24. FEJEZET

24. Fejezet

Egyre jobban izgultam amiatt a rejtélyes tábor miatt, de ugyanennyire várom is. Már reggel bepakoltam a bőröndömbe, hogy később ne legyen rá gondom. A karom is meggyógyult, bár a tegnapi rohanás nem tett jót neki. Mindenesetre már nagy izgalommal várom a tábor kezdetét. Szerettem volna ezt Kristennel is megbeszélni, de annyira megváltozott mostanában. Féltem tőle! Már nem ugyan az volt, mint régen! De ő is jön a táborba. Talán ott minden gondunk megoldódik! Legalább is nagyon remélem!

Előtte való nap nagy izgalomban voltam, és ezt mindenki észre is vette.
- Hol van a hajcsatom? - idegesen kérdeztem magamtól, miközben a fürdőben kutattam utána, de sehol sem találtam.
- Talán a hajadban?! - Matt a szobában figyelte, ahogy pakolok. Gyorsan a hajamhoz kaptam és éreztem benne a csatot.
- Ó, tényleg! Köszi! - mondtam neki, miközben kimentem a szobába. Az ágyon feküdt, és magában nevetett rajtam.
- Na, megvan mindened? - gúnyolódott velem.
- Ne gúnyolódj! - játszottam a sértődöttet, mikor magához kapott, és finoman megcsókolt. - Még szerencse, hogy ti is jösztök, így nem leszek egyedül! - mosolyodtam el, és megcsókoltam. Mikor elhúzódtam tőle, láttam arcán a fájdalmat. - Mi az? - ijedten kérdeztem meg tőle.
- Mi nem lehetünk veletek a táborban! Legalábbis nem úgy, ahogy gondolod!
- Miért? Akkor hogy lesztek velünk?
- Hát... - mikor elkezdte, pont akkor hívták ki őt, amiért nagyon ideges lettem. Persze csak pillanatnyilag.
- Matt, gyere, beszélnünk kell! - hangzott Adam hangja a nappaliból.
- Mennem kell! - majd finoman megcsókolta a homlokomat és elment. Nekem nem volt kedvem kimenni hozzájuk, inkább mégegyszer ellenőriztem, hogy mindent bepakoltam-e. Úgy látom, igen! Mostmár készenállok az útra! De mikor is kell indulnunk? Ezt még nemtudom, úgyhogy kimentem a nappaliba a többiekhez, hogy megkérdezzem.
- Adam, mikor fogunk indulni holnap?
- Hajnali 5-kor. - ennek hallatán leesett az állam.
- Minek olyan korán menni? Mennyi ideig tart az út egyáltalán?
- Hogy hamar odaérjetek, és kb. 4 órás. De lehet hogy több.
- És azt megtudhatom, hogy hova megyünk?
- A hegyekbe! - jelentette ki, majd miután ezt megosztotta velem, elment. Nekem sem volt kedvem tovább faggatózni, úgyhogy Kristenhez mentem. Kicsit még félek tőle, de ő a barátnőm! Csak nem felejtette el a barátságunkat!
Kopogtam, de nem kaptam választ, ezért óvatosan benyitottam. Kristen ott ült az ágyon, és csak bámult maga elé, mint sokszor mostanában.
- Szia! Bejöhetek? - próbáltam óvatosan megkérdezni, nehogy felkapja a vizet.
- Persze. - Rámnézett, mielőtt megszólalt volna. A hangja érzelemmentes volt. Bementem és leültem mellé az ágyra. Elég kényelmetlenül éreztem magam, de megpróbáltam feloldódni.
- Te már bepakoltál? - igyekeztem egy laza hangnemet felvenni, ami kicsit magasra sikeredett.
- Igen. - egyszerű feleleteket adott, és sose kérdezett vissza.
- Figyi, tudom, hogy most minden más neked, de nem lehetne a viszonyunk olyan mint régen? Vagy haragszol rám? - nem bírtam tovább, muszáj volt erre rákérdeznem. Erre rám nézett, és mintha egy könnycseppet vettem volna észre az arcán. Rá akartam kérdezni, de hírtelen ért a reakciója.
- Kérlek, ne haragudj, csak most minden olyan nehéz és bonyolult! - zokogva ölelt át, és egyszerre hadarta el az egészet.
- Nembaj, megértem! - én is megöleltem, és próbáltam vigasztalni, mire én is sírva fakadtam. Így ültünk egy hosszú percig, mire felegyenesedett, és rám mosolygott.
- Olyan jó, hogy vagy nekem! Nem is tudom mit tennék nélküled! Te vagy a LEGJOBB barátnőm! - ez nagyon meghatott, és úgy éreztem, hogy visszatért a barátnőm!
- Nekem is te vagy a LEGJOBB barátnőm, és örülök, hogy ,,visszatértél"! - ezen elmosolyodtunk egy kicsit. - És bepakoltál már? - néztem végig a szobán, de nem láttam sehol a bőröndjét.
- Még nem. Esetleg segítenél?
- Persze! Erre vannak a barátnők! - mindketten felpattantunk az ágyról, és a szekrényhez mentünk. A ruhákat sorba dobáltuk ki egymás után. Mire végeztünk, egy nagy ruhakupacot hoztunk létre a szoba közepén. Ebből kiválogattuk a szükségeseket, és áttértünk a fürdőbe. A végén fáradtan dőltünk az ágyra, és nevetve feküdtünk rajta egy kis ideig.
- Na, ideje vacsorázni mennünk! - izgatottan felugrottam, és magam után húztam Kristent is. Kirohantunk az étkezőbe, és leültünk az asztalhoz. Öröm volt látni, hogy újra olyan, mint régen! Már nagyon hiányzott a barátnőm!
Ahogy ott ültünk, észrevettem, hogy Taylor nincs itt, és nem csinálja a vacsorát! Vagyis akkor nekünk kell cselekednünk!
- Van egy ötletem! - fordultam Kristen felé. - Csináljunk most MI vacsorát!
- Ez remek ötlet! Már úgyis rég főzőcskéztünk együtt! - ötletem hallatán mindketten elmosolyodtunk, és felpattantunk nekilátni a vacsorának. Elég hamar végeztünk vele, és közben remekül szórakoztunk. Fel se tűnt, hogy elrepült az idő. Mindenesettre már besötétedett, mire végeztünk.

Gyorsan megtálaltunk, mikor megjöttek a többiek.
- Hm, mik ezek a finom illatok? - Taylor lépett be a konyhába, és az edények tartalmát tanulmányozta.
- Csak összeütöttünk valamit! - néztünk egymásra huncutan, ahogy eszünkbe jutott az elkészítés folyamata.
-Elég ínycsiklandozóan néz ki! - majd leült az asztalhoz a többiekkel együtt. Gyorsan kitettük a levest, mikor Matt meglepődve nézett ránk. Tudtam, mire gondol, ezért halkan odasúgtam neki:
- Majd beszélünk! - majd leültem én is Kristennel az asztalhoz, és nekiláttunk az étkezéshez.
Elég későn végeztünk, mivel többet röhögtünk, mint ettünk. De legalább jó volt a hangulat! Vacsi után gyorsan lefeküdtünk, de előtte még beszéltem Matt-tel:
- Nah, mi történt köztetek vacsora előtt? - kíváncsian kérdezte, látszott rajta a meglepődés.
- Bementem hozzá beszélgetni egy kicsit, és akkor békültünk ki! És most olyan boldog vagyok! Végre visszakaptam a barátnőmet!
- Na ennek örülök! - őszinte mosoly jelent meg az arcán - Viszont most már le kéne feküdni, mivel holnap korán fogtok kelni! - ennek hallatán eszembe jutott a délutáni félbemaradt beszélgetésünk.
- Szóval ti nem jösztök? - hírtelen éberebb lettem, és vártam a válaszát. Hosszasan hallgatott, és mikor végre megszólalt, csalódott lettem.
- Nem úgy, ahogy te azt gondolod!
- Ez nem rendes válasz!
- De az! Válaszoltam a kérdésedre, úgyhogy most már tessék aludni! - és hogy hitelesebb legyen, be is takargatott.
- De előbb válaszolj normálisan! Hogy fogtok jönni, ha nem úgy ahogy én gondolom?
- Késő van, aludjál! - kitérve a válasz alól kiment. Így egyedül maradtam a szobában, és hamarosan elnyomott az álom...