11. FEJEZET

11. Fejezet

-Kristen! Kristen! - kiabáltam kétségbeesetten, a sírás már a torkomat fojtogatta, de semmi. Berohantam a házba, és Mattbe ütköztem, aki szerencsésen elkapott.
- Mi a baj? - kérdezte, látva rajtam a rémületet.
- Kristen eltűnt! - mondtam és már nem tudtam tovább visszafolytani a sírást. Zokni kezdtem, mire Matt szorosan átölelt és megpróbált megnyugtatni.
- Nincs semmi baj, biztos csak kiment sétálni az erdőbe. - mondta, de nem lettem nyugodtabb.
- Akkor miért nem válaszolt, mikor kiabáltam?
- Biztos nem hallotta! Nyugi, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! - de nem tudtam lenyugodni.
- És mivan, ha megtalálták, és visszavitték az árvaházba? És bezárták egy cellába, hogy ne tudjon megszökni? - kezdtem rémüldözni. Matt zavarosan nézett rám, láttam rajta, nem érti, hogy mit mondok, de nem kérdezett rá. Elvezetett a kanapéhoz, és leültünk. Nagyon féltem, hogy valami baj történt vele. Összegömbölyödtem Matt ölében, és az egész testem remegett, de ez már nem az a kis félelem kiváltotta remegés volt, hanem valami sokkal több! Erre még jobban magához húzott, és most már idegesen mondta:
- Joany, meg kell nyugodnod! Biztos vagyok benne, hogy nem esett semmi baja! - és a szemembe nézett. Ettől kissé lehiggadtam, de még mindig éreztem a remegést. Majd hangokat hallottam az udvarról. Eltűnt minden félelmem, remegés, és rohantam ki. Nem tudtam, hogy ki lehet az, csak remélni mertem, hogy Kristen. Kinyitottam az ajtót, és Kristen állt előttem Daviddel együtt. Erre odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam.
- Ó, hála az Istennek, nem történt semmi bajod! - mondtam és erősen szorítottam magamhoz.
- Igen, de mindjárt fog, ha megfulladok! - mondta és levegő után kapkodott.
- Óh, bocsi. De hol voltál? - szegeztem neki a kérdést, miután hagytam levegőhöz jutni. - Halálra aggódtam magam!
- Csak az erdőben sétálgattunk Davidal. - mondta és egy hatalmas mosoly húzódott a szájára. - Nem gondoltam, hogy ennyire fogsz aggódni!
- Jó, semmi baj, csak legközelebb írj egy üzenetet, hogy elmentél! - mondtam utasítóan.
- Oké, megegyeztünk! - és kinyújtotta a kezét én meg megráztam. Majd Davidra néztem, aki áhítattal figyelte Kristent. Csak most vettem észre, hogy egymás kezét fogják.
- Gyere csak, Kristen, beszélnünk kéne! - majd sokatmondón az összekulcsolt kezükre néztem. Persze rögtön tudta, hogy miről szeretnék vele beszélni, és ketten bementünk a házba.

Leültünk az ágyra, és belekezdett a mesélésbe:
- Na, szóval, reggel bejött David a szobánkba, és ő költött fel, hogy menjek el vele egy kicsit sétálni az erdőbe. Én belementem. Nagyon romantikus volt az egész! Először csak sétáltunk egymás mellett szótlanul, majd ő kezdte a beszélgetést. Mindenről beszélgettünk, amit csak el tudsz képzelni! A családról, barátokról, az intézetről, a hobbikról és még egyéb másról is. Így sétálgatva egy gyönyörűszép tisztásra értünk. Ott megálltunk, és gyönyörködtem a látványban, de közben nagyon hideg lett és fázni kezdtem. Ezt észrevette, és rögtön ideadta a pulcsiját, majd megfogta a kezem és magához húzott, és megkérdezte, hogy mit érzek iránta. Erre persze hebegtem-habogtam, és teljesen elpirultam, de elmondtam neki, amit kért, és ő is bevallotta, hogy szerelmes belém. És hogy ez nemcsak afféle románc, hanem olyan, mintha megtalálta volna a lelki társát. Ó, Joany, el sem tudod képzelni, hogy milyen boldog voltam ekkor! Vagyis eltudod, de akkor is! Repestem az örömtől! És ezzel még nincs vége! Mikor ezt elmondta, közelebb jött és megcsókolt! Úgy éreztem magam, mintha a mennyországban lennék! Még sosem történt velem ilyen csodálatos dolog! - itt abbahagyta, és láttam raja: a fellegekben jár! Öröm volt így látni őt! Még tényleg sose láttam ennél boldogabbnak!
- Hát ez fantasztikus! Szívből örülök, hogy megtaláltad a "lelki társad"! És irigykedem is egy kicsit! - erre meglepetten rámnézett.
- Dehát miért? Neked is megvan a tökéletes pasid és vele lehetsz!
- Igen, és ettől nincs is jobb!
- Akkor meg mi a baj? - kérdezte még mindig csodálkozva.
- Hát...csak annyi, hogy akárhányszor meg akart csókolni, mindig közbejött valami vagy valaki. És ettől teljesen kivagyok! De ugyanakkor nem akarom elsietni sem.
- Hát, lehet, hogy mégsem ezek a pillanatok voltak a legmegfelelőbbek! - mondta nagyon komolyan, és igaza lehet. - Biztos lesz egy sokkal romantikusabb alkalom, mikor ez megtörténik, és akkor majd arra gondolsz, hogy ,,tényleg ez volt a megfelelő pillanat, és örülsz, hogy így történt."
- Igen, igazad lehet. - mondtam.
- Méghogy lehet? Biztos, hogy igazam van! - mondta, tettetve a sértődöttet. Ezen jót röhögtünk, mikor eszébejutott még valami:
- Ja, és az erdőben David felajánlotta, hogy aludjak nála, és így te is Matt-tel tölthetnéd az éjszakákat.
- Nekem jó, de akkor hol fog aludni a szobatársa? - kérdeztem.
- Azt mondta, hogy ezt majd ő elintézi. Szóval, mit szólsz? - kérdezte. Nagyon örültem volna, ha még legalább egy éjszakát végigdumálhattunk volna, de láttam a szemében, hogy nagyon örül ennek az ajánlatnak és nem akartam elrontani a jókedvét, ezért belementem.
- Oké, nekem akkor jó, ha neked is! Hisz te vagy a legjobb barátnőm! Szóval megengedem! - erre nevetnünk kellett. Ezt megbeszélve kimentünk a szobából, és nekiláttunk a reggelihez. Leültünk elfogyasztani, és úgy mint első nap, Kristen mellett David ült, csak most már Kristen hozzá mert szólni, és nem volt olyan szégyenlős, mint akkor. Reggeli után mindenki szétszéledt, és én úgy döntöttem, hogy elmegyek a városba nézelődni és vásárolgatni. Felkaptam a táskámat, betettem egy kis pénzt, felvettem a kabátom és elindultam volna, mikor Matt jelent meg mellettem.
- Hova mész? - kérdezte.
- Csak a városba nézelődni, vásárolgatni, meg ilyesmi.
- Veled tartok! Úgyis néznem kell valamit szülinapodra! - jelentette ki, és eszembejuttatta a szülinapomat. 18 éves leszek, és hivatalosan is elhagyhatom az árvaházat, és nem kellesz többet bujkálnom, csak addig bírjam ki! Egész pontosan szombatig! Addig már alig van...4 nap! Az meg hamar eltelik, csak addig ne történjen semmi.
- Oké, gyere! Legalább nem fogok unatkozni egyedül! - megvártam míg elkészül, és elindultunk.

Első megállónk egy kis ajándékbolt volt. Ehhez Matt ragaszkodott. Bementünk és körülnéztem. Egyenlőre nem láttam semmit, ami tetszene. Majd továbbmentem, és észrevettem egy nyakláncot, aminek a végén egy farkasmedál volt. Megragadta a tekintetemet, és odamentem, hogy jobban szemügyre tudjam venni. Matt is észrevette, hogy nagyon nézegetek valamit, és idejött.
- Ez egyszerűen gyönyörű! - mondtam teljesen elkábulva tőle.
- Látom, hogy nagyon tetszik. - nem is mondott többet, csak kivette a kezemből, és a nyakamra tette. - És nagyon jól is áll. - jegyezte meg.
- Köszi. - mondtam és visszatettem a helyére. Nem úgy gondoltam erre az ékszerre, hogy majd szülinapomra megkapom, csak mint egy gyönyörű darabra, - amire sokáig kéne gyűjtenem a pénzemet, főleg most, hogy le vagyok égve - hogy meg tudjam venni. Igazából bele se gondoltam, hogy ajándékba is megkaphatnám. Mikor megláttam, semmire sem gondoltam, csak arra, hogy milyen gyönyörű. Kimentünk a boltból, és megindultunk a következő felé.
- És gondoltál valamilyen szülinapi ajándékra? - kérdezte, bár tudtam, hogy már eldöntötte, hogy mit fog venni. Hallottam a hangjából.
- Nekem az is elég, hogy vagy nekem. Csak azt ígérd meg, hogy sose fogsz elhagyni!
- Ezt nem kell ígérnem! Ha el kellene hagynom bármi miatt is, abba belehalnék! - majd megölelt, és nyomott egy puszit az arcomra.
- Ezzel én is így vagyok! - mondtam és megpusziltam az arcát.
Elértünk a második megállónkhoz, ami egy ruhabolt volt.
- Na ide most bemegyünk! - mondtam határozottan, mire láttam az arcán a keserűséget. Nem nagyon akaródzott neki bejönni, de megadta magát. Megálltam egy kupac ruha előtt, és válogattam. Találtam is egy pár jó cuccot, és elmentem felpróbálni. Matt-et beállítottam az ajtó elé, hogy majd bírálja. Voltak darabok, amik nagyon tetszettek neki és nekem is, de voltak olyanok is, amiken együtt röhögtünk. Már a harmadik kupaccal végeztem és vittem vissza a helyükre, mikor megláttam az egyik tanáromat. Nagyon megijedtem. Próbáltam valahova elbújni, de nem nagyon sikerült. A ruhákat gyorsan visszadobáltam a helyükre, és odasúgtam Matt-nek:
- Gyorsan, tűnjünk el innen! - megfogtam a karját, és húzni kezdtem.
- De miért? Mi a baj? - meglepetten kérdezte, és megállt.
- Itt az egyik tanárom! Ha észrevesz, akkor visszavisz az intézetbe! - mondtam teljesen megrémülve.
- Oké, menjünk! - nem kellett sokat magyarázkodnom, rögtön jött velem, de már késő volt. Észrevett! A boltból sikerült kiérnünk, de a kirakatból láttam a tekintetét, és megindult felénk.
- Siessünk! Jön utánunk! - és szinte rohantunk.
- Joany?! Rögtön állj meg! - kiabálta.

Kifulladva érkeztünk a buszmegállóhoz. Felszálltunk az első buszra, ami jött, és csak indulás után tudtam megnyugodni és kifújni magam. Hazaértünk, és első dolgom volt Kristent értesíteni az eseményekről. Ahogy én is, ő is nagyon megijedt. Mindent elmondtam részletesen, és még hozzátettem:
- Csak annyit kell tennünk, hogy nem mutatkozunk nyilvános helyen, csak ha muszáj, oké?
- Oké! - mondta rémülten. - De ugye nem látta, hogy merre mentetek?
- Nemhiszem. A buszról nem láttam, addig biztos nem követett. Csak legfeljebb jobban fognak figyelni, esetleg mindig küldenek valakit, aki keres minket, vagy ilyesmi! De amíg itt vagyunk, addig nem találhatnak meg! És amúgy is, mindjárt betöltjük a 18-at, és akkor már nem vihetnek vissza!
- Igen, de nekem még hátrébb van, mint neked.
- De nem sokkal. Csak egy hét van köztünk! Azt meg csak kibírjuk valahogy!