40. FEJEZET

40. Fejezet

Adam szemszöge

Másnap reggel az első dolgunk volt mindenkit ellenőrizni, hogy nem tűnt el senki más a táborból. Szerencsére mindenki megvan! Bementünk Joany csapatához, és felkeltettük a lányokat és a fiúkat is, majd elmondtuk a fejleményeket.
- A segítségeteket kérjük! Veletek sokkal egyszerűben meg tudnánk találni őket, és most amúgy is minden erősítésre szükségünk van! - néztem végig rajtuk meggyőzés képen.
- De mit tudnánk tenni? Nem tudunk többet mint ti, sőt...! Mi még újoncok vagyunk! Még harcolni sem tudunk!
- Dehogynem! Láttam mit csináltatok az órámon! Nagyon tehetségesek vagytok és veletek sokkal előrébb jutnánk! - bátorította őket Taylor. - És ha összedolgoztok, akkor nem számít, hogy mennyit tanultatok, menni fog! Csak hallgassatok az ösztöneitekre!
Nem szóltak semmit, csak ültek az ágyon, gondolkodtak.
- Ráadásul nem csak ti harcolnátok! Mivel ez komoly eset, ezért az egész tábort bevonjuk az ütközésbe, persze mindenki a maga felelősségére vállalja! - törtem meg a csendet. - Most rögtön össze is hívok egy gyülekezést!

Fél óra múlva már mindenki az ebédlőben ült és várták, hogy mi lesz az összegyűlés lényege.
- Sziasztok! Örülök, hogy mindenki eljött, ugyanis fontos dologról van szó! Néhány társatokat elrabolták az ellenségeink, akik démon farkasok! Nem tudjuk, mi a céljuk velük, de ki kell szabadítanunk őket, mielőtt bármi bajuk esne! Ennek kapcsán arra szeretnénk kérni titeket, hogy csatlakozzatok hozzánk és segítsetek megmenteni a társaitokat! Mielőtt tovább mondanám, először szeretném tudni, hogy mennyi emberre számíthatunk! Persze azt hozzá tenném, hogy mindenki a saját felelősségére vállalja! Ez egy komoly küzdelem lesz, és nem fogjuk tudni biztosítani a biztonságotokat! Szóval, ki vállalja? - nem jelentkezett senki, mindenki suttogott és összenézett a mellette ülővel.
- Mi részt veszünk benne! Állt fel Joany csapata Markkal az élen. Persze minden szem rögtön rájuk szegeződött, és utána egyre többen álltak fel.
- Akkor mindenki vállalja? - kérdeztem, de mielőtt válaszolhattak volna hozzá tettem: - Aki mégsem szeretne részt venni benne, vagy fél kockáztatni az épségét, az most még nyugodtan kimehet és visszatérhet a családjához! Szóval van ilyen? - ahogy kimondtam, néhányan felálltak, és a kijárathoz indultak.
- Mi még nem vagyunk felkészülve egy ilyenre, de remélem, hogy épségben meg tudjátok majd menteni őket! És sajnáljuk! - mondták, majd kimentek.
- Még valaki? - senki nem válaszolt és nem is mozdul meg, így úgy gondoltam, hogy folytathatom. - Akkor folytatom! Hogy megfelelően ki legyetek képezve a harchoz, mindennap gyakorolni fogunk! Megkeressük mindenki képességét, aki még nem találta meg, akinek pedig már megvan, annak fejleszteni foglyuk, hogy megfelelően tudja kezelni! - ezzel be akartam fejezni, mikor eszembe jutott még valami - Ja, és mostanság kerüljétek az erdőt, főleg egyedül! Ezzel be is fejezném! Most elmehettek, készüljetek fel testileg és lelkileg is az elkövetkezendő harcra és utána el is kezdjük! - majd lementem a többiekhez és együtt kimentünk az épületből.
Utánunk mindenki szétoszlott, a legtöbben a szobájukba mentek, de voltak, akik máshol készültek fel lélekben.

Erre két órát kaptak, majd elkezdődött a kiképzés. A csapatokat külön-külön tanítjuk meg mindenre, így ők is jobban felkészülnek és nekünk is egyszerűbb lesz így.
- Most mindenki válasszon egy erőben hozzá illő társat és egymás elé állva változzatok át! - miután ez megtörtént, folytattam - Most pedig képzeljétek a partnereteket egy halálos ellenséged helyébe, és támadjatok rá, de ne a dühötök vezéreljen és ne is csak az legyen előtted a cél, hogy minnél hamarabb megöld! Legelőször úgy sebesítsd meg, hogy harc képtelenné váljon, aztán öld meg! Ma ezt fogjuk gyakorolni, hogy melyek egy farkas legérzékenyebb helyei és melyek azok, amik harc képtelenné teszik őket. Kezdődhet a harc! - ezután mindenki a másikra vetette magát. - Egy farkast akkor tudsz a leghamarabb feladásra kényszeríteni, ha a nyakát célzod, olyankor ugyanis nem tud mit csinálni! Egy rossz mozdulat is véget vethet az életének egy ilyen helyzetben. Pont ezért ezt a legnehezebb eltalálni, így a második lehetőség, ha a lábára vagy a farkára mész! Ha eltöröd a lábát, nem fog tudni sem elfutni, sem támadni, így könnyebb helyzetben vagy, ha pedig a farkát csonkítod meg erőteljesen, akkor az egyensúlyát veszíti el! Így is könnyen el lehet intézni, ezért azt mondanám, hogy a lába és a farka legyen az első, amire mentek! A háta, bordája is nagyon hatásos, de azt már nehezebb eltörni! Így nem is gyakran sikerül, de tény, hogy ez is az egyik legjobb támadási pont! Így próbáljatok rátámadni a másikra, de ne menjen halálra vagy komolyabb sérülésre! Ez csak próba! - mondtam nekik a legfontosabb tudnivalókat, és néztem a harcukat, közben pedig igyekeztem a harc közben a megfelelő fogás felé irányítani őket.

Közben a többiek is elkezdték tanítani a másik 3 csapatot. Remélem ők is jól haladnak, mert az én tanítványaim egész jók! Szinte mindent megjegyeztek, amit mondtam és próbálják elsajátítani a tanultakat, ami elég jól megy nekik. De azért még van mit fejlődniük!
Az óra hamarosan befejeződik, és még ki szeretném kérdezni őket!
- Jól van, ennyi elég lesz mára! Most pedig változzatok vissza! - miután emberként álltak előttem, feltettem nekik a kérdésemet:
- Most pedig mondjátok el, hogy mit tapasztaltatok harc közben? - és sorban végigmentem mindegyikőjükön, majd elküldtem őket pihenni, azt meghagyva, hogy holnap Taylornál kezdenek.

A többiek is most végeztek, így együtt mentünk vissza a házhoz.
- Na hogy ment? - kérdeztem tőlük.
- Nekem egész jól ment, nagyon ügyesek voltak! - válaszolt először Taylor.
- Igen, valóban remekül ment nekik! - értett vele egyet David.
- Nálam is fegyelmezettek voltak, bár nem mindenkinek sikerült a képességeit elsajátítani! De legalább már mindenkinek megvan! Legalábbis ebből a csoportból. - Matt is elégedettnek tűnt, nem úgy mint Joe.
- És veled mi volt, Joe? - fordultam hozzá.
- Áh, az én csoportom rettentően fegyelmezetlen volt ma! Tudták, hogy mit hogy kell csinálni, de nem voltak képesek koncentrálni és megfelelően figyelni! Alig tudtam őket kordában tartani! Úgy érzem, teljesen haszontalan volt számukra ez az óra.
- Ne aggódj, majd megjavulnak! - bíztattam, de nem nagyon sikerült. Teljesen elcsüggedt, felvidítani se tudtuk.
A házhoz érve nem vettünk észre semmi újat, mégis valami megváltozott. Kicsit gyanakodva beléptem a házba, de nem vettem észre változást. Csak az üres ház fogadott!
- Megyek, lefekszem! - nézett ránk David és bement a szobájába. De láttam rajta, hogy nem aludni szeretne, csak egy kicsit egyedül lenni. Biztos nagyon hiányzik neki Kristen!
- Oké, pihenj csak! - mondtam. - Én meg a konyhába megyek, eszek egy falatot. - és besétáltam a konyhába. Majdnem szívinfarktust kaptam, mikor megláttam Kristen az asztalnál.
- Kristen! - kiáltottam és odarohantam hozzá megölelni. De ekkor már a többiek is az ajtóban álltak, és széles mosollyal az arcukon néztek minket, majd David tört át köztük és Kristenhez sietett. Ahogy elengedtem őt, David átvette a helyemet, és teljes erejéből megszorította, ahogy ki tudtam venni Kristen arcából.
- Úgy örülök, hogy újra itt vagy! El sem tudod képzelni, mennyire aggódtam érted! - mondta David, és nem zavartatva magát megcsókolta.
- De hogy jöttél vissza? Elszöktél? - kérdeztem tőle. Közben már mindannyian letelepedtünk az asztalhoz, és vártuk a válaszát.
- Nem egészen. - csak ennyit mondott, de az arcáról mást olvastam le. Hogy valami történt. De nem folytatta, így rákérdeztem:
- Mi történt? Olyan...más vagy! Bántott téged?
- Nem, semmi ilyenről nem volt szó! Sőt, tök normális volt velem!
- Ezt nem értem! Nem rabolt el?
- Nem! - jött a határozott válasz. - Magamtól mentem vele! - nézett mélyen a szemembe, amiben valamilyen rossz indulat tükröződött. Többet nem is kérdeztem tőle, csak megpróbáltam belenyugodni a válaszába.
- És elvitt a búvóhelyükre? - ez a kérdés, amit Taylor tett fel, már bennem is megfogalmazódott.
- Igen, de nem tudnám pontosan megmondani, hogy merre van.
- És elvezetni el tudnál?
- Minek akartok oda menni? - kérdezte idegesen, amin meglepődtem.
- Nem elég egyértelmű? Joany ott van és meg kell mentenünk! Tényleg, vele nem találkoztál? - monta Matt reménykedve.
- Nem! - az arcán meglepetség látszódott. Majd elkomorodott, és idegesen nézett fel. - Bocsássatok meg, de rettentően fáradt vagyok! Most inkább lefeküdnék! - mondta, és Daviddel együtt bementek a szobába.
- Mi történhetett? Olyan...furcsa! - Joenak igaza volt.
- Valami megváltozott Kristenben, ezért szemmel kell tartanunk! - mondtam a többieknek, akik csak egyetértőne bólogattak.