22. FEJEZET

22. Fejezet

Taylor alaposan megvizsgált, majd felállt és elmondta a többieknek is a diagnózist:
- Nincs komolyabb baja, csak megrándult egy izom a karjában. Hamar be fog gyógyulni, de most sok pihenésre van szüksége! - és jelentőség teljesen rám nézett a válla felett. - Vagyis nem szabad felkelnie az ágyból, legalább 3 napig! - tette még hozzá, és visszafordult a többiek felé. Majd félrevonult velük megbeszélni a részleteket, gondolom. Egyedül Matt nem ment velük. Ő idejött hozzám, és leült mellém.
- Nagyon fáj? - kérdezte.
- Nem, annyira nem. Kibírom. - igyekeztem megnyugtatni. Úgy ahogy sikerült is. Majd közelebb hajolt, és a fülembe súgta:
- Viszont mivel félig-meddig farkas vagy, hamarabb begyógyul a sebed, mint másoknak! - ezen elmosolyodtunk mindketten. - És addig, míg fekszel az ágyban, több időt tudunk együtt tölteni, mivel valakinek vigyáznia kell rád, nehogy megint elraboljanak!- ezen megint összemosolyogtunk, és egy gyengéd csókot nyomott a számra. Majd az ölében átvitt az ágyra. Ott lefektetett, és kiment. Majd kis idő múlva egy tálca kajával tért vissza. Én megpróbáltam felülni, de a karomba fájdalom nyilallt. Ezt Matt is észrevette, és segített felülni, majd a lábamra tette a tálca ételt. Én jóízűen elfogyasztottam róla mindent, és hírtelen elöntött az álmosság. Amint befejeztem az étkezést és Matt kivitte a tálcát, rögtön álomba zuhantam.

Reggel frissen és kipihenten keltem. Ezen csodálkoztam. Mivel a karom rögtön sajogni kezdett, amint megmozdultam, ezért nem értettem, hogy hogy tudtam ilyen nyugodtan aludni minden fájdalom ellenére. Nem tudom minek, de körbenéztem a szobán, és a mellettem fekvő Matt-ten állapodott meg a szemem. Olyan édesdeden aludt, mint egy kisbaba! Nem volt szívem felkelteni. Inkább mellébújtam, és figyeltem a szuszogását. Erre megint álomba merültem.

Mikor újra felkeltem, délután 2 óra körül járt az idő. Ezt onnan tudom, mert érzem a frissen sült rántott hús és a húsleves illatát. Meg a mellettem lévő óra 2 órát mutatott. Mattre néztem, de ő már nem volt ott. Gondoltam, már hamarabb felkelt, és elment elintézni a dolgait. Én is megpróbáltam felállni, és örömmel vettem észre, hogy már nem is fáj annyira, mint reggel. Az ajtó irányából zajokat hallottam, és odakaptam a fejem. Nem tévedtem! Matt nyitott be, egy nagyadag ételes tállal.
- Ha így fogod folytatni, akkor csak gurulni fogok tudni! - mondtam mosolyogva.
- Majd segíthetek lemozogni! - ajánlotta fel.
- Köszönöm, azt elfogadom! - és magam elé vettem a finomságokat. - És azt megtudhatom, hogy kit kell megfolytanom, mikor fel fogok tudni állni? - kérdeztem tőle viccelődve.
- Taylort! - hangzott az egyszerű válasz.
- Gondoltam! Akkor, hogy ne érje váratlanul, megengedem, hogy felkészítsd! - ekkor már nem bírtuk tovább, egyszerre nevettünk fel.
- Oké, figyelmeztetni fogom! - mondta jókedvűen.
Mikor megettem mindent, Matt felállt, hogy kivigye a tálcát. Amint kilépett az ajtón, Kristen jelent meg helyette. Az arcáról fájdalmat és értetlenséget olvastam le. Az ágy mellé lépett, és leült a szélére. Türelmesen vártam hogy megszólaljon, de nem tette. Végül már nem bírtam tovább ezt a csendet:
- Mi a baj, Kristen? - próbáltam óvatosan rákérdezni. De mintha nem is hallotta volna. Megfogta a kezem, mire felszisszentem.
- Mi történt az este? - kérdezte a karomra nézve, amit óvatosan elhúztam előle.
- Semmi. Mi történt volna? - láttam az arcán, hogy nem hisz nekem.
- Akkor miért fáj a kezed?
- Biztos csak elaludtam. Ne izgulj, semmi komoly! - próbáltam megnyugtatni.
- Akkor miért mondták a többiek, hogy most nem szabad felkelned? - érdeklődött egyre mérgesebben - Tudom, hogy valamit eltitkoltok előlem! - ekkor már nagyon mérges volt. Nem tudom, meddig bírok még előtte titkolózni.
- Beszélhetnék Matt-tel? - ahogy megkérdeztem, ő rögtön az ajtóban termett. - Négyszemközt! - tettem hozzá nyomatékosan.
- Persze! - válaszolt durcásan és kivonult.
- Matt, én ezt már nem bírom tovább! Meddig kell még titkolóznom előtte? - aggodalmasan fordultam felé.
- Már nem sokáig! - elég megnyugtatóan mondta, de ez sem segített. Utálok a legjobb barátomnak hazudni. Viszont eltűnődtem azon, amit mondott.
- Mit értesz azon, hogy nem sokáig? - tettem fel a kérdést. Láttam rajta, hogy komolyan elgondolkozik, hogy válaszoljon e rá vagy se. - És kérlek ne találj ki egy kamu dumát, csak mond az igazat! - sóhajtott egy nagyot és elkezdte.
- Úgy értettem, hogy ő is...közénk fog tartozni! - a közepén megtorpant, hírtelen nem tudta, hogy hogy fejezze be, de végül megtalálta az oda illő szavakat.
- Ó! - csak ennyit tudtam kinyögni. Álmomban se gondoltam volna, hogy Kristen is olyan lesz, mint mi! Vagyis mint ők. - És mikorra várható az átváltozás? - de ahogy kimondtam, rögtön megjelent egy látomás: Már esteledik, mindenki lefekvéshez készülődik. Kristen a kanapén ült, és bámult maga elé. A TV is be volt kapcsolva, bár nem úgy nézett ki, mint akit érdekel. Leültem mellé, és kikapcsoltam a TV-t, hogy tudjak vele beszélgetni. Erre idegesen rám nézett, és remegni kezdett. Először nem értettem mi baja, majd villámként csapott belém a felismerés.
- Matt! - kiáltottam, mire mindenki körénk gyűlt. Rögtön észrevették, hogy mi történt, és David előreugorva a többiek mögül, Kristenhez ment és kivitte őt az udvarra be az erdőbe. Többet nem láttunk belőlük.
Mikor magamhoz tértem, Matt furán nézett rám, de még mindig a válaszon agyalt.
- Már tudom! - erre érdeklődve nézett rám.
- Akkor megosztanád velem is? - kérte bájosan, ugyanakkor idegesen is.

Elmeséltem neki az egész történetet, mire a többieket is igyekezett beavatni. Mindenki hitetlenkedve, ugyanakkor megkönnyebbülten nézett rá. Most, hogy már tudták, hogy mikor fog történni, fel tudtak készülni. Ezután gyorsan telt el a nap többi része is. Én kicsit hezitáltam rajta, hogy biztosan fel kell e idegesíteni, de a többiek megnyugtattak, hogy ha nem ezen, akkor máson idegesítené fel magát, ami veszélyesebb is lehet, ha valaki ekkor van épp a közelébe. És így legalább fel tudtak készülni.
Eljött az idő. Már estefelé járt, és Kristen a kanapén ült maga elé bámulva, bekapcsolt TV előtt, ahogy azt láttam. Leültem mellé, és kikapcsoltam a TV-t, hogy el tudjam mondani neki, hogy mi fog történni. Viszont ahogy kinyomtam, ő felém fordult és minden porcikája remegett. Most viszont nem kellett kiabálnom a többieknek, mivel mindenki ott állt az ajtóban. Ekkor David Kristen mellé ugrott és kivonszolta őt az erdőbe. Adam utánuk futott, hogy el tudja magyarázni Kristennek, hogy mi történik vele. Mi meg csak álltunk az ajtó előtt, és vártunk.