44. FEJEZET

44. Fejezet

Adam szemszöge

Mivel mind két csapat együtt volt, ezért nem mehettünk se a mi házunkba, se a démonokhoz, így a Joanyék csapat házába mentünk. Ott mindannyian leültünk egy-egy ágyra, vagy ahol volt hely és vártuk hogy Kristen beszéljen. De nem kezdett el mesélni, ezért nekünk kellett szóra bírni kérdésekkel:
- Először is, mióta vagy velük? - kezdtem.
- Először is nem vagyok velük! Másodszor pedig, nem segítettem nekik és én nem is tudtam a csatáról, mielőtt megkérdeznétek, hogy én mondtam e el nekik!
- Honnan tudjuk, hogy nem tartozol közéjük? Hisz már alig látunk és éjszaka titokban szöksz ki, hogy el tudj menni hozzájuk! - utánam rögtön elkezdtek záporozni rá a kérdések, amit Taylor indított el, persze az én segítségemre.
- Onnan, hogy megmentettem Joanyt, aki még mindig a legjobb barátnőm! Ha én is démon lennék, akkor nem tettem volna! - ezen a kérdésen felháborodott, mégsem borult ki.
- De van benned démoni vér! Hisz nem halljuk a gondolataidat sem! - utánam Taylor tűnt a legkíváncsibbnak. De erre már nem válaszolt, csak lelógatta a fejét. Ezzel úgy látszott, nem fog többet beszélni róla, de engem még egy valami érdekelt:
- Már csak egy kérdésemre válaszolj! - rám nézett, és várt. - A csata közben te mentetted meg Dereket? - bár tudtam a választ, az ő szájából szerettem volna hallani.
- Igen.
- Miért? - szóra nyitotta a száját, de meggondolta magát és rémülten Derekre nézett. Ő is ránézett, de nem tudtam róla leolvasni, hogy bíztatta e arra, hogy elmondja vagy sem. Végül csak ennyit mondott.
- Legyen elég annyi, hogy erősebb viszonyban vagyunk. De nem szerelmi értelemben! Viszont többet nem...
- Kristen! Kérlek, ne titkolózz többet! Meg fogjuk érteni, bármi van köztetek, de ahhoz meg kell bíznod bennünk! - David remény vesztve nézett rájuk. Semmi mást ne akart, csak őt, és azt, hogy megbízzon benne, vagyis hogy elmondja az igazat, de látszott rajta, hogy csalódott benne. Mégis sikerült rá hatnia!
Először tehetetlenül leeresztette a fejét, viszont Derek ezt látva rögtön átkarolta és...bíztatta?!
Érdekesen jött le a szituáció, de Kristen ránk nézett és belekezdett a mondókájába!

- Tesók vagyunk! Azért tűntem el éjszakánként, hogy ezt meg tudjuk beszélni! És ti is ezért nem hallottatok! Mert démon vagyok! De csak farkasként! Emberként még mindig ugyan az a Kristen vagyok, akit megismertetek! - közben Davidre nézett és neki folytatta. - De attól még ugyanúgy szeretlek és nem akarlak elveszíteni! - a szemei könnybe lábadtak. David viszont elbizonytalanodott és idegesen fogta a fejét.
- Nem tudom! Nem hinném, hogy menne! Te már démon vagy, és...
- Ne, kérlek, ne mond ezt! - Kristen kétségbe esetten nyúlt David keze után, de nem sikerült megérintenie, mielőtt elhúzta volna.
- Sajnálom! - David szomorúan, könnyes szemekkel nézett a szemébe, és kiment a szobából. Kis idő múlva Kristen is követte.
- És most? - szólalt meg Derek. Kicsit feszélyezve érezte magát, ahogy mi is.
- Szerintem ki kellene békülnünk! Végül is már mindketten megfizettünk a tetteinkért! - nem szívesen mondtam volna ki a tényeket Derek előtt, de tudta, miről beszélek. - Ráadásul nekünk köszönhetően megtaláltad életed szerelmét és visszakaptad a húgodat is! De ennek fejében még Joanyt is elraboltad és megkeserítetted a napjainkat! Legyen ennyi elég!
Elkondolkodott a dolgon, majd így folytatta:
- Jólvan, de ne várjátok, hogy most már puszi pajtások vagyunk! Ugyanúgy utálunk titeket! Mégiscsak démonok vagyunk, ti meg...mezei farkasok!
- És mi lesz Kristennel? - Joany kérdése letörtnek és bánatosnak hangzott, hisz számított arra, amit most szóban is megkapott.
- Azt hiszem, az lesz neki a legjobb, ha velem marad! Csak így tudok neki segíteni, hiszen a bátya vagyok, és most Daviddel kapcsolatban is kell neki egy kis idő!
- Szerintem is így lenne a legjobb! - egyet kellett értenem Derekkel.
- Remek! Akkor mi most megyünk is! - majd Derek felállt Timmel és Mike-kal és elmentek.
De Paul nem ment utánuk, csak állt tanácstalanul a szoba közepén. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy szeretne közölni nekem valamit.
- Szeretnél mondani valamit? - próbáltam óvatosan feltenni a kérdést, nehogy elijesszem. A fejét hírtelen kapta fel és gondolkodva nézett a szemembe.
- Ha...úgy döntenék,...hogy kiszállok Derekék csapatából...még visszajöhetek? - lassan tette fel a kérdést.
- Hát...ha így alakulna...szívesen fogadnánk! - öröm volt látni, ahogy felragyogott az arca ennek hallatán, de valamit még nem értettem. A többiek már kimentek rögtön Derekék után, így egyedül voltunk a szobában.
- De valamit még nem értek! Azt már tudom, hogy Joany miatt álltál át, de akkor most miért akarsz visszajönni?

- Mert ott nem találom a helyem, és hiányoznak a barátaim! De Joany miatt nehéz a döntés! Úgy érzem, hogy már túltettem magam rajta, de ha meglátom, rádöbbenek, hogy mégsem!
- Megértelek! Mégis arra kérlek, hogy ne halaszd sokáig a döntésedet! Nem szeretnék ebből bajokat!
- Rendben! Holnapig még átgondolom, és megüzenem neked! Remélem...!
- Akkor jó! - majd kiléptem mögötte a szobából.

Ezután a megbeszélés után ugyan úgy folytatódott a nap, mint a botrányok előtt. Mindenki tanította az arra a napra eső csoportját. A csatának köszönhetően sokan voltak, akik sokkal ügyesebbek voltak, mint a többiek, de ők is gyorsan tanultak. Nem volt velük semmi gond! Este mégis mindannyian fáradtan rogytunk össze a kanapén. Semmi másra nem vágytunk, csak egy kiadós alvásra!
- Van valami hír Paulról? - Matt mellettem ült, mikor megkérdezte. Mindenki tudta, hogy Paul visszatérése még nincs elveszve, hiszen mielőtt kimentek volna a szobából, hallották, amit beszéltünk.
- Nem, nincs! Attól tartok, valami baj történt! De majd holnap kiderül! Vagy nem...!