31. FEJEZET

31. Fejezet

Reggel mire felkeltem, már mindenki talpon volt. Gyorsan felöltöztem, és együtt kimentünk a rétre. Még mindig nem álltak velem szóba, csak a fiúk és Kristen. Sara, Tom és Nick elég magának valóak voltak, inkább csak egymással beszélgettek. A réten állva vártuk a tanárokat, addig is megpróbáltam kibékíteni Markot és Kristina-t. Pault és Angela-t nem tudtam kibékíteni, mivel Derek csak Angela-t látogatta meg, és nem tudom, hogy mit mondott neki. De Markot és Kristina-t még összehozhatom! Először is, magamhoz hívtam Kristent, és elmondtam neki a tervemet, amiben ő is részt vesz:
- Szóval! Odamész Kristinához, és a fülébe súgod, hogy Mark még mindig nagyon szeret, és ki akar békülni veled! És majd próbáld meg rávenni, hogy kérjen tőle bocsánatot, én is ezt fogom tenni Markkal, és ha jelzek, elindítjuk őket egymás felé.
- Rendben! - fogtunk kezet, és akcióba lendültünk.
- Hé, Mark, tudod, mit hallottam?
- Na mit? - kérdezte lazán, karba tett kézzel. Odahajoltam hozzá, és a fülébe súgtam:
- Kristina azt mondta, hogy még mindig nagyon szeret, és szeretné, ha kibékülnétek!
- Tényleg? - lepődött meg, és a szemében felcsillant egy remény sugár. Szerette!
- Igen, de ne mond el, hogy ezt én mondtam neked! Hanem inkább kezdeményezd te a békülést! - ezen elgondolkodott, majd megszólalt:
- De hát nem is csináltam semmit!
- Igen, ezt én is tudom, de szereted, nem?
- De, igen!
- Akkor meg nem ér meg ennyit? - erre nem válaszolt, csak maga elé nézett. Tudtam, hogy belement, és Kristen felé néztem, és mikor találkozott a tekintetünk, elkezdtük terelgetni őket egymás felé.
- Jól van, akkor most menjünk oda hozzá! - el is indultunk feléjük. Mindketten a földet bámulták! Ez nem is baj, így nem látják, hogy közelednek egymáshoz. Mikor szemben álltak egymással, megállítottam, mire felnézett és találkozott a tekintetük. Mindketten ragyogtak, és egyszerre kezdték volna el, de megálltak, majd megint ugyanakkor kezdték el és megint megtorpantak. Láttam, hogy innen már simán fog menni, de azért mellettük maradtam. Még szerencse! A bocsánat kérés közepette előhozták a tegnapi esetet, és veszekedtek volna, mikor közbeléptem:
- De miért szakítottál velem? - kérdezte Kristina.
- Én nem... Te dobtál engem! - és elkezdődött a vita.
- Én sose dobnálak!
- Én se!
- De mégis...
- Elég! Hadjátok abba! Szerintetek miért nem emlékeztek, hogy dobtátok volna a másikat? -erre nem tudtak felelni, ezért folytattam: - Mert nem egymást dobtátok, hanem Derek dobott titeket! Csak átalakult a másik alakjára, és úgy! Higgyetek nekem, én már tapasztaltam! - reménykedve néztem rájuk. Egy kis gondolkozás után végül megszólaltak:
- Oké! Én hiszek neked! - amint Mark ezt kijelentette, boldogság fogott el, és most Kristina-ra néztem reménnyel telve.
- Rendben, én is hiszek neked! Meg...te békítettél ki minket! - huncutan elmosolyodott, mire egy óriási kő esett le a szívemről. Örömömben megöleltem őket!
- Viszont akkor szólnál Angela előtt pár jó szót az érdekemben? - néztem rá kérlelően.
- Persze, megpróbálom lenyugtatni!
- Oh, köszönöm! - majd újra átöleltem.
- Szívesen, de nem ígérek semmit! - jelentette ki.
- Oké, nem baj, csak próbáld meg!
- Rendben! - majd elengedtem, és a szemébe néztem.
- Köszönöm! - lelkesedtem, mire ő csak bólintott.
Majd éreztük, hogy kezdődik az óra, így beálltunk a helyünkre.

Mikor megérkeztek, beálltak egymás mellé velünk szembe. Érdekes volt így együtt látni őket tanárként, de nekem már megszokott volt, mint baráti társaság. Amint készen álltunk az óra kezdetére, Taylor és David lépett ki a többiek közül, és elkezdték a tanítást:
- Sziasztok, gondolom már tudjátok, hogy miért vagytok itt! - mindenki csak bólogatott, mire Taylor folytatta - Akkor kezdjünk is bele! Változzatok át! - mondta, és mindenki át is változott, kivéve Paul és én. - Rendben! Akkor most én és David is át fogunk változni, és megtanítunk titeket normálisan, mégis hatékonyan harcolni! Nem kellesz kímélnetek minket, erősek vagyunk! - majd elvigyorodott, és átváltoztak. Először csak köröztek egymással szemben, csak azután ugrottak egymásnak. Félelmetes volt így látni őket, csattogtak a fogaik, ahogy próbálták megharapni a másikat, de nem mindig sikerült. Taylor és David már tapasztaltabb volt, mint mi, - vagyis ők - de azért, ahogy láttam, elég jól ment nekik! A csapatmunka is tökéletesen megvolt. Néha úgy néztek egymásra, mintha egy gyors megbeszélést tartottak volna! Emiatt is nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam segíteni nekik, pedig szerettem volna! De mivel én még nem változtam át, így nem tudtam! Csak néztem, ahogy püfölik egymást! Borzalmas érzés volt! Ekkor hírtelen leálltak! Valami történt, mert visszaváltoztak! Jézusom, csak nincs valami baj? Szörnyű gondolatok jártak a fejemben, de amint észrevettem, hogy senkinek semmi baja, kicsit megnyugodtam.
- Remek, nagyon ügyesek vagytok, egész jól ment ahhoz képest, hogy még csak most harcoltatok először! - dicsérte meg a többieket David. Én is büszkeséget éreztem. Majd David és Taylor visszaálltak a helyükre, és Matt lépett elő:
- Rendben, ezzel végeztünk, most pedig a képességeteket fogjuk próbára tenni! - teljesen komolyan mondta, látszott rajta, hogy igyekszik a legjobban véghezvinni a "feladatát". - A múlt órán már meg tudtuk, hogy kinek mik a képességei, és most ezzel próbálunk valamit kezdeni! Most ismét változzatok vissza farkassá, és én így fogom elmondani, hogy kinek mi a feladata! - rögtön át is változtak, és várták az elvégezendő feladatot. - Angela, te próbáld elcsábítani az egyik fiút! - Angela amint meghallotta, rögtön Nick felé fordult, és próbálta elcsábítani. Úgy tűnt sikerült is neki, mert Nick mámorosan nézett rá. - Remek! - hangzott újra Matt hangja. Ez persze kizökkentette Angelat, és abbahagyta, majd felé fordult. A szemében büszkeséget vettem észre. Büszke lett volna magára? Meglehet! Végül is remekül csinálta! Utána Adam is előrelépett, és együtt folytatták a tanítást:
- Jól van, most pedig csapatmunkában is kipróbáljuk a képességeteket! - a többiek még mindig farkasok voltak és kíváncsian néztek Adamre. - Az lesz a feladatotok, hogy elkapjátok Taylort, Joe-t, Matt-et és David-et. - rájuk néztem, de akkorra már farkasként álltak a réten - Őket kell közös erővel megfognotok! Hajrá! - kiáltotta, és mindenki futásnak eredt, majd felénk fordult. - Ti is csatlakozhattok hozzájuk! Így is tudtok nekik segíteni, és a többiek sem bánthatnak titeket! - ravaszul mosolygott, amiből rögtön értettük a célzást. Így hát mi is nekieredtünk az erdőnek. Élveztem a hajszát, sokat segítettünk a csapatnak. De kellett is, mivel Matt-tel nincs könnyű dolguk. A csapatmunka kiválóan megvolt, ügyesen dolgoztunk össze, és sikerült is elkapniuk mindenkit! - Remek, nagyon ügyesek vagytok, bár még csiszolni kell egy kicsit a figyelmeteken! Egy csatában mindenre kell tudni figyelni! Nincs idő egyszerre csak egy valamire koncentrálni, mert akkor rögtön rátok támadtak, mint ahogy azt itt is megtapasztal hattátok! De ezen kívül szinte tökéletes volt a csapatmunka! Mehettek! - mindenki fáradtan indult vissza, senkinek sem maradt egy csepp ereje sem. Örültek, hogy végre ágyba bújhattak.
Amint beértünk a házba, mindenki beborult az ágyba, és úgy aludtunk el, ahogy voltunk.