46. FEJEZET

46. Fejezet

Joany szemszöge

Már 2 hónapja, hogy véget ért a tábor. Most, hogy visszatértünk a házba, minden újra a régi. A mi csapat házunkat is elkezdték építeni! Csak idők kérdése, hogy elkészüljön!
Kristen viszont még nem jelentkezett, de még mindig él bennünk a remény. David is próbálja erősnek mutatni magát, de egyre kevésbé megy neki. Látni rajta szerelme hiányát. Nincs meg az a jókedve, ami eddig őt jellemezte, és ez mindenkinek hiányzik. De nem kényszeríthetjük Kristent sem, hogy jöjjön vissza.

Az idő csak telt, és semmi érdekes nem történt. Ezért elmentem egy kicsit sétálni. Ez legalább egy kis környezet változást hozott.
Ahogy járkáltam a fák között, éreztem a szellő enyhe fuvallatát, a madarak dalolását és éreztem arcomon a nap melegét. Ekkor arra gondoltam, hogy milyen lehet ezt farkasként érezni! Ahogy végiggondoltam, már át is változtam, és farkas bőrömben is megtapasztalhattam. A nap melege átjárta a testemet, melegítve a bundámat, mégsem volt melegem, mert a szél enyhítette ezt! Így kellemes érzés volt! A madarakat sokkal jobban hallottam, mint emberi füleimmel! De ekkor nem csak erre lettem figyelmes!
Egy másik farkas neszét is meghallottam, tőlem nem messze. Rögtön arra vettem az irányt, ahonnan a hangok jöttek!
Nem kellett sokáig mennem, hogy szembenézzek az idegen farkassal. Felismertem, Kristen volt az! Kíváncsian nézegettem, vajon mit akarhat erre!? De mikor észbe kapott, hogy ki vagyok, elrohant. Na de én sem álltam ott tétlenül! Üldözőbe vettem!
A kis patakhoz vezetett, ami az egykori börtönömbe csordogált. Aztán másfelé kanyarodott. Nem tudom, mi volt ezzel a szándéka, de követtem! Végül egy vízesésnél kötöttünk ki. Ott megállt, felém fordult, majd visszaváltozott. Én is ugyan ezt tettem. Most már emberként álltunk egymással szemben!
Mielőtt bármelyikünk is megszólalt volna, egymás felé rohantunk és megöleltük egymást.
- Joany, annyira hiányoztál!
- Te is nekem! De mond csak, miért jártál mifelénk?
- Nem is tudom! Hiányoztatok! Főleg te és David! Csak látni szerettelek volna titeket!
- Nem féltél, hogy észre fogunk venni?
- Nem! Már úgy is gondolkodtam rajta, hogy... - itt elakadt.
- Hogy?
- Hát, hogy...tudod! - értetlenül meredtem rá, ezért újra megpróbálta kinyögni, amit mondani akart - Hogy...visszatérhetek e hozzátok! - végre sikerült neki, mire a nyakába ugrottam és szorosabban öleltem.
- Ó, istenem, tudtam! Tudtam, hogy vissza fogsz jönni! - kiáltoztam örömömben.
- Csss, Joany, hallgass! Ez még nem biztos!
- Menjünk és mondjuk el a többieknek is! Várjunk csak, miért hoztál ide? A vízeséshez? Ilyen messze?
- Mert tudtam, hogy ha ezt meghallod, akkor így fogsz visongani!
- Csak ezért? Hogy a többiek ne hallják a jó hírt a visongatásaimmal körítve?
- Igen, meg hogy ha valaki utánunk akarna jönni, elveszítse a szagot. Ezért vittelek először a patakhoz.
- Hát, akkor ezért kár volt, ugyanis abbahagytam és senki sem követett!
- Köszönöm, megnyugodtam! - jó volt újra mosolyogni látni.
- És...mikorra várható a visszatérésed?
- Még nem tudom! Úgy érzem, hogy már meg tudnék birkózni mindazzal, ami nálatok várna!
- Mire gondolsz?
- Davidre, ha még nem lenne kész arra, hogy visszafogadjon a szívébe, meg a többiekkel is. Félek, árulással vádolnának, mivel...egy ideig...Derekhez járkáltam titokban! Mégis megpróbálnék visszatérni!
- Nem hinném, hogy David akár egy napig is kibírná nélküled! A többiekben meg már elmúlt a harag! - biztatóan rámosolyogtam. Reményt láttam a szemében.
- Gondolod, hogy meg tudna bocsátani?
- David? - bólintott - Igen, biztos vagyok benne! Látni rajta, hogy rettenetesen hiányzol neki!
- Komolyan?
- Igen, de ha nekem nem hiszel, akkor gyere és nézd meg te magad! - egy pillanatot sem várva megfogtam, és a kezénél húzni kezdtem.
Alig 10 perc alatt visszaértünk a ház széli erdőhöz, mikor Kristen hirtelen megtorpant.
- Mi a baj? - kérdeztem, de láttam rajta, hogy megijedt a rá váró eseményektől.
- Félek! - mondta ki, amit már sejtettem.
- Nem kell! Itt mindenki szeret téged és hiányzol nekik! - majd bementünk az udvarba. Mindannyian kint voltak, beszélgettek és éppen húst sütöttek. De egyszeriben mindenkiben megfagyott a vér és felénk néztek. Én megszorítottam Kristen kezét biztatás kép.
- Sziasztok! - köszönt, de nem történt semmi. Szomorúan rám nézett, mire én visszabiccentettem csapat társaim felé. David lépett a tömeg elé. Kristen is észrevette, amint megértette a célzásomat.
- David! - mondta, majd megindult felé, de mikor észrevette, hogy ő még mindig csak egy helyben áll, megtorpant.
Szomorúan, lehajtott fejjel állt meg előtte.
- David, nagyon sajnálom, ami történt, de hidd el, mindennél jobban szeretlek! Ezért jöttem vissza! Csak miattad! Mert nem bírom nélküled! - valami reakciót vártam erre Davidtől, de semmi. Kristen is számított valamire, mert csalódottan megfordult és elindult felém, mikor David futni kezdett. Megijedtem, nem tudtam, mit akar csinálni a barátnőmmel, ezért felkiáltottam.
- Kristen! - felkapta, a fejét, rám nézett, mire jeleztem neki, hogy forduljon meg, de akkor már késő volt. Épp hogy ránézett Davidre, ő már a földre teperte. Teljes súlyával ránehézkedett, és szenvedélyesen megcsókolta.
Boldog voltam, hogy így látom őket! Ennek örömében én is odaszaladtam Matthez, aki tárt karokkal várt, beleugrottam az ölébe, és követtem Kristen és David példáját.
A nagy összeborulás után felálltak a földről, ragyogva a boldogságtól és egymás kezét fogva bementek a házba. Mi követtük őket. A kanapén helyezkedtünk el, mindenki más pedig ahol helyet talált a nappalin belül.
- Szóval, Kristen, jól hallom, hogy szeretnél visszatérni közénk? - Adam a fotelben ülve a térdére támaszkodott és komolyan nézett Kristenre.
- Igen, jól hallottad! Szeretnék visszatérni, ha lehet!
- És Derek, ő már tud a dologról?
- Még nem. De ez lesz az első dolgom, hogy elmondom neki, amint meghoztátok a döntést.
- Ezen nincs mit gondolkodni, természetesen visszavártunk, bár nem nekem kell meghozni a végleges döntést. - amint befejezte, rám nézett, és úgy folytatta. _ Joany az alfád, úgyhogy tőle kell megkérdezned! - ebben a pillanatban minden szempár rám szegeződött.
- Milyen hülye kérdés ez? Nem hogy megtiltom, de megparancsolom, hogy gyere vissza! - majd ez is egy újabb ölelésbe fulladt.

- Köszönöm! Akkor most megyek is és elmondom Dereknek! - Kristen nem habozott, rögtön felpattant, Daviddel együtt.
- Én is megyek! Nem hagylak el még egyszer! - David nagyon elszánt volt, de ahogy láttam, Kristen nem vitatkozott vele. És már kint is voltak az ajtón.
Nem telt el sok idő, mire visszatértek. A siker mosolya csillogott az arcukon!
- Na? - fogadtam őket.
- Maradok! - nem is számítottam másra, mégis sikoltozva borultunk egymásra.
- Viszont ugye nem baj, ha néha majd elmegyek Derekhez látogatóba?
- Természetesen nem! És üdv újra a csapatban!
- Akkor ennek hatására rendezzünk egy kis bulit! - Joe felpattant és már rohant is ki a konyhába, elkezdeni a készülődést.
Nem volt rossz ötlet ez a party, már régen mulattunk! És fél óra múlva minden készen állt. A húsok ki voltak sütve, kellemes esti idő volt és világított az egész udvar! A jókedv ismét visszatért az egész, vagyis mindkét falkában! Így ünnepeltük együtt a boldog befejezést!