez jóérzés volt! És már aludtam is Matt selymes, erős karjai között.