17. FEJEZET

17. Fejezet

Az erdőben még sétáltunk egy kicsit egymás mellett, majd belekezdett:
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem! - mondta Adam, és gondolkozni kezdett.
- Az elején. - mondtam, mire rám nézett és folytatta:
- Jól van. - sóhajtott egy nagyot és belevágott - 18 éves voltam, mikor a szüleim meghaltak. Megölték őket! Ekkor te alig múltál 10 éves. Mikor ezt megtudtam, magammal akartalak vinni és én szerettelek volna tovább nevelni, de pont akkor történtek az első átváltozásaim, és még nem tudtam uralkodni rajtuk. Ezért úgy döntöttem, hogy árvaházba adlak, a biztonságod érdekében. - még folytatta volna, de megállítottam.
- Hogy mi? Hogyérted azt, hogy te akartál nevelni? Honnan ismersz engem? - fakadtak ki belőlem a kérdések és mihamarabb válasz akartam rájuk kapni.
- Joany, én a BÁTYÁD vagyok! - mondta és mélyen a szemembe nézett.
- De...nekem nincsen családom! - mondtam meglepve és zavartan néztem rá.
- De van! Most már az egész falka a családod!
- És ha te a bátyám vagy, akkor miért nem emlékszem rád?
- Mikor elvittelek az árvaházba, sírtál utánam, és a ruhámba kapaszkodtál, de nem jöhettél velem! Túl veszélyes lett volna! Ezért azon az este, hogy könnyebben menjen tovább az életed, mélyre ástam az emlékeidet. - ahogy ezt mesélte, beugrottak jelenetek arról az estéről.
- Akkor én is farkas vagyok? - akadozott a hangom, ahogy ezt kérdeztem.
- Igen! Ezért voltak a remegéseid is, például az intézetben, mikor visszavittek. Már majdnem átváltoztál!
- És akkor miért nem?
- Nemtudom. Akkor vagyunk farkasok, mikor a szomorúság olyan erős bennünk, hogy már nem bírunk uralkodni rajta! Az újoncokat egy kisebb erősségű is bármikor átváltoztathatja, viszont mi már megtanultuk kezelni. Elég egy szomorú emlékre gondolnunk, és már át is változunk, ha akarunk. Viszont az ujjaknak elég nehéz uralkodni rajta. Ez 18 évesen történik a legtöbbünkkel.
- És mi van akkor, ha nem változok át? - kérdeztem rémülten.
- Ha benned van a farkas vér, de nem tudsz átváltozni, akkor nincs benned annyi, amennyi a változáshoz szükséges. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a szüleid közül az egyik: ember. Teljesen! De mivel mi tesók vagyunk, és a mi szüleink farkasok, ezért ez lehetetlen lenne! Biztos még nem vagy kész. De ne félj, volt már olyan, hogy valaki a 18. szülinapja után 2 héttel változott át. - ettől megnyugodtam.
- És kik ölték meg a szüleinket?
- Farkasok! Démon farkasok! Egy ősi háború zajlott a két falka közt, és mikor harcra került a sor, akkor mindenki, köztük ők is, szembeszálltak velük, és így történt. Mi győztünk ugyan, de sokan meghaltak. Viszont már találkoztál is a vezérükkel, Derekkel! - értetlenül néztem rá, és ahogy ezt észrevette, tovább folytatta - Attól különböznek tőlünk, hogy vörös szemük van. - tényleg találkoztam már ilyen farkasokkal is. És ő csak onnan tudhat róla, hogy azok közt a farkasok közt volt, akik megvédtek tőlük! Viszont ahogy erről beszéltünk, láttam rajta, hogy feszélyezi ez a téma, ezért inkább váltottam:
- Amúgy Matt mondta, hogy vannak képességeitek. Neked milyen van?
- Honnan veszed, hogy van? - kérdezte és felhúzta a szemöldökét.
- Matt mondta, hogy csak azoknak vannak képességei, akiknek messzire visszavezethető a farkasgén. És te az előbb mondtad, hogy a te...vagyis a mi családunknál ez így van! Szóval...
- Látom, Matt elég sokmindenbe beavatott.
- Hát igen. Tehát?
- Igen, valóban van egy képességem... - húzta az idegeimet.
- Na, nyögd már ki!
- Jól van! Tudok beszélni az újonc farkasokkal az álmaikon keresztül. - ahogy ezt kimondta, rögtön tudtam, hogy honnan volt olyan ismerős az álmaimban. - Veled is így kommunikáltam. - erősítette meg a gondolataimat.
- És a többieknek vannak képességei? - kérdeztem kíváncsian.
- Hát...Davidnek van egy.
- És mi az?
- Tud kommunikálni az állatokkal. És ezt már láttad is egyszer... - erre gondolkodni kezdtem, és hírtelen beugrott.
- Mikor a ház előtt játszott a mókussal? - kérdeztem, mire bólintott. - És az a farkas, aki másodikként ugrott elő, az ki volt? - tettem fel a kérdést.
- Az én voltam! - mondta, nekem meg tátva maradt a szám.
- De akkor Matt hova szaladt?
- Ő szólt nekem! És mivel én vagyok az alfa, ezért nekem kellett elintéznem Davidet.
- ...ööö te vagy a vezér?
- Igen!
- Akkor, mivel én a húgod vagyk, én is vezérféleség vagyok?
- Én inkább úgy mondanám, hogy a vezér húga vagy! - ezen mindketten röhögtünk, és eszembe jutott:
- És ki a béta?
- Matt. Ezért rohant el, mert neki kell közölni az ilyeneket, ez a feladata. Figyeli a többieket, és szól, ha gubanc van. - ezen megdöbbentem. - Mi az? Nem számítottál rá? - kérdezte elmosolyodva.
- Hát úgy őszintén erre az egészre nem számítottam! Ezt még fel kell dolgoznom. De ugye tudod, hogy mivel megint elszöktünk keresni fognak? És ha elkapnak, kitudja, hogy mit fognak csinálni!
- Igen, tudom, ezért döntöttem úgy, hogy örökbefogadlak titeket! - erre még nagyobb lett a döbbenetem. - Úgyis a tesód vagyok, így legalább hivatalosan tudlak kihozni benneteket.
- Hát...jó! Oké! Ez jó ötlet! Viszont hogy képzeled? Ugyanis nem fogadhatsz minket örökbe, ha nem vagyunk az intézetben!
- Erre 2 lehetőségünk van. Vagy visszaviszünk titeket, és reggel bemegyünk ezt elintézni, vagy itt maradtok, és bemegyek azzal a kéréssel, hogy szeretnélek titeket örökbefogadni.
- Viszont ez nem lesz ilyen egyszerű. Ha visszavisztek, akkor akár hónapokig is eltarthat ez a folyamat, ha viszont itt maradunk, akkor nem tudnak minket kiadni!
- Ezzel te ne foglalkozz! Csak válassza a 2 lehetőség közül, a többit meg majd én elintézem!
- Oké, akkor a 2-at választom! - elmosolyodtam arra a gondolatra, hogy lesz egy igazi családom!
- Mi tetszik annyira? - kérdezte érdeklődve.
- Semmi, csak elképzeltem, hogy lesz egy IGAZI családom! Ez tök szuper!
- Igen, tényleg az! - és ő is elmosolyodott a gondolatra.
- Van még valami, amit nem mondtál el? - kérdeztem, mert már kezdtem fázni, és éhes is voltam.
- Nem, aszthiszem nincs! De ha lesz, majd elmondom.
- Oké. Akkor indulhatunk vissza?
- Igen, de előbb meg kell ígérned, hogy nem mondod el ezt senkinek! - jelentette ki.
- Még Kristennek se? - teljesen kétségbe estem.
- Nem! - nagyon határozott volt a hangja.
- De ő a legjobb barátnőm! Nem mondaná el senkinek!
- Sajnálom! - kezdtem ideges lenni, de legyűrtem magamban, mivel igaza van. Csak a falkát védi. És ezt meg kell értenem!
- Oké. És indulhatunk vissza? - kérdeztem, mert már eléggé fáztam.
- Igen, indulhatunk. - és elindultunk visszafelé.

Megérkeztünk a házhoz. Kinyitottam az ajtót, és finom illatok csaptak meg. Bementem a konyhába, és láttam, hogy a többiek már megterítve vártak minket.
- Ti főztetek? - kérdeztem meglepetten. Úgy látszik nem hallották, hogy megjöttünk, mert mindenki egyszerre fordult meg, és mosolyogtak.
- Naná! - hallatszott Joe válasza. - Csak nem képzelted, hogy kaja nélkül várunk vissza? - tettette a sértődöttet.
- Nem, dehogy! - legyintettem egyet a kezemmel, és odamentem hozzájuk. Matt elém jött és szorosan átölelt. Ez nagyon jól esett! Majd mindenki leült az asztalhoz, és nekikezdtünk a finom ételek elpusztításához!
Utána segítettem Kristennek elmosogatni, és bementem a szobába lezuhanyozni. Miután végeztem, kimentem és Matt feküdt az ágyon. Engem várt! Gyorsan felkaptam a ruháimat, és visszamentem a fürdőbe felöltözni. Mikor újra kimentem, Matt még mindig ott feküdt és várt. Én bebújtam mellé, és néztük egymást.
- Adam már mindent elmondott, igaz?
- Igen. Viszont szeretnék kérni tőled valamit! - mosolyra húzódott a szám, ahogy elképzeltem.
- Mit? - kérdezte viszonozva a mosolyomat.
- Láthatlak farkasként?