20. FEJEZET

20. Fejezet

Másnap az volt az első, hogy elmentem a fiúkkal bevásárolni. Most David is jött. Kristen még aludt, így elmehettünk úgy, hogy ne tudja meg. Sikerült mindent megvenni a bulihoz, a kaját és még pár kiegészítőt. És David és Adam is vett ajándékot. Így, hogy végeztünk mindennel, hazamentünk. Kristen már fent volt, de nem tűnt ijedtnek. Tévézett.
- Hát ti hol voltatok? - kérdezte nyugodtan, de meglepődve.
- Öööö...csak bevásároltunk a hétvégére. - mondtam és bementem a konyhába eldugni a szatyrokat.
- Oké. - szerencsére nem akadt fenn ezen. Biztos most kelt fel, mert elég bágyadtnak tűnt.
- És mit nézel? - huppantam le mellé.
- Semmi különöset. Igazából nem is nézem, csak bekapcsoltam. - mondta és egy nagyot ásított.
- Rendben. Akkor csinálok reggelit. - majd szélsebesen felpattantam a kanapéról és a konyha felé vettem az irányt. Gyorsan összeütöttem valami finomat, közben pedig csak azon járt az eszem, hogy hogyan díszítsük fel a házat. De főképp, hogy hogyan tartsuk addig távol Kristent.
A reggelit gyorsan befejeztük, és utána hihetetlenül gyorsan teltek a napok és eljött Kristen szülinapja is.

Mindenki nagyon izgult emiatt. Davidet megkértem, hogy vigye el egy hosszú sétára az erdőbe, amíg mi megcsináljuk a díszletet. Mindenki sürgött-forgott, és jobbnál jobb ötletek jutottak az eszünkbe. Mikor végre készenlettünk vele, mindenki csodálattal nézte, mit sikerült összehoznunk. A konyha bejárata felett egy ,,Happy Birthday Kristen" felirat állt. A csilláron egy diszkógömb lógott és kreppapírokat függettünk a képekre és a polcokra is. Lufikat is aggattunk néhány helyre. Nagyon jó lett!
- Hát szerintem igazán kitettünk magunkért! - mondtam, ahogy végignéztem a szobán.
- Igen, szerintem is. Ez csodálatos lett! - csatlakozott a véleményezéshez Taylor is.
- Igen. Hát, akkor szedhetjük is le! - mondta Joe, mire mindenki megdobálta őt azzal, ami a keze ügyébe került, és nevettünk egy jót.
Megterítettük az asztalt is, míg Taylor összeütött egy tortát. Nagyot néztem, mikor elkészült.
- Ez fantasztikus! Hol tanultál így sütni? - csodálkoztam.
- Szakácsnak készültem, ez lett volna a foglalkozásom. - mondta, mire egy kicsit elszomorodott, ahogy visszaemlékezett. Én még mindig csak tátott szájjal néztem, ahogy sity-suty, összeütött egyet. Kész a terítés is, már csak az ünnepelt hiányzik.
- Oké, ezzel megvagyunk. Márcsak meg kell várni, míg visszajönnek. - mondtam, és leültem a kanapéra. Ekkor Joe kirohant a házból, majd nem sokkal később egy farkasüvöltést hallottunk, és pár perc múlva vissza is tért. - Te meg hova mentél? - kérdeztem.
- Csak szóltam Davidnek! - mondta mosolyogva. - Megbeszéltük, mielőtt elmentek, hogy ha készen leszünk mindennel, akkor jelzek neki. És ez volt a jel! - mondta.
- Ez jó ötlet volt! - mondtam neki elismerően, mire ő büszkén elmosolyodott.

Nem kellett sokáig várnunk rájuk. Mielőtt bejöttek volna, mindenki elbújt a megbeszélt helyre, és amint belépett Kristen, egyszerre kiáltottuk, hogy ,,Boldog Szülinapot!". Láttam az arcán, hogy meg van lepve, és hogy örül neki.
- Óóó, ezt nekem csináltátok? Gyönyörű lett! - el volt kápráztatva a látványtól.
- Örülök, hogy tetszik! És Boldog Szülinapot! - mondtam és átöleltem.
- Nagyon szépen köszönöm! - mondta, és ezzel kezdetét vette a szórakozás. Először az ajándékokat adtuk át, majd karaokeztunk és kaja után még diszkóztunk egyet. Mindenki nagyon jól érezte magát, és remekül sikerült a buli! Lefekvés előtt még egyszer Boldog Szülinapot kívántam neki, és elaludtunk.

Este zajokra ébredtem. Mivel még nem voltam teljesen magamnál, így nem tudtam normálisan gondolkodni, így fel sem mértem a lehetőségeket, hogy mi okozhatta a lármát, így hát kimentem megnézni. Rosszul tettem! A nappaliban ugyan nem láttam senkit, viszont a konyhában valaki megragadott, és az ajtó felé hurcolt. Próbáltam szabadulni, rúgtam, vágtam ahol csak értem, de nem engedett el. Kiabálni sem tudtam, mivel erősen tartotta a kezét a szám előtt. Majd kivitt az udvarra. Ott az erdőbe ráncigált. Nagyon féltem! A fák közt sötét volt, és hideg szél fújt. Amint beljebb értünk, éreztem, hogy lazulni kezd a szorítása és hírtelen ötlettől vezérelve megharaptam, mire elengedett és kihasználva az alkalmat szaladni kezdtem. Nem tudtam, hogy merre megyek, csak sejtettem, hogy egyre beljebb rohanok. De vajon mit akar tőlem? Ezen gondolkodva lelassultam, és egyszer csak megálltam. Teljesen belemerültem a gondolataimba, minden lehetséges választ átfutottam, de nem jutottam dűlőre. Csak álltam, és észrevettem, hogy megint támadóm erős szorításában vagyok. Újra elkapott! Most még mielőtt befogta volna a számat, sikerült segítségért kiáltanom, bár nem hittem, hogy bárki is hallaná. Hajnali egy körül lehetett az idő, ilyenkor mindenki alszik. De még mindig nem tudtam, hogy ki üldöz, és mit akar tőlem.
- Ki vagy te, és mit akarsz? - kérdeztem kiszabadítva a számat.
- Majd mindent megtudsz időben! - hangzott a rejtélyes válasz, és tovább vonszolt. Próbáltam ellenszegülni, de minden hiábavaló volt. Nem engedett, helyette inkább megemelt pár centire a földtől, hogy ne akadályozzam a járásban.
Nem tudtam mióta hurcol, de teljesen elvesztettem az erőmet, gyenge és kimerült voltam, mikor hírtelen megtorpant. Valami mozgott előttünk a bokrok mögött. Már nagyon féltem, el sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, mikor hírtelen farkasok ugrottak elő. Sötét volt, nem tudtam eldönteni, hogy a mi farkasaink e vagy sem. Mindenesetre az elrablóm megijedt tőlük. Erre én is erőt vettem magamon és sikerült kiszabadulnom a fogságából. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy nagyon ideges. Megindult felém, mire a farkasok visszatartották. Ebből tudtam, hogy ők a mi farkasaink. Mikor láttam, hogy teljesen lekötik, szaladni kezdtem. Nem tudtam, hogy merre van a helyes irány, csak reménykedtem, hogy jó felé megyek. Kifulladásig rohantam, majd leültem egy kőre megpihenni. Kifújtam magam és épp indultam volna tovább, mikor ágak reccsenést hallottam a fák között. Megállt a vér az ereimben, meg se tudtam mozdulni. Levegőt se mertem venni, a hangom is erőtlenül csengett:
- Ki van ott? - hangom magasabb volt a megszokottnál. Nem kaptam választ. Később egy alakot vettem ki a fák közt. Futásra készültem, mikor megszólalt:
- Ne, ne menj, csak én vagyok az, Matt! - hallottam az ismerős és, megnyugtató hangot. Erre fellélegeztem, tudtam, hogy biztonságban vagyok. Odarohantam hozzá, és átöleltem. A szorítása erős volt, de nem megnyugtató. Inkább ijesztő. Eltávolodtam tőle, és döbbenten néztem rá:
- Matt? - nem voltam biztos benne, hogy ő az. Bár a hangja és a külseje is ő volt, de mégis, valami nem stimmelt. A fejemet kicsit oldalra döntöttem és összehúzott szemekkel néztem. És megláttam azt, amit sejtettem, de nem voltam biztos benne. Ekkor tátva maradt a szám a döbbenettől. A látvány hihetetlen volt! A hideg futkosott rajtam, és remegtem a félelemtől...