44. FEJEZET

44. Fejezet

Adam szemszöge

Mivel mind két csapat együtt volt, ezért nem mehettünk se a mi házunkba, se a démonokhoz, így a Joanyék csapat házába mentünk. Ott mindannyian leültünk egy-egy ágyra, vagy ahol volt hely és vártuk hogy Kristen beszéljen. De nem kezdett el mesélni, ezért nekünk kellett szóra bírni kérdésekkel:
- Először is, mióta vagy velük? - kezdtem.
- Először is nem vagyok velük! Másodszor pedig, nem segítettem nekik és én nem is tudtam a csatáról, mielőtt megkérdeznétek, hogy én mondtam e el nekik!
- Honnan tudjuk, hogy nem tartozol közéjük? Hisz már alig látunk és éjszaka titokban szöksz ki, hogy el tudj menni hozzájuk! - utánam rögtön elkezdtek záporozni rá a kérdések, amit Taylor indított el, persze az én segítségemre.
- Onnan, hogy megmentettem Joanyt, aki még mindig a legjobb barátnőm! Ha én is démon lennék, akkor nem tettem volna! - ezen a kérdésen felháborodott, mégsem borult ki.
- De van benned démoni vér! Hisz nem halljuk a gondolataidat sem! - utánam Taylor tűnt a legkíváncsibbnak. De erre már nem válaszolt, csak lelógatta a fejét. Ezzel úgy látszott, nem fog többet beszélni róla, de engem még egy valami érdekelt:
- Már csak egy kérdésemre válaszolj! - rám nézett, és várt. - A csata közben te mentetted meg Dereket? - bár tudtam a választ, az ő szájából szerettem volna hallani.
- Igen.
- Miért? - szóra nyitotta a száját, de meggondolta magát és rémülten Derekre nézett. Ő is ránézett, de nem tudtam róla leolvasni, hogy bíztatta e arra, hogy elmondja vagy sem. Végül csak ennyit mondott.
- Legyen elég annyi, hogy erősebb viszonyban vagyunk. De nem szerelmi értelemben! Viszont többet nem...
- Kristen! Kérlek, ne titkolózz többet! Meg fogjuk érteni, bármi van köztetek, de ahhoz meg kell bíznod bennünk! - David remény vesztve nézett rájuk. Semmi mást ne akart, csak őt, és azt, hogy megbízzon benne, vagyis hogy elmondja az igazat, de látszott rajta, hogy csalódott benne. Mégis sikerült rá hatnia!
Először tehetetlenül leeresztette a fejét, viszont Derek ezt látva rögtön átkarolta és...bíztatta?!
Érdekesen jött le a szituáció, de Kristen ránk nézett és belekezdett a mondókájába!

- Tesók vagyunk! Azért tűntem el éjszakánként, hogy ezt meg tudjuk beszélni! És ti is ezért nem hallottatok! Mert démon vagyok! De csak farkasként! Emberként még mindig ugyan az a Kristen vagyok, akit megismertetek! - közben Davidre nézett és neki folytatta. - De attól még ugyanúgy szeretlek és nem akarlak elveszíteni! - a szemei könnybe lábadtak. David viszont elbizonytalanodott és idegesen fogta a fejét.
- Nem tudom! Nem hinném, hogy menne! Te már démon vagy, és...
- Ne, kérlek, ne mond ezt! - Kristen kétségbe esetten nyúlt David keze után, de nem sikerült megérintenie, mielőtt elhúzta volna.
- Sajnálom! - David szomorúan, könnyes szemekkel nézett a szemébe, és kiment a szobából. Kis idő múlva Kristen is követte.
- És most? - szólalt meg Derek. Kicsit feszélyezve érezte magát, ahogy mi is.
- Szerintem ki kellene békülnünk! Végül is már mindketten megfizettünk a tetteinkért! - nem szívesen mondtam volna ki a tényeket Derek előtt, de tudta, miről beszélek. - Ráadásul nekünk köszönhetően megtaláltad életed szerelmét és visszakaptad a húgodat is! De ennek fejében még Joanyt is elraboltad és megkeserítetted a napjainkat! Legyen ennyi elég!
Elkondolkodott a dolgon, majd így folytatta:
- Jólvan, de ne várjátok, hogy most már puszi pajtások vagyunk! Ugyanúgy utálunk titeket! Mégiscsak démonok vagyunk, ti meg...mezei farkasok!
- És mi lesz Kristennel? - Joany kérdése letörtnek és bánatosnak hangzott, hisz számított arra, amit most szóban is megkapott.
- Azt hiszem, az lesz neki a legjobb, ha velem marad! Csak így tudok neki segíteni, hiszen a bátya vagyok, és most Daviddel kapcsolatban is kell neki egy kis idő!
- Szerintem is így lenne a legjobb! - egyet kellett értenem Derekkel.
- Remek! Akkor mi most megyünk is! - majd Derek felállt Timmel és Mike-kal és elmentek.
De Paul nem ment utánuk, csak állt tanácstalanul a szoba közepén. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy szeretne közölni nekem valamit.
- Szeretnél mondani valamit? - próbáltam óvatosan feltenni a kérdést, nehogy elijesszem. A fejét hírtelen kapta fel és gondolkodva nézett a szemembe.
- Ha...úgy döntenék,...hogy kiszállok Derekék csapatából...még visszajöhetek? - lassan tette fel a kérdést.
- Hát...ha így alakulna...szívesen fogadnánk! - öröm volt látni, ahogy felragyogott az arca ennek hallatán, de valamit még nem értettem. A többiek már kimentek rögtön Derekék után, így egyedül voltunk a szobában.
- De valamit még nem értek! Azt már tudom, hogy Joany miatt álltál át, de akkor most miért akarsz visszajönni?

- Mert ott nem találom a helyem, és hiányoznak a barátaim! De Joany miatt nehéz a döntés! Úgy érzem, hogy már túltettem magam rajta, de ha meglátom, rádöbbenek, hogy mégsem!
- Megértelek! Mégis arra kérlek, hogy ne halaszd sokáig a döntésedet! Nem szeretnék ebből bajokat!
- Rendben! Holnapig még átgondolom, és megüzenem neked! Remélem...!
- Akkor jó! - majd kiléptem mögötte a szobából.

Ezután a megbeszélés után ugyan úgy folytatódott a nap, mint a botrányok előtt. Mindenki tanította az arra a napra eső csoportját. A csatának köszönhetően sokan voltak, akik sokkal ügyesebbek voltak, mint a többiek, de ők is gyorsan tanultak. Nem volt velük semmi gond! Este mégis mindannyian fáradtan rogytunk össze a kanapén. Semmi másra nem vágytunk, csak egy kiadós alvásra!
- Van valami hír Paulról? - Matt mellettem ült, mikor megkérdezte. Mindenki tudta, hogy Paul visszatérése még nincs elveszve, hiszen mielőtt kimentek volna a szobából, hallották, amit beszéltünk.
- Nem, nincs! Attól tartok, valami baj történt! De majd holnap kiderül! Vagy nem...!

43. FEJEZET

43. Fejezet

Adam szemszöge

Másnap egy csodálatos napra ébredtem! Ablakomon besütött a napfény, ami melegséggel töltötte el a szobámat és engem is felmelegített kívül-belül, de egyben el is szomorított. Ez ugyanis rádöbbentett, hogy a csapatunk néhány tagja átállt az ellenséghez. Bár nem tudom, mi okuk volt rá, minden esetre ez eléggé elszomorított. És ezt nem akartam magyarázat nélkül hagyni! Ezért miután már mindenki felkelt, összehívtam a csapatot.
- Figyeljetek! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nem hagy nyugodni az a tény, hogy többen is démonok lettek közülünk! Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek és beszélek Derekkel! Semmi harc csak kulturált beszélgetés!
- De... - Joany arcáról tükrözött a rémület és már kezdett volna lebeszélni, de nem hagytam neki.
- Ezt már elhatároztam, és nem tudtok lebeszélni! Csak az lenne a kérdésem, hogy velem tartottok-e? Ha valaki nem akar jönni, megértem és nem erőszak. Senkit nem szeretnék semmibe belekeverni az akaratán kívül. Szóval? Ki tart velem?
- Én természetesen veled vagyok! - Joe mosolyogva felállt, akit még Taylor és Matt is követett Joanyval együtt. Egyedül David maradt ülve és az állát szomorúan nyugtatta a kezén.
- Hé, pajtás, te nem jössz? - Joe állt David mellett, mire oldalba bökte, így próbálta bíztatni.
- Nem, nem hinném!
- Ugyan miért nem? - Taylor fejét is felütötte a kíváncsiság, aminek ritkán szokott jelet adni.
- Nem vagyok biztos benne, hogy tudnám türtőztetni magam Derek közelében! Kristen nagyon megváltozott és ez az ő hibája! És még arra sem készültem fel, hogy Kristent az ő oldalukon lássam.
- Megértem! Nem hibáztatlak ezért! Viszont akkor valakinek itthon kell maradnia veled, nehogy megtámadjanak. - természetesen senki sem jelentkezett a feladatra. Mindenki a másikra nézett, mikor Joany megszólalt:
- Én vállalom! Veled maradok!
- Nem szükséges, meg tudom védeni magam!
- Lehet, de ha többen jönnek, jól jön az erősítés, ráadásul nem vagy olyan állapotban, hogy képes lennél normálisan harcolni! - nem mondott rá semmit, csak csendesen beletörődött.

Egy óra múlva már úton voltunk. De hogy ne higgyék, lesből támadunk, ezért Taylort előre küldtem, hogy szóljon nekik. Csakhogy Joe egyszerűen nem bírt megmaradni mellettem, ezért elküldtem Taylor után.
Nem telt el sok idő, mire visszaértek, mögöttük Derekkel és csapatával. Mindannyian emberi alakban voltak, ahogy mi, csak egyetlen farkas ment mellettük. Paul és Angela is eljött Derek két oldalán, és mögöttük még két férfi. A farkasról nem tudtam, még csak nem is sejtettem, ki lehet az és miért van farkas alakban. Biztos a hatékonyabb védelem miatt.
Megálltunk egymással szemben a rét két oldalán. Egyikünk sem mozdul pár pillanatig, majd először én léptem előre. Mivel gyanakodva nézett, a legfontosabbal kezdtem.
- Békével jöttünk! - majd felemeltem a kezem. Láttam rajta, hogy megnyugodott és a farkas is leült mellette. Olyan volt, mintha tőle függött volna! Ez érdekes volt, de most nem ezért jöttünk.
- Beszélnünk kell!
- Hallgatlak! - mondta rögtön és kíváncsian figyelt.
- Először is, Paultól és Angelától szeretném megkérdezni, hogy miért álltak át! - és áthatóan rájuk néztem. Paulon látszott, hogy megszeppent, de Angela arcáról inkább büszkeség és elégedettség tükröződött.
- Magamtól jöttem, senki sem kényszerített! - először Angela kezdett bele.
- De miért? - Taylor szeme csillogott a kíváncsiságtól és mellette Joe is lenyugodott.
- Derek miatt. - olyan nyugodtan mondta, mintha ez lenne a legésszerűbb magyarázata. - Ő ugyanis a ,,lelki társam". - ezt gúnyosan ejtette ki, és a kezével csinált egy macska kaparást. Ahogy ezt meghallottam, meg se tudtam szólalni, csak bámultam rájuk. Majd mikor már sikerült felfognom, hogy Angela véglegesen is a démonokhoz tartozik, reménykedve Paulra néztem.
- És te, Paul? Miért álltál át?
- Joany miatt! - szomorú szemeit rám, majd Mattre emelte.
- Kifejtenéd bővebben? - Matt mérgesen emelte rám a tekintetét, mikor megkértem rá, hogy érthetőbben mondja el.
- Szeretem Joanyt, de ő Matt-tel van együtt...
- A lelki táram! - vágott közbe Matt.
- ...és így semmi esélyem nála! Ekkor találkoztam Derekkel és felajánlotta, hogy álljak át hozzájuk. Így majd sikerül elfelejtenem. - fejezte be. - De nem volt igaza! - és csüggedten újra lehajtotta a fejét.
Benne láttam egy kis reményt, hogy visszajön! Hisz nem teljesen önszántából ment át! Miután elhangzottak a beszámolók, Derek felém fordította a fejét.
- Van még valami, vagy mehetünk? - türelmetlenül várt és látszott rajta, hogy nagyon nincs ínyére ez a beszélgetés.
- Igazság szerint még lenne valami! Mit csináltál Kristennel? Mióta elraboltad, teljesen megváltozott! Mondtál neki valamit? - ekkor már nem is unatkozott annyira és magabiztosan állt tovább. Mellette a farkas is elkezdett mocorogni. Derek ránézett, mire a farkas megmorogta.
- Tim, Mike, menjetek és nézzetek körül! - szólt a mögötte álló két férfinak, mire azok elindultak visszafelé. Nem bíztam Derekben, ezért ebben a pillanatban én is halkan odasúgtam Joe-nak és Mattnek, hogy menjenek ők is. Majd ránk nézett, és szóra nyitotta a száját, de csak ennyit mondott:
- Nem mondhatok semmit. - kissé csalódottnak tűnt, de nem mondott semmit.
- Akkor arra adj választ, hogy amikor harcoltunk, ki állt közénk? Nekem úgy tűnt, hogy ismerted! - még nem válaszolt semmit, de a farkas újra morogni kezdett.
- Ő! - és hálásan a farkasra nézett.
- De ki Ő?
- Rossz kérdéseket teszel fel! - láttam rajta, hogy erről már nem fog többet mondani, így másra tereltem a szót.
- Minek küldted el a két fiút?
- Csak hogy szétnézzenek, nincs e valaki, aki esetleg ránk akarna támadni közületek! - gyanakvóan méregetett. - Gondolom te is ezért küldted el a két srácot!
- Én csak nem bízom benned! - mondtam határozottan.
Ezzel véget is ért a beszélgetésünk, és már indultunk volna vissza, mikor a farkas elszaladt Derek mellől. Csak néztünk utána, nem értettük, mi történt, mire meghallottuk a morgásokat és ugatásokat. Váltottunk egy gyors pillantást, és elindultunk a farkas után.
Négyen küzdöttek egymással, de Derek farkasa közéjük állt! Kettő Tim és Mike volt, Derek csatlósai, kettő pedig közülünk, David és Joany! A farkas mégis őket védte meg, főleg Davidet. Ó istenem! Ekkor rájöttem!
- Elég! Kiáltottam el magam, de semmi sem történt. Utánam Derek is felüvöltött egy hatalmasat, ami mélyről jövő, igazi démoni kiáltás volt! Az egész erdő beleremegett, nem csoda, hogy a farkasok is abbahagyták a harcot egymás közt.
- David, mit csináltok itt? - nagyon mérges voltam rájuk. Miután visszaváltoztak, Davidhez fordultam.
- Nem azt mondtad, hogy otthon akarsz maradni?
- Igen, de nem bírtam! Tudni akartam, hogy mi van Kristennel és ha Derek bántotta, akkor... - itt elhallgatott, de tudtam, mit akar mondani.
- Én próbáltam visszatartani, de nem bírtam megállítani! És igazság szerint én is kíváncsi voltam, de megmondtam neki, hogy semmi feltűnősködés! - Joany itt megvetően nézett Davidre.
- De mi van Kristennel? És ki ez a farkas? - Davidről sütött a nyugtalanság, és ide-oda kapkodta a tekintetét a farkas és köztem.
- A farkas... - kezdtem bele, de elkezdett átváltozni.
- Én vagyok!
Ahogy megláttuk, mindannyiunknak elakadt a lélegzete, kivéve Dereknek. Egyedül ő tudta, hogy ki van a farkas bőrében!
- Kristen? De miért? - David teljesen kétségbe volt esve.
- Mindent elmondok, de először menjünk egy másik helyre! - mindannyian elindultunk, kivéve a démonokat. Ők ott maradtak és megfordultak, hogy elmenjenek, mire Kristen megfordult és utánuk szólt.
- Ti is! - mondat, mire fintorogva utánunk jöttek.