25. FEJEZET

25. Fejezet

Hajnali 4-kor keltem, hogy legyen időm még elkészülni. Egy kicsit fáradt voltam a korai keléstől, de a zuhanyzás majd felfrissít. Így hát először gyorsan letussoltam, fogat mostam és felöltöztem. A reggelihez viszont még túl korán van. Szerintem. Ahogy elkészültem mindennel, óvatosan benéztem Kristenhez, aki már szintén készen volt, és az ágyon ülve várta az indulást. De Davidet nem láttam mellette, és igazából még egyiküket sem láttam ma reggel.
- Jó reggelt! - köszöntem neki, és leültem az ágya szélére. - David hol van?
- Jó reggelt! - vidám volt a hangja, nem tűnt fáradtnak. - Nemtudom! Ma még nem láttam!
- Igen, pont ezért kérdeztem! Még én se láttam őket! De mindegy is! Most inkább a táborra és a szórakozásra gondoljunk! Meg hogy mindjárt indulunk!
- Igen, ez fontosabb! - még ültünk és beszélgettünk egymással, és csak akkor vettem észre, hogy hogy elrepült az idő, mikor az órára néztem.
- Jézusom, mindjárt itt a busz! Pakoljunk ki az ajtó elé! Így legalább nem kellesz annyit várni ránk!
- Oké, egyetértek! - gyorsan felpattantam az ágyról, és átfutottam a szobába, majd egy nagy bőrönddel mentem a nappaliba. Kristen már régebben állhatott ott, a tartásából ítélve, és kivittük a cuccokat a lépcsőre. Nem vártunk sokat, a busz már meg is érkezett. Felpakolták a bőröndöket, és felszálltunk. Még kerestük a helyünket, mikor elindult a busz, és mindketten beestünk egy társunk ölébe.
- Ohh, bocsánat, nagyon sajnálom! - sajnálkoztam, miközben felálltam.
- Nincs semmi gond! Előfordul az ilyen! Amúgy én Paul vagyok! - mosolyogva nyújtott kezet.
- Én Joany vagyok, és még egyszer nagyon sajnálom! - majd kezetráztunk.
- Tényleg nincs semmi baj!
- Oké. Akkor megyünk helyet keresni! Szia! - majd tovább mentünk a sorok közt megfelelő hely után kutatva.
- Szia! - kiáltott utánam, egy székkel arrébb.
Csak hátul találtunk kettes helyet, pedig nincsenek is sokan a buszon.

Végre megérkeztünk a táborba. Nagyon hosszú volt az út, de jól szórakoztunk. Útközben még megálltunk párszor felvenni egy-két embert, de így sem lettünk sokkal többen. Ráadásul az sem kerülte el a figyelmemet, hogy az a fiú, akinek az ölébe estem, Paul, folyton hátranézett, és engem bámult. Az elején még észre se vettem, de egy idő után kezdett nagyon idegesíteni. Ezt Kristen is észrevette, és egész úton ezzel cikizett.
Ahogy megérkeztünk és leszálltunk a buszról, rögtön jó, és egyben egy nyomasztó érzés fogott el. Már nagyon vártam ezt a tábort, de nagyon hiányzik Matt. El sem tudtunk búcsúzni! Vajon hova tűnhettek reggel? És ők már itt vannak? Vagy máshogy értette az ideutazást? Nemtudom, de nem is szeretnék erre gondolni, mert már így is nagyon hiányzik. Hogy eltereljem a gondolataimat, a buszsofőrhöz mentem.
- Elnézést, nem tudja, hol vannak a táborvezetők?
- Ők még nem érkeztek meg!
- És mikorra várhatjuk őket?
- Holnapra.
- Akkor hogy vegyük át a szobákat?
- Nem kell külön átvenni. A kulcsok benne vannak az ajtókban. Csak odamentek egyhez, kinyitjátok és bementek.
- Értem. Köszönöm!
- Nincs mit! - majd egy unott fejjel becsukta az ajtót, és elment a busszal. De nem törődtem vele, hanem inkább Kristenhez siettem az újjonnan szerzett információkkal, aki épp hevesen beszélgetett néhány társunkkal.
- Kristen, gyere, el kellene foglalnunk a szobánkat!
- Oké, de először had mutassalak be téged a többieknek! Srácok, ő itt Joany, a legjobb barátnőm!
- Sziasztok!
- Szia! - mindannyian egyszerre köszöntek vissza, majd Kristen bemutatott mindenkit egyesével:
- Joany, ő itt Angela! - egy velem egy magasságú lány nyújtott kezet. Göndör haja sötétbarna volt, és a háta közepéig ért. Az arca bájos volt, de nem az a tipikus jó kislányos. - Mark! - mutatta a következőt. Ő egy fejjel magasabb volt nálam. Neki rövid fekete haja és világító zöld szeme van. Számomra ő sokkal szimpatikusabb, mint Angela. - Kristina, és végül Paul! - mutatta be az utolsó két tagot is. Amint kimondta Paul nevét, rögtön felé kaptam a fejem, és már megint azzal a furcsa nézéssel találtam szembe magam, mint a buszon. Kristina viszont szimpatikus volt, göndör szőke haja hasonlított a Angela-éhoz. Mindegyikkel kezet ráztam, és én is csatlakoztam a beszélgetéshez, mikor szürkülni kezdett az ég. Eső közeledett! Éreztem a levegőben, de úgy láttam, hogy a többiek is megérezték, mert mindenki megindult egy irányba. A faházakat nem láttuk, biztos bent vannak az erdőben. Így hát mind a hatan elindultunk, ösztöneinkre hagyatkozva. Az erdőn keresztül kellett menni, mire ráleltünk a házakra. Ez fura! Senki nem mondta, hogy itt lesznek, mégis megtaláltuk őket! Az eső egyre jobban közeledett, így a végén már futottunk feléjük. Mi, lányok, egy szobába kerültünk, a fiúk pedig a mellettünk lévőt foglalták el. És pont mire beértünk a szobába, akkor kezdett el zuhogni az eső.
- Szerencsére ezt megúsztuk szárazon! - ez a megjegyzés pont ide illet.
- És mekkora mázli, hogy pont egy négy ágyas szobát fogtunk ki! - tűnt fel, mikor beléptünk.
- Ja. Enyém a felső ágy! - Kristen rögtön lestoppolta az egyik felső ágyat, mint egy kisgyerek, és odarohanva rádobta a cuccait.
- Enyém a másik! - ledobva a bőröndömet foglaltam el a másik felső ágyat.
- Ez nem ér! Időnk se volt lestoppolni! - nyavalygott Kristina, aki az alattam lévő ágyat választotta magának.
- Nekem mindegy, úgyse nagyon szeretek fent aludni! - Angela nem bánta, hogy neki is lent kell aludnia.
- Tényleg? Pedig ez a legbulisabb hely! - látszott Kristenen a meglepődés, amiért valaki ilyet mert állítani.
- Lehet, de itt lent legalább el tudunk menekülni, ha valaki megtámad, viszont fent sarokba vagy szorítva! - érvelt vissza Angela. Logikusnak tűnt a felvetése, de ki támadna meg?
- Igen, valóban, de ki támadna meg? - kérdeztem, kíváncsian várva a válaszát.
- Sose lehet tudni! - ebben is igaza lehet. Ezzel lezártuk a témát, és mindenki a pakolással volt elfoglalva. Közben sokat beszélgettünk, és kezdtünk jobban összemelegedni. Majd kb. egy fél óra múlva átjött a két fiú, és ők is beszálltak a eszmecserébe.
- Sziasztok lányok! Ti még nem pakoltatok ki? - hangzott Mark csodálkozó kérdése.
- Hát, tudod nem mindenki olyan gyors, mint ti! - vágott vissza Kristina.
- Vagy csak nem beszélünk annyit, mint ti! - ezzel egy szópárbaj vette kezdetét köztük, amibe szép lassan mindenki részt vett.
Így pakoltuk ki a maradék holmit a fiúk társaságában, közben jól elütve az időt. De persze most sem kerülte el a figyelmemet, hogy Paul mindig engem nézett, ami különös, egyben idegesítő volt. Mintha akarna tőlem valamit! És ez egy kicsit megijesztett, tudván hogy van barátom, akit nagyon szeretek, és kötődök hozzá. De ő ezt még nem tudja. És ezt tudatni kell vele!
- És amúgy fiúk, van barátnőtök? - kérdeztem, ami váratlanul érte őket.
- Most épp nincsen, de jólesik a szabadság! - hangzott Mark válasza, mire Kristina rögtön vissza is vágott.
- Vagy talán azért nincs, mert túl beképzelt vagy, ami feltűnik mindenkinek, ezért maradsz hoppon! - erre Mark is vissza akart szólni valamit, mikor Angela rákérdezett Paulnál.
- És, Paul, neked van barátnőd? - a szeme különösen csillogott, ahogy várta a válaszát.
- Nem, nincsen! - és jelentősen rámnézett, mire megkérdezte.
- És nektek van barátotok? - mindenkihez szólt a kérdés, mégis, mintha csak nekem szánta volna, ezért én is kezdtem a válaszadást:
- Igen, nekem van barátom, akit nagyon szeretek, és most is nagyon hiányzik. De, ha jól tudom, akkor ő is részt fog venni a táborban, csak...máshogy. - a végét halkan mondtam, inkább csak magamnak szántam. Ezzel próbáltam tudatni Paullal, hogy felejtsen el! Bár aranyos fiú, de nem az esetem!
- Nekem is van barátom! - Kristen jött utánam, majd felmászva hozzám, mellém ült, és átkarolt. Így próbált vigasztalni, ami sikerült neki.
- Nekem jelenleg nincsen senkim! - ahogy Angela ezt mondta, közben végig Pault figyelte. Ez elég különös! Úgy néz rá, mintha...Jézusom, csak nem! Tetszik neki Paul! Bár nem ismerem még annyira, de ez elég nyilvánvaló.
- Nekem sincs! - Kristina félve mondta, nem is csoda! Amint ezt Mark is meghallotta, rögtön szekálni kezdte vele, amit Kristina nem hagyott szó nélkül. Így egy újabb viaskodás alakult ki köztük, amit már kezdtem megszokni!

Este mindenki összegyűlt az ebédlőben egy kis ismerkedésre, de a kajáról magunknak kellett gondoskodni! Itt mindenki beszélt mindenkivel, de már kialakultak a különböző kis csoportok. Mi is inkább együtt voltunk, és beszélgettünk.
Az összejövetel végén a táborozók a saját szobájukba mentek, és lefekvéshez készülődtek. Mi is így tettünk. Fürdés előtt egy kis konfliktus alakult ki, hogy ki menjen elsőnek, másodiknak, és így tovább. Végre mikor meg tudtunk egyezni, elindult az első, Kristina. Ő elég sokáig volt bent. Utána Kristen következett. Neki tartott a legtovább. Mikor végre kijött, Angela-n volt a sor. Mindannyiunk közül ő végzett a leghamarabb. Utána én következtem. Szerintem nem voltam bent túl sokáig, de a többiek azt állították, hogy ugyanannyi ideig zuhanyoztam, mint Kristina. Ezt rájuk hagytam, mivel én nem tudtam megállapítani. Mikor befeküdtünk az ágyunkba, egy hosszas csevegés vette kezdetét. Minden szóba jött, természetesen a fő téma is:
- És, Angela, Kristina, nektek ki tetszik? - nagyon kíváncsi voltam a válaszukra, főleg Angela-jéra.
- Nekem senki! - jelentette ki határozottan Kristina, de nem hittem neki.
- Ó, tényleg? Pedig Markkal nagyon összeillenétek! - ezzel telibe találtam. Amint kiejtettem Mark nevét, fülig pirosodott, és zavarba jött.
- Na, nekünk nyugodtan elmondhatod! Nem adjuk tovább senkinek, becsület szavunkra! - hogy erről meggyőzze, Kristen az égbe is emelte a kezét.
- Hát...nem is tudom! Valóban bejönne, csak olyan önfejű! Egy csökönyös szamár! - ezen mindhárman jót nevettünk. Kristina értetlenül nézett ránk, nem értette, min röhögünk.
- Ezért is illetek egymáshoz, mert mindketten ilyenek vagytok!
- Ez nem igaz! - tiltakozott a kijelentésemre.
- Dehogynem! A fürdésnél is addig harcoltál, míg elsőnek nem mehettél! Mi ez, ha nem csökönyösség? - kérdeztem, mire nem tudott mit válaszolni. Aztán áttértünk Angelára.
- És, Angela, neked ki tetszik? - rá voltam a legkíváncsibb.
- Hát... - habozott a válasszal.
- Nyugi, tőlünk nem jut ki! - Kristen megint kezdte az ígérgetést.
- Na jó, de csak akkor mondom el, ha tényleg nem adjátok tovább! - furcsa volt ezt Angela szájából hallani, de mindent megtettem volna, hogy kiderüljön, jól gondoltam-e.
- Ígérjük! - hangzott a becsületes válasz mindannyiunktól.
- Rendben! Szóval nekem...Paul tetszik, de nem úgy látom, hogy viszont érezne. Ő inkább Joanyra hajt! - kijelentése kemény, és rideg volt. Ettől megrémültem, de amint ezt észrevette, sajnálkozó arcot vágott. - Bocsi, nem úgy értettem! Csak...
- Semmi gond! Biztos én is így viselkednék, ha a te helyedben lennék! Amúgy meg én nem akarok semmit Paultól, mivel barátom van! Úgyhogy nyugodtan ráhajthatsz! Sőt még örülnék is neki, mert ez nagyon szar, hogy mindig engem bámul! Úgyhogy, kérlek, csavard el a fejét! - a végén szinte már könyörögtem, de tényleg így éreztem. Ezen mindannyian nevetni kezdtünk, de nekem elég keserűen sikeredett. Angela-n viszont láttam, hogy szívesen megtenné, ha tudná. Csakhogy ő nem is figyel rá! És ez bosszantott a legjobban! Mert akkor leszállna rólam! Még beszélgettük egy ideig, mire mindannyian elaludtunk...