38. Fejezet
Kristen szemszöge
Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam! Nagy sietségemben megbotlottam pár ágban, ami lelassított, de viszonylag jól vettem az akadályokat.
Hamar megérkeztem, bár eléggé kifulladtam, így beszélni sem sikerült, ezért leültem egy percre, hogy megnyugodjak, és csak utána mentem be Davidhez.
- David, ébredj, Adamnak segítségre van szüksége! Két démon megtámadta! - próbáltam felrázni, de nagyon mélyen aludt, elég fáradt lehetett.
Nem is csoda, hiszen minden este fent voltak! Ahogy próbáltam felébreszteni, csak nyögött egyet, és a másik oldalára fordult.
- Ühm, mindjárt megyek! - de a mindjárt már késő lesz. Aztán eszembe jutott valami! Mindig, mikor hideg kézzel megérintettem, felriadt a legmélyebb álmából is! Szegénykém nagyon érzékeny a hidegre! De csak ezzel tudnám felébreszteni! Úgyhogy lerántottam róla a takarót és benyúltam a pólója alá. Amint megérintettem, rögtön felpattant, és eltávolodott tőlem. A szoba másik sarkából nézett rám szomorú, álmos szemekkel.
- David, ne haragudj, de muszáj volt! Másképp nem tudtalak felébreszteni, és Adam bajban van!
- Akkor tényleg megtámadták? Nem csak álmodtam, hogy kétségbe esetten próbálsz felébreszteni? - jött hozzám közelebb és átölelte a derekamat.
- Nem! De nincs időnk ezen rágódni, sietnünk kell! Ébresszük fel a többieket is! - mélyen a szemembe nézett és bólintott.
Kis idő múlva már mindegyikőjük az ajtóban állt, készen a küzdelemre. El is indultak, de mikor én is ki akartam lépni az ajtón, David megállított:
- Édesem, te inkább maradj itt! Ez veszélyes, és nem szeretném, hogy bármi bajod essen!
- De én is segíteni akarok! - mondtam könyörgő szemekkel és megbántást színlelve.
- Igen, tudom, de már így is sokat segítettél! - mondani akartam rá valamit, de megelőzött - Akkor legalább csak az én kedvemért! - tudta, hogy csak miatta mindent megcsinálnék, és ezt ki is használta! De a barátnőm és a barátai is fontosak voltak a számomra, mégis megadtam magam, miatta!
- Jólvan! Maradok! - majd bánatosan lelógattam a fejem, mire közelebb jött, felemelte az állam és megcsókolt. Szenvedélyes volt és követelődző. Sajnáltam, mikor végetért, de mennie kellett.
- Vigyázz magadra! - kiáltottam utána, mikor az erdőbe ért. Meghallotta, mert mosolyogva hátrafordult.
Egyedül voltam a házban, unatkoztam. Bekapcsoltam a TV-t, de nem tudtam rá figyelni, mindig csak David járt a fejemben! Remélem nem esik semmi baja! Le kell foglalnom magam valamivel, ami eltereli a gondolataimat a csatáról. Így hát kimentem a konyhába, hogy sütéssel tereljem el a gondolataimat. Én nem vagyok olyan profi bennem, mint Joany, de azért én is tudok ügyeskedni!
Első lépésként előkaptam a fiókból egy szakácskönyvet, és kerestem valami ínycsiklandozó receptet. Találtam is egyet! Végigolvastam a belevalókat és örömmel állapítottam meg, hogy semmi sem hiányzik. De ha mégis elfogyna valami, mással tudnám helyettesíteni! Bele is kezdtem!
Nem kellett hozzá egy óra, és már készen is voltam vele! Most már csak be kellett rakni a sütőbe, és várni. Bezártam a sütő ajtót, és elégedetten kompenzáltam, hogy mindjárt kész az első önálló süteményem. De ahogy álltam előtte, várva hogy kivehessem, kintről hangokat hallottam az ablak alatt. Nem sok kedvem volt hozzá, de odamentem az ablakhoz és összeráncolt homlokkal kinyitottam. A fejemet kinyújtottam és körbenéztem, de nem láttam semmit. Majd visszahúztam és bezártam az ablakot. Visszaálltam a sütő elé, és megnéztem, mennyi idő kell még neki.
Úgy láttam, hogy már elkészült, ezért kivettem, és ahogy Joanytól tanultam, beleszúrtam egy fogpiszkálót, hogy belülről is átsült e. És igen! Teljesen kész volt!
- Hmm, csodálatos illata van! Mit sütöttél? - jött egy hang mögülem, mire hírtelen megpördültem, és egy idegen arccal kerültem szembe.
Matt szemszöge
Ketten is körülvettek minket, bár nem értem, Adam hogy került ide, de örültem a segítségnek. Nélküle biztos, hogy már végeztek volna velem, főleg most, hogy ilyen lelki állapotban vagyok. De így, hogy már nem voltam egyedül, nem tudtak olyan könnyen elbánni velünk! Ők is ketten voltak, így mindegyikünket lefoglalta az ellenfele, egészen addig, míg messziről dobbanásokat nem hallottam. Erősítés érkezett, de még nem lehetett tudni, melyik oldalra.
A csatához képest elég lassan érkeztek meg, még szerencse, hogy a mi segítségünkre érkeztek! Legelöl Taylor, utána Joe és David jött. Fel voltak frissülve, nekik biztos jobban fog menni a küzdelem, mint nekem. Mire ideértek, már teljesen készen voltam, elengedtem magam, és hagytam, hogy azt csináljon velem az ellenfelem, amit akar. De pechje volt, mivel Taylor ahogy meglátta, hogy mi történik, hozzám rohant és leszedte rólam ellenfelem. Nagyon kimerült voltam, nem bírtam farkas bőrben maradni, visszaváltoztam. Csak így emberként feküdtem a földön, és Taylor zöld szemeibe néztem. Majd ő is visszaváltozott.
- Matt, menj vissza a házba és aludj egy kicsit, mert így nem tudod megvédeni magad! Ha nem jöttem volna, akkor a démon simán megölt volna! - igaza volt, de még nem találtam meg Joanyt.
- De Joany...!
- Őt most nem tudjuk megkeresni, neked pedig pihenned kell, mert nagyon le fogsz gyengülni! - nem volt erőm vele vitatkozni, inkább megadtam magam.
- Oké, menjünk! - kinyújtotta a kezét és felsegített, majd a vállának támaszkodtam és elindultunk.
Ha azt akartuk, hogy ne vegyenek észre, ahogy elhagyjuk a csatateret, akkor nagyon lassan kellett mennünk. De sikerült! Senki nem vett észre minket, így hamar elértünk a házhoz.
Taylor előre ment és kinyitotta az ajtót, majd visszanézett, és mikor látta, hogy egyedül is be tudok jönni, előrement.
- Kristen, Mattet visszahoztam a házba, figyelj rá, hogy ne jöjjön vissza! - nem jött válasz. - Kristen, itt vagy? - kérdezte, de megint semmi. - Hol lehet? - úgy tűnt, magától kérdezi. Majd felém fordulva megszólalt: - Menj, vegyél egy forró fürdőt, addig körülnézek! - nyugtalan volt az arckifejezése. Nem elég, hogy megtámadtak, de még Kristen is eltűnt. Mindenesetre azt tettem, amit mondott.
Jól esett a meleg víz, átjárta minden porcikámat és ellazított. Jó pár percig csak ültem és élveztem a víz melegét, mikor feltűnt, hogy Taylor nem jött értesíteni Kristenről. Így fogtam magam, felálltam, megtörölköztem és kimentem megnézni, hogy mi van.
Taylor fel-alá járkált a házban.
- Na? Találtál valamit? - kérdeztem.
- Nem, semmit! Mintha csak úgy felszívódott volna! - megállt előttem, és feszülten tanulmányozta a padlót maga előtt. Majd ajtó nyitódást hallottunk, mire felkapta a fejét, én meg megfordultam. Adam és a barátaim jöttek be.
- Mi történt? - kérdezte Taylor meglepődve.
- Elmentek! Csak úgy otthagytak! - válaszolt neki Adam. - Nem értem, miért, de egyszer csak fogták magukat és elfutottak. - értetlenség ült ki az arcára.
- Ez mire volt jó? - kérdezte mögüle Joe.
- Nem tudom, de nem ez az egyetlen furcsa dolog a mai napban! Ugyanis Kristen is eltűnt! - fejezte be a mondatot Taylor, mire David arcán a kétségbe esés jelent meg!
