23. FEJEZET

23. Fejezet

Nem bírta tovább várni, kirohantam az erdőbe. Éreztem Matt kezét mikor utánam kapott, de csak a levegőt sikerült megmarkolnia. Teljes erőmből futottam a hangok irányába. Tudtam, hogy ez rossz ötlet, de nem bírtam tovább várni. Órákra tűntek el. Ahogy futottam, lépéseket hallottam magam mögött.
- Joany, állj meg! - Matt kétségbe esetten kiáltott utánam, de nem hallgattam rá. Tovább futottam, bár tudtam, hogy úgyis utolér, ha akar.
- Joany, állj! - újra megszólítottak, de ez nem Matt hangja volt. Hanem Joe-é. És egyre több zajra lettem figyelmes. Gyorsan vetettem egy pillantást hátra, és láttam, hogy mindenki követ engem. Előre fordultam és a hangokra próbáltam összpontosítani, mikor arra lettem figyelmes, hogy a többiek futásán kívül semmit sem hallottam. Megálltam. Ezt nem értem! Az előbb még vad morgásokat hallottam, most meg semmi. Mi történt? Közben a többiek is beértek, és megálltak mellettem.
- Hogy voltál képes ezt csinálni? - Matt közvetlenül mellettem állt, és nagyon idegesnek tűnt. - Miért nem álltál meg, mikor szóltunk? - kérdezte, de nem tudtam rá válaszolni. Még mindig csodálkoztam a hírtelen támadt csendtől. - Válaszolj! - megfogta a vállam, és maga elé fordított. - Miért rohantál el? - tette fel ujjra a kérdését, de eleresztve a fülem mellett, visszakérdeztem.
- Miért lett hírtelen csend? - láttam az ő arcán is ennek a felismerését, de rögtön visszatért a kérdéseihez.
- Nem tudom, de még nem válaszoltál a kérdéseimre! - egyre feszültebb lett, de nem bírtam rá koncentrálni.
- Ez nagyon fura! Meghallották volna ahogy jövök? - tanakodtam magamban hangosan. Csak akkor tértem magamhoz, mikor egy erős kar ölelt át védelmezően. Felkaptam a fejem, de senkit sem láttam, viszont ahogy egyre jobban füleltem, zajt hallottam. Majd a bokor mögül három farkas lépett elő. A két szélső Adam és David volt, de a középsőt nem ismertem meg. Ahogy az agyam kapcsolt, a szám is hangra nyílt.
- Kristen! - mondtam és eltaszítva magamtól a védelmező karokat, odarohantam hozzá. A név hallatán mintha elmosolyodott volna, viszont a szemeiben láttam a félelmet, és még valami mást is, amit nem tudtam hova tenni. De nem törődtem vele! Hatalmas volt, pont mint a többiek. Amint odaértem, megöleltem úgy, ahogy Matt-et szoktam. A bundája szürke, a hasánál tört fehér résszel. Még ölelgettem volna, mikor valaki elkapott hátulról és magával húzott, így meg tudtam nézni a szemét, ami furcsán vöröses árnyalatú volt. Nem tudtam mitől lehet, de észrevettem, hogy egyre csak távolodok tőle, ami nagyon felbosszantott.
- Eressz el! Oda akarok menni hozzá! - ugyan nem láttam, de tudtam, hogy Matt húzott vissza.
- Nem mehetsz oda! Veszélyes most a közelében lenned! - és szorosan átölelt.
- Az előbb se bántott! Mégis mitől lenne veszélyes? Ő a legjobb barátnőm! Sose bántana! - mondtam szemrehányóan. Mégis hogy feltételezheti, hogy bántana?
- De most igen! - ahogy ezt mondta, még mindig távolodtunk, és amint biztonságos távolságra kerültünk, a farkasok elrohantak.
- Nézd meg mit csináltál! Elmentek! - rettentően szomorú voltam, hogy nem nézhettem meg jobban Kristent farkas alakban.
- Nagyon helyes! Most pedig visszamegyünk a házhoz! - megkönnyebbülten mondta, mire még idegesebb lettem.
- Nem! Nem megyek vissza! Látni szeretném Kristent farkasként! - szinte már ordítottam a dühtől, de ő meg se rezzent.
- Visszamegyünk! - jelentette ki, és felkapott a hátára.
- Neeem! - a sírás fojtogatott, de nem tudtam mit tenni. Innen már úgyse szabadulhatok ki. Ráadásul a többiek mögöttünk jöttek, hogy ha megpróbálnék elszökni, el tudjanak kapni.

Megérkeztünk. Amint bementünk, Matt letett a földre. Én rögtön az ajtóhoz rohantam, de a többiek elállták az utamat, és kulcsra zárták az ajtót.
- Miért nem engeditek meg, hogy lássam? - kérdeztem dühösen és sértetten.
- Mert nagyon veszélyes egy fiatal farkas közelében lenni, főleg az első átváltozása után! Ilyenkor teljesen kiszámíthatatlanok! - Matt hangjában sajnálat és együttérzés, ugyanakkor szigor is bujkált.
- De láttátok, hogy nem bántott! - erre zokogni kezdtem. Leültem a kanapéra, és Matt is mellém ült, hogy vigasztaljon. Bár ez nem segített, mégis jólesett, hogy itt van mellettem.
- Igen, nem tudott! Szerencsére épp időben húztalak el tőle!
- Ezt meg hogy érted? - néztem rá könnyes szememmel.
- Mikor a szemében egy meghatározatlan érzelmet láttál, akkor arra gondolt, hogy... . - itt megállt.
- Hogy? Mire gondolt? - sürgettem a válasszal.
- Arra gondolt, hogy...hogy tudna...megölni! - úgy éreztem, nem kapok levegőt. Hogy gondolhatott ilyet? De hiszen a legjobb barátnőm! - Ő még nem tudta, hogy ki vagy! Csak derengett benne valami, hogy ismer, de most a bosszúvágyát még nem tudja szabályozni. Ezért akart... - itt megint elszorult a torka. Viszont motoszkált bennem még valami!
- De honnan tudtad, hogy akkor mire gondoltam? - ahogy végiggondoltam a kérdésemet, már tudtam is rá a választ. Ezt Matt is látta rajtam, mert már mondani akarta, de végül mégsem tette. - Oké, már eszembe jutott!
- Most egy ideig nagyon ingerlékeny lesz, képes lesz mindenen felkapni a vizet, úgyhogy próbálj vele majd kicsit türelmesebb lenni!
- Oké, megpróbálom.
Mikor végeztünk a beszélgetéssel, a többiek kinyitották az ajtót és Kristen toppant be rajta, mögötte Daviddel és Adammel. Ahogy megláttam, gondolkodás nélkül rohantam oda hozzá. Szorosan megöleltem! Viszont hallottam a gyors lélegzését, és eszembe jutott, amit Matt az előbb mondott, úgyhogy gyorsan elhúzódtam tőle. Nem tudtam, mit mondhatnék neki. Olyan furcsa ez az egész! Ahogy eltávolodtam tőle, jobban meg tudtam vizsgálni, és valami nem stimmelt rajta! Különösen feszültnek tűnt. Még sose láttam ilyennek! Vagy a fiatal farkasok mindig ilyenek? Akárhogy is, ez elég furcsa! Sokáig néztem , amit észre is vett és ideges lett tőle.
- Te meg mit bámulsz? - szokatlanul durva volt a hangja, ami megijesztett. Nem is tudtam mit felelni.
- Semmit, csak... - lesütöttem a szemem. Kristen teljesen megváltozott! Ő nem ilyen volt! Lassan Matt-hez mentem. Az ő arcán a védelmezés tükröződött. Láttam, hogy valami nem stimmel! Majd Adamre néztem, és megkérdeztem:
- Adam, nem beszélhetnénk? - kérlelően figyeltem, mire Matt-et magához intette, és mondott neki még valamit, majd megindult a szobánk felé. Követtem. Amint beléptünk, bezárta az ajtót, és leült az ágyra.
- Mi van Kristennel? - tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Ő más mint mi! Még nem tudom, hogy miért, de más! - erősen gondolkozott rajta, de ahogy láttam, nem sokra jutott.
- Sokkal agresszívabb lett! Ő nem ilyen volt! Ez mindig így lesz? - kérdeztem meg tőle.
- Ha nem teszünk semmit, akkor igen!
- És mit lehet tenni? - kíváncsian és tettre készen figyeltem, hogy amiben csak tudok, segítek neki.
- Mindannyian részt vettünk benne, és neki is szüksége van rá, ha kordában akarja tartani az erejét! És neked is részt kell venned benne! Mivel te is farkas vagy, ezért kötelező! Bár te kilógsz majd a többiek közül, de ez a szabály! - teljesen felcsigázott ezzel a rejtélyeskedéssel.
- És mi az? - kérdeztem türelmetlenül.
- Egy tábor! Holnap után már indultok is!
- Mi? Milyen tábor? És hogy hogy ilyen hamar indulunk? Nem hetekkel vagy hónapokkal előtte szokták bejelenteni az ilyet?
- Ezt nem, de majd mindent megtudsz időben! - ezen elmosolyodott és tovább rejtélyeskedett, majd mikor újabb kérdést akartam neki feltenni, kiment, így egyedül maradtam a szobában.